Keresés ebben a blogban

2019. október 13., vasárnap

Minden jó, ha a vége jó

   
   A péntek este gyógyír volt sebeimre. Igaz, biztos, ami biztos, bevettem egy adag fájdalomcsillapítót, mielőtt elindultam volna az innen 10-15 km-re levő kisvárosba: sose lehet tudni, mennyit kell majd álldogálnom az estély folyamán...
   E. egy 17. században épült nagy házban lakik férjével, de az iskolai szünetekben, amikor összejön a tíz unoka a világ minden tájáról, tele a ház minden zege-zuga. E. pár évvel idősebb nálam, rendkívül segítőkész, kedves nő, sokat fáradozik a menekültek megsegítésével is. Nagyon közel áll hozzám, sokat beszélgetünk, s annak ellenére, hogy mély katolikus hite látszólag ellentétes az én elveimmel, a világ, az élet legtöbb dolgában egyetértünk. 
   Ő maga ajánlotta fel még júniusban, hogy az ősszel rendezzük meg a felolvasást nála is. Sok barátja van, szeretné velük is megismertetni a négy magányos nő sorsát, mert szerinte is sokan magukra ismerhetnek bennük és elgondolkodhatnak saját életükön is. Négy szereplőm és magam nagyon örültünk az alkalomnak, hiszen látható örömmel jönnek össze és úgy tűnik, maguk is élvezik a szerepeket.
   A nagy nappali kanapéit, foteleit félretologattuk, E. kellemesen duruzsoló tüzet gyújtott a kandallóban, miközben elhelyeztünk több, mint 40 ülőhelyet a kandalló előtt. A közönség megtöltötte a termet, engem röviden bemutattak, én pedig a darab születéséről mondtam pár szót. A közönség nagy figyelemmel követte a 4 figura kibontakozását az egymást követő "szeletekből" és kezdettől fogva nagyon érzékenyen reagált minden hangulat- és hangsúlyváltozásra. Ez persze szinte szárnyakat adott a színészeknek : milyen érdekes, hogy egy előadás sikere nagyban függ a közönség és a szereplők efajta egybehangolódásától!
   Mondhatom, nagy siker volt! Ismét felköltözhettem kis rózsaszín felhőcskémre (legalábbis pár nap erejéig), hiszen számtalan őszinte gratulációt kaptam a nézőktől, akiket szinte most láttam először, s így nem gyanúsithattam meg őket személyes szimpátia szülte dicséretekkel! Egyszer talán eljutok az önbizalom alapfokára...
   Másnap, születésnapomon, három barátnőm látogatása lepett meg egy tortával, üveg pezsgővel és kis ajándékok sorával! Mondhatom, a gyászosan kezdődő hét nagyon kellemesen végződött.

17 megjegyzés:

  1. A tapintatos hívők mindig összhangot tudnak teremteni másokkal, függetlenül a nézetkülönbségtől. (Néném példája után mondom.)
    Veled örülök az előadások sikerének, a születésnapi kis ünnepnek, meg a rózsaszín felhőnek, ahol mindig legyen helyed! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, beszélgetéseink egymás nézeteinek kölcsönös tiszteletén alapulnak. Eképpen egyikünk se akarja "megtéríteni" a másikat, hiszen ki az, aki annyira biztos lehet igazában? Ha mindenki, akkor sem kell a másikra rákényszeríteni... Nénéd is egyetértene velem minden bizonnyal!
      Örülök, hogy megoszthatom veled az örömömet.

      Törlés
    2. Rózsa, biztos vagyok benne, hogy egyetértene. A polgári életben úgy tartotta, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Keresztényi mivoltában komolyan vette a tanácsot: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" ( Forrás: Máté evangéliuma.)

      Törlés
    3. Ez az én ideálom is, Klári.

      Törlés
    4. Klári, az a Szeresd felebarátodatmint tenmagadt"! forrása még régebbi! :)

      Törlés
  2. Mennyire boldogság ilyesmit hallani felőled, gratulálok én is, annyira jók ezek az örömök. Születésnapi ajándék ez is, minden jót kívánok én is neked, kedves "mérleg" ♥ Kívánom, a rózsaszín felhőcskédből raktározz be a lelkedbe is egy adaggal,(elképzelem, ahogy az vattacukorpamacsként kandikál a mellényzsebedből :)))♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Kati, valódi születésnapi ajándék volt (még ha a dátum közelsége puszta véletlen is: nehéz volt közöset találni!).
      Köszönet a jókívánságokért (kár, hogy nincs mellényzsebem, sőt, semmilyen zsebem sincs általában...), valóban szeretnék belőle elraktározni nehezebb napokra!

      Törlés
  3. Boldog szuletesnapot utolag is, kedves Rozsa! Szeretettel udvozollek a szomszedbol: Vera

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves Vera, mindig elolvaslak, még ha ritkán írsz is, de szeretem a lelkesedésedet!

      Törlés
  4. Gratulálok nagy szeretettel! A sikeretekhez és persze a születésnapodra is :) Jó egészséget, erőt, vidámságot és még sok-sok ilyen örömteli élményt kívánok Neked.:)
    E.(rhumel)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, mindegyiket örömmel veszem : olyan megviselő volt az elmúlt 2 hét...
      Tartozom a válasszal, kedves E., nem felejtettelek!

      Törlés
  5. Gratulálok a sikeredhez, ez a szép élmény nagyon kellett most a mérleg másik serpenyőjébe. Csak az egyensúly kedvéért. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kicsit kiegyenlítődött a két serpenyő, legalább egy kis időre... Nem ártott! A két hét olyan volt, mintha viharban éltam volna meg...
      Különben ez a hét se lesz a nirvána... Talán kibírom.

      Törlés
  6. Örülök én is, és kivánok még sok sikert és legalább ilyen boldog szülinapokat!

    VálaszTörlés
  7. miért nem irsz újat?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Unokáimmal foglalkoztam, amíg itt voltak az őszi szünetre...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...