Keresés ebben a blogban

2015. december 2., szerda

November vég

a képen nem látszik, de ég a teteje...
   Napok óta ólomszínű az ég felettünk... 13° körül van a hőmérséklet már egy hete, de majd lesz még a kutyára dér!  -  mondaná nagyanyám, akinek mindenre akadt hasonló ízes mondata.
   Lábadozunk a november 13-i sokkból. Az élet megy tovább, amíg engedik. Szükségállapot van, de kívülről nem annyira látható. Vasárnap lesz az új régiók (majdnem felére, 13-ra vonták össze a számukat) első választási fordulója. A szélsőjobb nagyon előretör itt is, mint sok helyen. Az emberek így adnak elégedetlenségüknek kifejezést, anélkül, hogy alaposan ismernék a programokat (olyat is hallottam, aki azt mondta: "Megkarcolták az autómat, Le Pen-re szavazok!"), de a kilátástalanság nem a legjobb tanácsadó. Ugyanakkor a szélsőjobb még nem volt hatalmon, így nem veszthette hitelét. S mindig a saját kárán tanul a leghatásosabban az ember. 
   A rutin, a szürke rutin hamar teherré válik. Változatosságra vágyik az ember, legalábbis tartalomra. Főleg fényre.
   A hét végén a gyerekeknél jártam. Fiam 38 éves lett. Ott helyben készült kedvenc születésnapi süteménye, az "omelette norvégienne", amit még anyósomtól tanultam és ezúttal átadtam titkát a menyemnek. Ő csinálta a mellékelt képet is.

16 megjegyzés:

  1. Boldog életet kívánok nagy fiadnak és kedves családjának!

    VálaszTörlés
  2. Névtelen2/12/15 21:07

    Olyan lelket melengető ez a kép! S bizony, a világ szörnyűségeitől a család, a szívünknek kedves gyerekeinkkel, unokáinkkal töltött pillanatok védenek meg...
    Még sok-sok ilyen szép születésnapot kívánok mindőtöknek!
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt hiszem, jót tett mindnyájunknak ez a kis "összebújás", Agnès szülei is jelen voltak, természetesen.
      Köszönöm!

      Törlés
  3. Névtelen2/12/15 21:20

    Szépek vagytok, sok boldogságot kívánok mindannyiotoknak!

    VálaszTörlés
  4. Bár sose lenne szükségállapot meg ami miatt kihirdették! Francoisnak és Mindannyiótoknak a legjobbakat kívánom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Osztom a kívánságodat, Klári! És köszönöm.

      Törlés
  5. így ismeretlenül is sok boldogságot kívánok (és naná, hogy nem hagyott hidegen a recept: rákerestem, és ezt találtam: https://www.meilleurduchef.com/cgi/mdc/l/fr/recette/omelette-norvegienne.html

    és kívánok még sok örömöt, békét, és biztonságot, képességet, hitet, hogy "érdemes", és hogy "jobb lesz" (nem szélső)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, az én egyszerűbb változatom:
      Tészta: 4 tojás sárgáját 12 dkg cukor 2/3-val fehérre kavarni, hozzáadni 12 dkg szitált lisztet, felverni keményre a 4 fehérjét a maradék cukorral és óvatosan hozzáadni. Kerek formában megsütni 200°-on (6-7-es), megszúrni, ha halvány zsemleszínű, s ha a kés száraz marad, kivenni. Ha kihűlt, megszurkàlni és lassanként megöntözni vízzel hígított likőrrel (jó bögrényi kell). Felverni legalàbb 4 tojàs fehérjét cukorral forró víz felett, a süteményre 1 kg fagylatot gyorsan rásímítani (nem gyümölcsfagyit!), arra a habot, megszórni kis kristàlycukorral, és GYORSAN az előre melegített grill alà tenni pár másodpercre, mert gyorsan odakap és megég! Kivenni, kis pálinkával meglocsolni és meggyújtani! Igy felszolgálni, míg ég, de gyorsan felvágni, mert a fagyi olvad!!! Jó étvágyat! Mint látható, son minden múlik a gyorsaságon!
      A jókívánságokat köszönöm.

      Törlés
    2. nagyon köszönöm:))

      Törlés
  6. Óh, az az az ölelés!

    VálaszTörlés
  7. Isten éltesse őt és mindannyiótokat, sok boldogságot kívánok! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...