Keresés ebben a blogban

2020. július 6., hétfő

Fekete tűzgolyók alatt

    Szép kiállítást terveztek a tavasszal a Louvre-Lens (a Louvre északra kihelyezett "fiókja"), tőlem kb. 1 órás autóútra található múzeumában. Barátaimmal rendszeresen  látogatjuk a kb. évente kétszer rendezett tematikus kiállításokat. A március 25-re programozott "Soleils Noirs", azaz "Fekete Napok" (a Nap, mint égitest értendő) azonban az ismert okok miatt csak most, július elején nyílt meg, s már 4-én útra is keltünk három barátnőmmel.
   A téma a fekete szín volt, melyet a századok során előszeretettel használtak a művészek kifejező eszközként. De a rendezők nemcsak emiatt választották, hanem azért is, mert vidékünk, Észak-Franciaország  identitásának fontos összetevője a fekete szén, gazdagságának és nehéz sorsának megalapozója. A bányák bezártak a múlt század végén (az utolsó ideérkezésünkkel egyidőben, a 90-es évek elején), de sokan tanúskodhatnának még az akkori életről, hacsak a szilikózis nem végzett velük idő előtt. A múzeum maga is egy valahai tárna helyén épült, csillogó üvegkalitka a fekete talajon, melyet lassan benőnek a karcsú, frissen zöldelő fák, bokrok...
   Szín-e valójában a fekete, vagy annak hiánya? Esetleg az összes szín keveréke?... Szimbolikus értelemben az éjszaka és annak minden rejtett veszélye, a tudatlanság, a sötétség, esetleg a halál megtestesítője volt évszázadokon át. A kiállítás ilyen tematikus csoportosításban  -  és nem kronológikus rendben  -  vezet végig bennünket a fekete szín, mint kifejezőeszköz történetén. A 150 kép és szobor elgondolkodtat: a 16-17. sz-i szigorú, sőt olykor zord ünnepélyeségű spanyol, németalföldi portrékon pl. a súlyosan hímzett fekete ruhák a gazdagság, a hatalom jelképei voltak, mert csak igen kevesen tudták megszerezni a ritka kelméket (nehéz volt a fekete szín előállítása!). A romantika korszaka a túlajzott érzelmek drámai kontrasztjának kifejezésére használta előszeretettel a fekete színt.  A 20. sz-ban viszont Kazimir Malevitch, Hantai Simon és Pierre Soulages képeiben önálló elemként jelenik meg. A 100. évét taposó, és még mindig alkotó Soulages két monumentalis képén a fekete szín életre kel: az egyenetlen vastagságú, jobbra-balra dőlő ecsetnyomokon a fény megtörik és a néző mozgásától függően, változó képet teremt...
a magyar származású Hantai Simon
Pierre Soulages
   






    

Elgondolkodtam a kiállítás címén: "Soleils noirs"... Vajon mit fejez ki ez az oximoron az ellentétes töltésű két szó összekapcsolásával? Számomra talán azt, hogy a gyász, a bánat, a csüggedés és az éltető, ragyogó Nap kontrasztját hogyan oldja fel a művészet mindenható ereje...
   Visszatérve, Martine barátnőnk finom vacsorával toldotta meg az élvezeteket, amihez én egy almás süteménnyel járultam.

8 megjegyzés:

  1. Névtelen6/7/20 12:19

    Különleges élmény lehetett!
    A fekete színt önmagában nem igazán szeretem, talán a sok gyász miatt...De a fehérrel, vagy épp a piros színnel remek a kontraszt. Kabyl színek :), ez a piros virágos kép is itt nagyon tetszik!
    A szénhez, a bányához komoly kapocs fűz, hisz bányászfaluban nőttem fel. Szívemnek kedves képeket őrzök egy - a szilikózis miatt fiatalon leszázalékolt - festővé vált bányásztól.
    E.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Endi, egy darabig "fel leszek töltve"...
      Nahát, nem is gondoltam, hogy ennyi bányász-visszhangra lelek!
      Én a rajzolásban szeretem a tus, szén erőteljes kontrasztjait, másrészt számtalan árnyalatát.
      A fotókon pedig egyenesen jobban kedvelem a fekete-fehéret...

      Törlés
    2. Névtelen6/7/20 17:52

      A rajz és a tus...A fehéren lapon, az a fajta kontraszt kedvemre való. Csak a teljesen sötét, fekete-sötétszürke, ami elborzaszt.
      Igen erőteljes a bányász-emlék a családban, lenne mit mesélni! Nagyapámért pl. leálltak szolidaritásból a fejtéssel egy kis időre (a rákosi időkben).
      Mi kisiskolásként !Jó szerencsét!"-tel köszöntöttük a tanító nénit minden reggel.
      (Persze a mecseki aknákat is bezárták...:( )
      E.

      Törlés
    3. Az én emlékeimben nincs gyerekkori, családi vonatkozás a bányát illetően: itt keletkeztek másodkézből, mert lehetetlen itt gyökeret ereszteni enélkül... Ápolják tudatosan is. Annak idején innen pár km-re forgatták a "Germinal" legutóbbi filmváltozatát is...

      Törlés
  2. Érdekes képek ezek, s nem véletlen, hogy nem látok köztük impresszionistát. Renoir írja: „Egy reggel egyikünknek elfogyott a fekete festéke, és ezzel megszületett az impresszionizmus”. Volt némi igaza, persze főleg humora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mick, volt legalább 1 impresszionista: egy Manet portré... Amúgy valóban nem tengtek túl...
      Legtöbb impresszionista "kitagadta" a fekete színt - még az árnyékuk is kék volt!

      Törlés
  3. Érdekes helyeken jársz. Érdekes a gondolatfűzés is, amit a múzeumi élményedhez társítasz. Nekem Hantai Simon képe tetszik legjobban. Tele van élettel, mozgalmassággal. A mi falunk szénbányák fölé épült, de a fekete nem uralkodó szín még a tudatalattikban sem. A legnagyobb bányaszerencsétlenség emlékműve a temetőben hófehér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, akkor te is érted mélyebben is a bányász-szellemet!... Egyes országokban a gyász színe a fehér.
      Állítólag Hantai vászon lepedőre festette a fekete foltokat, majd összehajtogatta a lepedőt és így érte el a fekete-fehér foltok különleges ritmusát...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...