Keresés ebben a blogban

2019. november 8., péntek

Évadzáró vígasságok

   Alighogy befejeződött az októberi előadásunk, szinte azonnal megfogant bennem az elhatározás : meghívom a 4-5 szereplőt, valamint a két személyt, aki házába invitált bennünket, kész volt felforgatni a rendet, hogy helyet adjon a 30-40 személyes közönségnek, akik alkalomadtán összejöttek. Ki tudja, mit tartogat a jövő, vannak dolgok, melyeket nem kell halogatni...
   Először megfordult a fejemben, hogy nálam legyen az összejövetel, intimebb lesz így a hangulat. Hamarosan le kellett mondanom az ötletről: már egy órás bevásárlás után sem bírnak el a lábaim, nem számítva az egész napos készülődést, tiporgást a konyhában, majd az utómunkálatokat, mosogatást, pakolást. 
   


Akkor jött a végül is megvalósulásra kerülő gondolat: május végén avatták fel az új, 4 csillagos szállodát, mely egy 18. sz-i műemlék-épületben kapott helyet. Az épületet még 1752-ben kezdték építeni közkórház céljából, 15 évig tartottak a munkálatok. 1945-ben műemlékké nyilvánították az óriási (40 000 négyzetmétert elfoglaló) épületet, mely lassanként a fáradtság jeleit kezdte kimutatni. Akkor jött a szálloda gondolata, uszodával, spa-val az alagsorban, a szobákon kívül konferencia-termekkel, bárokkal, két vendéglővel stb. Az egyik szárnyban magánlakások kaptak helyet.
   

A restaurálás nagyszerű eredménnyel zárult: megőrizték a struktúrát, a hagyományos építőanyagokat. Már maga a hely is élmény és a vendéglő, ahol vacsoráztunk, elbűvölő, a személyzet szimpatikus és szolgálatkész. Nyolcan foglaltunk helyet az asztal körül, a nálam apéritif gyanánt elköltött pohár pezsgő után. A jó hangulatről tanúskodik, hogy még 3 óra elteltével is alig tudtunk egymástól elválni. Azt hiszem, mindenki jól érezte magát, a többség először ismerkedett a hellyel és én örültem, hogy e meghívással kicsit kifejezhettem irántuk érzett elismerésemet, hálámat és mély barátságomat.



4 megjegyzés:

  1. Csodás környezet, remek ötlet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is! Az utolsó pillanatig titokban tartottam, hová megyünk, így hozzájött a meglepetés is!

      Törlés
  2. Tudtok élni. Kellett hozzá helyzetfelismerés, s egy jó döntés. Gratulálok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg igazad van, Mick: ha arra gondolok, hogy a mosolygós, vidám felszín alatt mindenki mennyi súlyos probléma alatt görnyed... De erre az alkalomra csak örültünk egymásnak, a lehetőségnek, hogy pár órára felszabaduljunk a nyomasztó terhek alól, s egyszerűen csak szerethessük egymást, új terveket kovácsolva...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...