Keresés ebben a blogban

2010. május 31., hétfő

Se füle, se farka...

Olyan se füle, se farka ez a blog... De sebaj, megmondta azt már Kertész Imre is a stockholmi beszédében, hogy szerencséjére nem kellett egy nem létező olvasóközönség ízléséhez, elvárásaihoz igazodnia, mert nem volt közönsége! Igy aztán nem érezhetett semmiféle nyomást, se belsőt, külsőt meg pláne nem, mert csak jóformán saját magának írt!
Mihelyt ugyanis a legkisebb siker szellője is meglegyinti az embert, már nehezen tud ellenállni a kísértésnek, hogy ne abba az irányba tapogatódzzon, amerre az említett szellő sodorja... Valóságos, egyre nélkülözhetetlenebb kábítószerré válik a kommunikációs mézesmadzag, ami a képernyő elé szögez sokakat, várva a kis csendülést, ami új üzenet érkezését jelenti be. Enélkül elárvult boldogtalannak érzik magukat, akiket az emberiség kirekesztett soraiból, s óhatatlanul felteszik a kérdést, mit is tudtak kezdeni a szabad idejükkel azelőtt...?
Egyszer csak elérkezik a pohár túlcsordulásának pillanata, amikor rájönnek, hogy a túl nagy érzelmi befektetés eredményeképpen szépen átestek a ló másik oldalára... és kiütést kapnak még a gondolatától is, hogy virtuális társalgásba temetkezzenek. Visszafordulnak hús-vér embertársaik felé, hogy banális, lapos, mindennapi dolgokról cseréljenek semmitmondó véleményt, esetleg kiveszekedjék magukat a hang, a mimika és a gesztus hozzáadásával és jóllakottan kinyújtózzanak a tévé képernyője előtt, egy üveg sör társaságában.
Szerencsére ismerőseim közül senkire sem illik a fenti kép...

3 megjegyzés:

  1. Nem is kell fül meg farok neki, jó kis blog ez anélkül is!
    Kívánj nekem szabad időt, ígérem, nem fogok tipródni azon, mit kezdtem vele azelőtt és mit kezdek vele ezután

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gabi, kívánok neked szabad időt, de nem csak arra, hogy az én blogomat olvashasd, hanem főleg a tiédet is írhasd! Mellesleg, de nem utolsó sorban a pihenésre is!

    VálaszTörlés
  3. Gabi, úgy tetszik nekem ez a "tipródni" kifejezés, amit dunántúli rokonságomban gyakran hallottam, de az Alföldön soha! Köszönöm, hogy egy pillanatra visszaröppentettél a boldog vakációs gyerekkoromba!...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...