Keresés ebben a blogban

2010. május 10., hétfő

Mégegyszer a régi szép időkről...

Leningrád, 1971 tavasza... Talán május eleje is, mert Ivan jelen volt ezen a József Attila megemlékezésen, ahol oroszul olvastunk fel a versekből, és emlékszem, rám a Thomas Mann üdvözlése esett. A képen különben a jobb szélen állok ujjatlan kis fekete ruhámban, azok számára, akik nem ismernek, vagy esetleg már nehezen ismernének fel... (itt főleg H. Annára gondolok, volt igen kedves és magas teljesítményt követelő tanárunkra, aki csoportunkat kísérte a leningrádi félévben, nomeg Ágira, akivel a moszkvai és a leningrádi két képzés között egy szobában laktunk Szegeden a Móra kollégiumban...)
Végül is mi az a majd 40 év? Minden az arányoktól függ... Számomra legalább is több élet belefér. Szédületes távolságnak tűnik. Pedig akkor már elmúltam 20 éves is és a tanítás kezdete várt pár hónap múlva... Azok a hónapok viszont (francia blogomon már megírtam ugyan, de megpróbálok magyarul is visszatérni rá, hátha nem olvasta/értette jól mindenki) még a diákélet viszonylagos gondtalanságában teltek, aminek a szép és gondtalan jellege csak az évek megszépítő távlatából válik nyilvánvalóvá. A kép bal szélén Bácskai Mari, kedves barátnőm, akivel az előző, moszkvai évünkben ráadásul egy szobában is laktunk és együtt éltünk át sok kalandos élményt...

folyt.köv.

(a fénykép rákattintva nagyobbítható)

8 megjegyzés:

  1. Húúú, ez már igen, ez igazi kordokumentum! :) Méghogy nem ismernélek fel, hát dehogynem!
    (és csak nem azt akarod mondani, hogy Anna is olvassa a blogodat?)

    VálaszTörlés
  2. Bevallása szerint igen, előfordul mindkét blogommal, hogy ha ideje engedi, elolvassa.
    Bácskai Marival évekig leveleztünk, de egy ideje szem elől vesztettük egymást.
    Kösz a látogatást, Ági!

    VálaszTörlés
  3. Olvaslak ám én is, napra nap! Csak sajnos írni semmi időm mostanság.
    (Leningrád, az nekem 1973 nyara. Nem is volt olyan rég!:))És a szoknyám se volt hosszabb, mint a Tietek:) Jó dolog ilyen fotókat látni.)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Endi, '73 nekem az esküvőm éve, immár két iskolaévvel a hátam mögött... Köszönöm a látogatást!

    VálaszTörlés
  5. '73? - akkor született a második gyerekem

    VálaszTörlés
  6. Az enyém, az egyetlen, 1977-ben... Nagyon lemaradtam!

    VálaszTörlés
  7. Vagy inkább én siettem nagyon :) Fura volt ám 47 évesen megnagymamásodni :)
    Bár... van kolléganőm, aki 40 éves korában lett nagymama.

    VálaszTörlés
  8. Öcsém megelőzött! Igy aztán anya 43 évesen tologatta első unokáját, akiről mindenki azt hitte, hogy kicsit kései, váratlan gyerek...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...