Nyári kincsek

    Az idén júliusban Szegeden jártunkban  -  én az Árkád nagy könyvesboltjába, a Libribe menekültem a tűző nap elől,  -  igyekeztem megtartóztatni vásárlási ingereimet. Könyvhegyek várnak rám elolvasatlanul, franciául és magyarul egyaránt. Mióta a szemműtéteken átestem, az esti ágyban olvasás nehezemre esik. Feldagadt kék-vörös színű jobblábam sem kívánta különösebben a gyaloglást.

   Úgy tűnik, jól megugrott egy év alatt a könyvek ára. Három könyvet vettem, 3 Ft híján 16000-be kerültek... Nem tudom, a jövedelmek követik-e az árak emelkedését? Persze azt sem, hogy a magamfajta nyugdíjas mennyi könyvet tudna magának venni (csak a nagyobb alkalmakra is), miután az életbevágó számlákat kifizette?...

   Az egyik Márai "Füveskönyv"-e a Helikontól. Már rég el akartam olvasni. Még nem került rá a sor, de már itt-ott belekóstoltam. 202 eszmefuttatást tartalmaz. Tudom, hogy nem egyfolytában, hanem szemezgetve fogom elolvasni. Néha Montaigne-re emlékeztet.

   A legnagyobb "falat" az Eszterházy-interjúk válogatása "Vanni van" címmel, a Magvető kiadásában. Alig várom, hogy belemerülhessek a 330 oldal olvasásába. Amúgy is szeretem a jó beszélgető könyveket érdekes, nagy alkotókkal, ha hozzáértő kérdezőt  -  vagy inkább beszélgető partnert  -  kapnak, akik mélyenszántó gondolatok születéséhez is képesek bábáskodni...

   Végül, de elsősorban megvettem Bánki Éva "Apjalánya" című regényét. Szeretem Bánki Éva írásait, bár nem mondhatom, hogy elég jól ismerem. Ha a Neten meglátom, megállít. Tetszik személyes hangja, ahogyan ő maga is beleszövődik írásaiba, saját hősévé, "nyersanyagává" alakul. Miközben apja állandóan nyüzsgő, valami elől folyvást menekülő, nyűtt balonkabátban, kopott biciklin illanó alakja után kutat, reméli, hogy az apa ki nem mondott rejtélyeinek megfejtése saját életének megoldatlan kérdéseire segít választ találni. 

   A regény másik fő szereplője a kor, a hetvenes, nyolcvanas évek, kilencvenes évek vidéki városa, Nagykanizsa, a hajdani  -  Monarchia-beli  -  művelt, kispolgári Kanizsa, ahol mindenki énekelt, de "hetvenöt év múlva az emberek óvatosan megpróbáltak énekelni valamit, már nem ment. A zene meghalt a torkukban." A rendszerváltás szomorú összegzése szerint az új világ elpusztította a régit, de nem teremtett helyette élhetőt.

   

    

Kis vigaszok ideje

    Igen, ideje lenne behoznom a heti bejegyzések pár napos késését. Magamnak tartozok vele elsősorban, kis kapaszkodók a stresszelő hétköznapokban. Az útépítők 2 hetes kámforrá válás után (egyszerre több utcában is dolgoznak, nem számítva az újabb 3 napos hétvégét az aug. 15-e vallásos ünnepével...) újra az ablak alatt kopácsolnak, de szinte örülök a zajnak, mert azt jelenti, hogy ha csigatempóban is, de valamennyire haladunk a "kínai kínzás" vége felé. Talán... 

   Ha a kertemre kipillantok, ugyanolyan visszafojtott keserűség, düh, tehetetlenség érzése fog el, mert május óta vár a kertész a jelre, hogy mikor állhat be a kocsijával a ház elé, hogy kitisztíthassa, megmetszhesse a kertet. Az utca le van zárva a közlekedés előtt, sőt, járda csak az egyik oldalon, az is csupán az utca feléig, a házam ajtajáig... Nagyon kiböjtöltetik velünk az állítólag ránk váró üdvösséget! 

