Keresés ebben a blogban

2015. június 15., hétfő

Szorul a hurok

   A mellékelt képből kiderül, miért nincs időm mostanában blogolni, legfeljebb a facebook-ra pillantok be néha kikapcsolódásképpen. Kell a kis eltávolodás, a szem, az agy pihentetése, amikor ír vagy rajzol az ember, különben azt is belelátja a készülő "dologba", amit csak beleképzel, ami csak szándék gyanánt van jelen. Már régen észrevettem ezt a különös és csalóka játékot, amit az "ihlet" játszik velünk. S amikor mintegy kiöblített, friss aggyal, tekintettel vesszük újra szemügyre készülő művecskénket, minden hibája, elégtelensége egyszerre szemünkbe szökik.
   A csoport kiállítása pénteken, 19-én kezdődik, s én szokásom szerint az utolsó pillanatban fogok hozzá... Pedig időm volt bőven, ha tízszer annyi lett volna, akkor sem változott volna a helyzet, most már tudom. Megpróbálom néha analizálni (pszichoanalizálni?) az "esetemet", még ha nem is egyedi. Ugyan miért van rá olyan kóros szükségem, hogy időt nyerjek, miközben a stress szédületes mértékben emelkedik?... Összes, nem csak jótékony hatásával egyetemben, a kimerülés határára sodorva, melyet előre ismerek... Vajon csak ilyen felspékelt adrenalin mellett tudok kihozni magamból elfogadható teljesítményt?

6 megjegyzés:

  1. Ismerek egy embert egyetlen mesét írt. Kérték, hogy írjon másikat is. Mire ő: Írnék szívesen, de nem jön az ihlet. S talán el is kerüli őt. Van, akinek sikerül elébe menni. Pl. hajnali félálomban, alfából feleszmélve. Innen is aztán, hogy oly sokan beszámolnak arról, hogy mit álmodtak. Friss a kép, és még friss az agy is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Furcsa dolog az ihlet: akkor jön, amikor akar. Erőltetni nem tudom, kis biztatásra azonban szárnyakat bont...

      Törlés
  2. Rózsa, ha már tudod, mit fogsz megcsinálni, idejében készen leszel. Márpedig tudod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Klári, a téma már megvan, sőt, a legtöbb rajz is nagyjábol (1 híján), marad a keretezés.
      De közben a szezonvége más társulatokban is ad munkát... Egyszerre sokfelé kell szakadni, persze nem panaszként mondom, mert lemonhatnék mindenről, ami érdekel, miközben némi munkával is jár...
      Jó, hogy benéztetek Mickkel!

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm, Klári, kell a biztatás, mert könnyen fáradok az utóbbi időkben, melyek eljárnak lassan felettünk...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...