Keresés ebben a blogban

2014. november 21., péntek

Hol kezdődik a dicsőség?...

   Pár hete, amikor Magyarországon jártam, kinyitottam a szekrény tetején évek óta várakozó bőröndöt. Tudtam, hogy anya ebben gyűjtötte össze kevés megmentett réges régi rajzomat, néhány, kérészéletű dicsőségről tanúskodó oklevéllel együtt...                 
   Nézem a dátumokat... 1960, 62... S akkor kezembe akad ez a vízfestmény, rettentően gyermeteg technikájú, az arányokat meglehetősen hanyagoló figura, amelynek naív igyekezetemben az egyik lába nem fért a lapra... Tipikusan kezdő hiba, amikor az ember még többnyire részletekben, s nem egészében látja a figurát...
   Maximum ötödikes lehettem, mert tudtommal ez az első fennmaradt "alkotásom", de nincs rajta dátum. Miután Emmi néni kezébe kerültem, az ő tanácsára reflex-szerűen minden rajzomon van keltezés. Ez pedig az V. osztályban kezdődött...
   Ahogy nézegetem, feléled bennem pontosan, mit kínlódtam a felemelt jobb lábbal, viszont nagy élvezettel festettem a szoknya libbenését és rá a fehér pöttyöket... Nem beszélve a fodros nyakú fehér blúzról: volt egy pontosan ilyen "szerelésem", ezt örökítettem meg az örökkévalóság számára...

19 megjegyzés:

  1. Nem baj, azért látszik, hogy van lába, a zsenge alkotónak meg van szeme az ábrázoláshoz.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, a másikat meg kellett toldani kis képzelőerővel...

    VálaszTörlés
  3. Hamar megmutatkozott a tehetséged!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg egyáltalán nem is gondoltam, hogy volna... A rajztanárnőm fedezte fel, nagy meglepetésemre.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Hát akkor még egyszer:
    Te nem tudtad, de a tanárnőd igen. Az enyém is. Minden rajzomra ajakbiggyesztve mondta: Meglehetős. Pálcikaembert tudok rajzolni mindmáig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, nagyon hitt bennem... Nemrég találtam meg otthon egyik legutolsó levelét, melyet nekem irt, mielőtt meghalt, kilencven éven túl...

      Törlés
  6. Nézem azt a térdet... Tényleg lehetett vele munka! A szoknya libbenése, az árnyékok a redőkben. Egy ötödikestől nagy teljesítmény.Vagy kijön a tehetség korán, vagy nem. Nálad megvolt, én mindig csak álmodoztam róla! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, a térdben főleg az volt a nehéz, hogy "rövidülésben" kellett ábrázolni azt a felemelt lábat... S tuvalevőleg ez a a helyzet a legnehezebb még tapasztalt rajzolók, festők számára is.
      Igen az adottság bizonyára létezik, mindenkiben van, azt hiszem, valami iránt...

      Törlés
  7. Szép dolog, hogy írt neked, tényleg erősen hitt benned, és nem hiába!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, s lelke mélyén azt hiszem, elszomoritotta a tény, hogy nem léptem teljesen a nyomdokaiba... De annak nagyon örült, hogy valahol az életem margóján mégis folytattam a rajzolást...

      Törlés
  8. van benne kifejezés, lendület... sokminden!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet a látogatásért, Aliz. Valóban, minden kezdő naívsága ellenére szeretem...

      Törlés
    2. okkal! (nekem is tetszik:)

      Törlés
    3. Látom hibáit, ugyanakkor tíz éves korom lázas igyekezetét...

      Törlés
  9. a gyerekrajzoknak megvan a külön bája és zsenialitása!

    VálaszTörlés
  10. itt most van egy kiállitás, ahol párhuzamosan állitanak ki művészektől mai és gyerekkori festményeket, és döbbenetes a hasonlóság....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen megnézném! Szerencsére van, aki beváltja a hozzá fűzött reményeket...

      Törlés
  11. úgy látszik,sajnos már nem tekinthető meg, én is elpasszoltam...http://index.hu/kultur/2014/11/06/gyerekrajz/
    http://m.origo.hu/kultura/20141119-a-tehetseg-mogott-legtobbszor-egy-hajszolo-szulo-all.html

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...