   Két vendéglői kiruccanás hozott kis örömet a napjaimba : egyszer Muriel, egyszer Anne társaságában. Valami szépre, hangulatosra vágytam, hogy eloszlassa egy estére az amúgy elég nyomott hangulatomat. Ezért meghívtam kedves barátnőmet  -  aki mindig kész, hogy segítségemre siessen  -  abba a vendéglőbe (itt), ahol első felolvasó estem szereplőivel ünnepeltünk... Sok téma terítékre került, vidám éppúgy, mint szomorú és végül kellemes hangulatban váltunk el, ki-ki magányos életének menedéke felé véve útját... 

Mindennapi bosszúságok

    Augusztus eleje van. Az időjárásjelentés újabb kánikulával riogat bennünket. Dél-Franciaországba már el is érkezett : 39-40°-ot ígérnek a hét végére. Mi megelégszünk egyelőre 5°-kal kevesebbel, de a jövő héten már ide is elérkezik! Félelmetes perspektíva ez az állandóan emelkedő hőmérséklet és a vele járó katasztrófák! Ugyanakkor földünk legtöbb országának vezetői  -  többek között leggazdagabbé, s ebből következően legnagyobb hatalmúé  -  nem is hisznek benne! Hogy is hinnének, hiszen csak az ÜZLET lehetőségei lebegnek a szemük előtt, mely teljesen elvakítja őket!...

   Amikor a politikából eltűnik az erkölcs (mely nem feltétlenül alapul isteni sugallaton, nem hívők is lehetnek erkölcsösek és fordítva), marad az individualizmus, a haszonszerzés mezítelen célja és a másik gátlástalan elgázolása. Nap mint nap számos példa bizonyítja. Ha ő megteheti, én miért ne?... Pláne, ha a példa felülről jön, közvetlenül a "tűz mellől"...

   Bocsánat e kis kitérőért, de néha  -  ha nem is borul ki,  -  de kicsordul a bili. Persze, hozzájárul az is, hogy minden összejön : ha mikroszkopikus életünkben amúgy minden menne, mint a karikacsapás, nem kapna ekkora jelentőséget a külvilág! 

   Ma reggel igyekeztem korábban kikászálódni az ágyamból : a tegnap délután vásárolt dolgaim kihozatalát vártam (mint már többször is elsiránkoztam, hogy hónapok óta nem lehet autóval bejárni az utcánkba, én pedig nem tudok egy heti bevásárlást messzire parkolva hazáig cipelni),  próbálkozom a hazaszállíttatással, ami eddig nagynehezen be is vált. Jobb lábam még mindig nagyon érzékeny, főleg a tegnapi jövés-menés-tiporgás után újra feldagadt a bokám, pedig az e heti szorgalmas pihentetgetés hatására egészen rendbejött! Érdekes módon valahányszor az utolsó fázisra kerül sor és a bejárati fogadópulthoz érek  -  miután fizettem a pénztárnál  -  hogy leadjam a megrakott kocsit, a címemet és telefonszámomat, a pultnál a soros kisasszony soha nem tudja, mi kell a kiszállításhoz! Már negyedik alkalommal magyarázom el, mi a teendő, csak néz rám hibátlanul sminkelt szép szelíd és üres borjúszemével, telefonál jobbra-balra, hogy a nagyfőnöktől igazolást nyerjen, miközben majd leszakad a lábam az álldogálásban!... Tegnap jó háromnegyed óráig tartott, míg végre megkapta a "hivatalos" választ, amit én már többször is szájába rágtam, igyekezve megőrizni egyre hervadóbb mosolyomat...

   Ne de minden jó, ha a vége jó! Ma reggel fél tíz felé megszólal a telefon : a szállítók! Itt állnak a járdán, lemennék-e ajtót nyitni?... Rossz előérzetem támad : nem kell lemennem, napközben a földszinten vagyok, biztos, hogy nem tévesztették el a címet?... Az utcában egyetlen tömbház sincs, csak egy-, max. kétemeletes magánházak. Ismétlik a címet. De mondom, jól olvasták el az utca nevét?... Nyitom az ajtót, senki sincs a ház előtt, de még az utcában sem! Próbálom a boltot hívni, de akkorra ismét csengő, ezúttal az ajtón.

 Behozzák végre a hat csomagot.