Keresés ebben a blogban

2016. november 28., hétfő

Milyen jelet kaptam?...

ez ugyan nem az én pincém, de hasonló 
   Még mindig születésnapok... Ezúttal a fiamé, igaz, egy nappal előtte, voltaképpen az apjáén, mert 28-a hétfőre esik. 
    Kicsit rendhagyóra sikerült. Keddtől 3 napig távol voltam, hazatérve csütörtök délután leballagtam a pincébe, hogy a kazánt enyhébbre állítsam, de az utolsó, hibás lépcsőfokon kibicsaklott a bokám és lezuhantam a bal oldalamra a pince porába...
   Ha lehet, elkerülöm a pincét, kényelmetlen ez a száz éves ódon lejáró. Most azonban muszáj volt, elviselhetetlennek találtam a hőséget (távollétemben állították be). Ha nem tehetek másként, mindig óvatosan közlekedek a lépcsőn, sohasem mulasztom el, hogy  egy gondolat erejéig ne jusson eszembe az az ötvenes nőismerősöm, aki szintén egyedül élt és leesett a pincéje lépcsőjén. Jó 10 nappal később találtak rá, bomladozó állapotban...
   Akit most a rosszullét kerülgetne e részletnél, emlékeztetném rá, hogy bizony "c'est la vie", vagyis senki sincs biztonságban e téren, legfeljebb kis szerencsével valakinek hamarabb hiányozni fog... Eme ösztönző gondolat segitségével megpróbáltam magamhoz térni és ellenőrizni, nem tört-e el a vállam, könyököm, csuklóm, esetleg a combcsontom vagy más egyéb ezen az oldalon. Most töltöttem a 69. évemet, ebben a korban már várható ilyesmi, még ha nem is kísérti az ember az ördögöt egyenesben!
   Az ujjaim mozogtak, minden egyéb kísérlet nagy fájdalommal járt. Gondoltam, ha az ujjamat tudom mozgatni, talán nincs nagyobb törés. Dörzsölgettem a térdem is és közben megjegyeztem magamban, hogy milyen szerencse, hogy nem a jobb oldalamra estem, sőt mitöbb, pár centire elkerülte a fejem az öntöttvas radiátort is, mely a falhoz támasztva várakozott jobb sorsára. 
   Felkelni nem tudtam, persze (még esés nélkül sem tudok csak úgy felrugaszkodni, mint régen, a földről...), így hát nagy nehezen odacsúsztattam magam a lépcsőhöz, de nagy kínok között tudtam csak a második lépcsőfokra felkecmeregni, mert nem tudtam a bal karomra nehézkedni...
   Örökkévalóságnak tűnt, míg fel tudtam állni, beállítani a kazánt és felmenni a lépcsőn. Minden ruhát a mosógépbe raktam és átöltöztem (ki próbált már egy kézzel vetkőzni, öltözni?...) s nedves törülközőbe tekertem a bal karom vállig. Felkötöttem a nyakamba és leroskadtam a fotelomba lefekvésig...
   Ilyenkor tudja meg az ember, milyen sok művelethez elengedhetetlen mindkét kezünk. S azt is, hogy a balesetet szenvedett vagy betegség, esetleg születési hiba miatt karjuktól megfosztott emberek milyen csodálnivaló alkalmazkodási képességről tesznek tanúságot!
      

20 megjegyzés:

  1. Szegény Te! Ha jó sejtem, zúzódásokkal „megúsztad” az esését. Jobbulást kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól megzúzódtam, Mick, de törés nélkül, azt hiszem... Köszönöm.

      Törlés
  2. Kedves Flóra! Egy ideje már be-benézek hozzád. Megijedtem a mostani bejegyzést olvasva, de örülök, hogy nem történt komolyabb bajod. (De azért csak el kellene menni megmutatni egy orvosnak. Repedés is lehet.) Nem akarok vészmadár lenni :( Mielőbbi jobbulást kívánok! Szille

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valószínűleg történt más is, mint a jó nagy véraláfutás a könyökömön és a térdemen levő horzsolás (nadrágon keresztül...), de törést nem érzek, a többi meg majd összeforr...
      Köszönet az üzenetedért és hogy benéztél!

      Törlés
  3. Nem találok szavakat. Talán, ha kihívnád az orvost...
    Javulj addig is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Klári, javulgatok: ma kipróbálom az autót is, már fel tudok öltözni , sőt, el is mosogatok!

      Törlés
  4. nagyon örülök, hogy ilyen bátor és ügyes voltál, de én is azt mondom, ne nyugodj bele, nézzen meg szakértő

    mindig eszembe jut ilyenkor, milyen pici mozdulat tud elindítani egy folyamatot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, te is tapasztaltad már, nyilván, hogy ha egyedül él az ember, MUSZÁJ "bátornak" és "ügyesnek" mutatkoznia, különben ott marad a földön... Az viszont igaz, hogy vészhelyzetekben ritkán esek pánikba...
      Köszönöm.

      Törlés
  5. Te jó ég!! Dokinál nem is voltál? Jobbulást! Ezek után a pincébe mindig vigyél magaddal egy mobiltelefont. Jaj, istenem...

    (és az a történet.....huhhh)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem voltam orvosnál, Tamko, mert nem tűnt olyan súlyosnak (törés). A telefon valóban szükségeltetik ezután! Mindig tanul az ember...

      Törlés
  6. Csodállak a higgadtságodért ami ismét megmentett. Vigyázz magadra!
    "Adjon az Isten szerencsét!"- Sokat!

    VálaszTörlés
  7. A jelről.
    A Te utad még nem lefele vezet. Ott megsérülsz!
    Én így értelmezem ezt a jelet.
    Még felfelé vezet a helyes út.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. LEGYEN IGAZAD!
      Én is inkább felfelé szeretnék...

      Törlés
  8. Azért mégis meg kellene mutatnod orvosnak, mert ha van valami, akár csak egy repedés is, nem mindegy, hogyan forr össze. És a telefon tényleg fontos, én még a függönyök leszedéséhez is úgy megyek föl, hogy zsebreteszem a telefonomat. Jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a telefont a földre teszem a létra mellé (általában nincsen zsebem!), úgyis lent lesz rá szükség...

      Törlés
  9. Milyen előrelátó vagy, Rózsa! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tapasztalat, Klári, megtanít!... Észrevettem, hogy mindig akkor esem el, amikor egy töredék másodpercig MÁSRA gondolok, mint amit éppen csinálok... Márpedig úgy 65 éves korom óta az a kellemetlen érzésem van, hogy már csak egy dologra tudok koncentrálni egyszerre...

      Törlés
  10. Kedves Flóra!
    Mielőbbi jobbulást kívánok! Vigyázz magadra!
    Szeretettel (ismeretlenül):
    Margó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves Margó!
      Hűséges és nagyon kedves látogatóim mellett nagy örömet okoz, ha egy-egy ismeretlen "zugolvasóm" is megszólal!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...