Van a francia tévében vasárnap délutánonként egy program, amelyben a műsorvezető 3 híres embert meghív hétvégére vidéki házába (övé-e vagy nem, bizonytalan, de nem is életbevágóan fontos), ahova egy bárkán lehet megérkezni (akár evezett már valaki életében, akár nem...) A házigazda később kerül elő, de a vendégeket frissítő, pár falat várja az út után, s kis cédulákon pár szó üzenet. Természetesen, a láthatatlan kamera rögzíti reakcióikat. Legtöbbször személyesen nem ismerik egymást sem. A két nap alatt elmesélik életútjukat, mely a gyerekkortól a sikerig elvezette őket, többnyire buktatókon keresztül. A műsorvezető aszerint választja ki őket, mennyire lehet inspiráló a néző számára egy-egy ilyen pálya.
Időnként megnézem magam is, ha időm engedi. A műsor egyik fontos motívuma a gyerekkoruk: többnyire álmodozó, magányos, esetleg valami trauma rejlik a mélyén. Az alkotás, az önmegvalósítás vágya legtöbbjükben valóságos életmentés szerepét tölti be. Mindegyik emlékezés végén egy gyerekkori fénykép bejátszásával a műsorvezető felteszi a hagyományos kérdést : "Ha valami csoda folytán szembe találkozna akkori önmagával, s a továbbiak ismeretében, mit mondana neki?"
Valahányszor megnézem, akaratlanul is felteszem magamnak a kérdést. Tényleg, mit is mondhatnék annak a kisgyereknek, aki kiváncsian és bizakodón a fényképezőgép lencséjébe néz.
Nekem is tetszene az a műsor. Betekinteni emberek életébe, egy vidéki házba, mégha nem is a műsorvezetőé jó dolog.
VálaszTörlésHogy mit mondanék a gyerekkori önmagamnak? Most már nincs olyan, hogy másképp kellett volna döntenem. Az akkori tudással, helyzettel csak úgy tudtam. Azt hiszem a jelenlegi életemmel elégedett vagyok, mert kihoztam a legtöbbet abból, amit a jelenlegi körülményeimmel képes vagyok.
Éva, jó dolog, ha életünk alkonya felé tartva eljutunk a visszapillantás pozitív mérlegéhez. "Az akkori tudással, helyzettel csak úgy tudtam." Nincs benne a mulasztás kesernyés íze, ami végül úgysem változtatna semmit sem...
Törlés