Keresés ebben a blogban

2016. május 23., hétfő

Századszor a blogolásról

   Időnként vissza-visszatér a blogoló ember a blogírás rejtelmeire, csapdáira. Főleg az, aki nem csatatérnek képzeli el a blogját, hanem békés eszmecsere kellemes és építő terének. Nem is tudom, lehet-e ennyi év után még újat mondani erről a mindannyiunkat érintő témáról...
   A nyilvános blogokról beszélek, mivel az enyém ilyen. Eleve nyitottra terveztem, hogy szabadon beléphessen, aki akar. Igaz, eleinte nem is lett volna annyi blogos ismerősöm, hogy nagyobb "kerekasztalt" körülülhessünk. Nincs nagy vonzalmam a szőrszálhasogatás iránt  sem, s csak remélem, hogy békés véleménycsere  -  mely nem tételez fel abszolút egyetértést  -  fogja uralni a hangulatát. Ennek ellenére könnyen el tudom képzelni azt is, ha valaki megválogatja, ki léphet be a kapuján. 
   Vannak nálam régebbi, tapasztalt blogolók, akik megtalálták már, néha többszöri próbálkozás eredményeként, blogjuk témakörét, hangvételét és tartják is hozzá magukat. Én még ingadozok, nyilván eklektikus hajlamaim miatt. Mikor mihez van kedvem, vagy mi foglalkoztat leginkább, mit szeretnék megosztani.
    Hát igen, a megosztás. Nincs kedvem megtartani magamnak, ha valami tetszik, ha valami öröm (vagy bánat: ez utóbbit ritkábban teregetem ki, de előfordul) ér. Ha már efféle "nyilvános naplót" vezet az ember, kétségkívül azt tereget ki benne, amit akar, saját kockázatára. Merthogy azt sem tudhatja igazán, ki olvassa, ki nem.
   A hozzászólókat mindenki várja, az is, aki úgy tesz, mintha a visszhang nem is izgatná valójában. Ez a terület a blogolás egyik legkényesebb pontja. Ha nincs visszhang, el kell ismerni, hogy kicsit mellétaláltunk: közömbös, esetleg visszatetsző volt a téma. A legnagyobb öröm, amikor sokan hozzászólnak és továbbgondolják a maguk módján, olyan oldalaira is rávilágítva, amire mi nem gondoltunk. Akkor lehet kicsit olyan (ritka) érzésünk, hogy nem vesztegettük el az idejüket hiába.
   Aki azt állítja, hogy közömbös számára a biztatás, szerintem nem egészen őszinte. Én elismerem, hogy rám olyan hatást tesz, mint a kertre a locsolás: feléledek tőle. Persze, az ember hatodik érzéke felismeri az őszinte hangot. 
   Valaki azt mondta egyszer, hogy ha minden rendben lenne az ember életében, nem írna blogot, de az is lehet, hogy regényt, verset sem... Sérüléseinket hordozzuk a hátunkon, néha évtizedek távolából, esetleg a messzi gyerekkorból, s erre keresünk gyógyírt az írásban, biztatást a visszhangban. 

40 megjegyzés:

  1. Tény, hogy a blogoló önmagából mintegy kiírja az őt foglalkoztató kétségeket, kérdéseket. De az is tény, hogy egy felület, ahol megnyilvánulhat, kimondhatja önmagát, és számíthat némi olvasói empátiára is alkalmasint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Mick, szeretném remélni. Ha nem értünk egyet valakivel, nem muszáj agresszíven a torkának ugrani... Vagy továbbmegyünk szó nélkül, vagy civilizált hangnemben vitázunk, feltéve, ha az illető elviseli az ellentmondást. Különben veszekedéssé fajul, arra pedig nem érdemes szót és energiát vesztegetni... Én legalábbis így gondolom...

      Törlés
    2. Márpedig életünk túl rövid ahhoz, hogy bármiért egymásnak essünk. Ha belegondolunk ebbe, ostobaságnak éljük meg minden zsörtölődésünket, időnk oktalan eltékozlásának a folyamatos szurkapiszkálásokat - írtam volt néhány napja. Alighanem így is van.

      Törlés
    3. Alighanem. Kerülöm magam is...

      Törlés
  2. A visszajelzés tényleg fontos, biztatást ad a továbbiakhoz.
    Azzal meg nem értek egyet, hogy nincs rendben az élete annak, aki blogozódik. Baj, ha csak beszélgetni szeretnénk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, lehet, hogy nem gondoltam erre a fontos kivételre. Hiszen annyira hangsúlyoztam különben a véleménycserét, a megosztást, a beszélgetést!
      Nem annyira arról van szó, hogy az "élete" nincs rendben, hanem hogy "minden" rendben van-e az életében, azaz nem pótol_e valamilyen hiányt a blog?...
      Azért meglegyint a gondolat: ha beszélgetésért blogolunk, talán néha azért is lehet, mert mindennapjainkban nincs rá elég - vagy elég változatos skálájú - lehetőség?... A blogvilág meg végtelen...

      Törlés
    2. Esetleg nincs a blogíró környezetében olyan, akinek elbeszélhesse azt, ami foglalkoztatja. Vagy vannak olyan gondolatai, amelyekhez a környezetében nincs igazán fogadóképes (befogadóképes) beszélgetőpartnere. Olyan sokféle lehet a blogírásra való indíttatás, de valamiképpen persze mindig valami hiány is indikálja, úgyhogy van igazság abban is, hogy valamit pótol a blog (ha bevalljuk, ha tagadjuk, akkor is).
      Nekem is egyik kedvenc és újra meg újra visszatérő témám (hogy ne is mondjam, gumicsontom) a blogírás miértje. :)

      Törlés
    3. Nem jó oda az az "indikál", már gyanús volt akkor is, amikor leírtam, szóval inkább azt mondom: okozza. Bocsánat. :)

      Törlés
    4. Ági, mindegyik hozzászólás (nagyon örülök, hogy sokakat foglalkoztat és annak külön, hogy vették a fáradságot a hozzászólásra!) arra világít rá, hogy százféle árnyalata van az indító motivációnak, de mindig valami belső szükséglet vezérli...
      A gumicsonton osztozom veled, szeretem keresni másokén keresztül a saját okaimat...

      Törlés
  3. Mélyen egyetértek az előttem mondottakkal. Részemről szeretek a blogon beszélgetni. Mindig jó más aspektusból is megnézni a számunkra érdekes dolgokat. A hangnem az nekem nagyon fontos. Nehezen viselem a rossz stílust a direktbe bántásokat.
    Néha blog arra is jó, hogy önvizsgálatot tartson az ember. Egy fajta kontroll a számomra kedvesek visszajelzése.
    Régebben azért írtam a blogot, mert millió dolog érdekelt és kíváncsi voltam arra, hogy másoknak mi az adott témában a véleménye.
    Az elmúlt három évben azonban vezető szárnak használtam a blogomat. Elveszettségemben jelzőfényt adott számomra.
    Blogot írni nárcisztikus hajlamú emberek szoktak. Csak van aki ezt nem meri bevallani magának, mert valamiért ezt a vágyát a világ elől titkolja.
    Na tessék már megint elengedtem a mondandóm gyeplőszárát. Bocsánat a locsogásomért. Mindig érdekesnek találom a témát. Pedig ezerszer beszéltünk róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Pedig ezerszer beszéltünk róla." S még mindig időről időre előjön. Igaz, hogy tapasztalatokkal gyarapodva, érlelődik a véleményünk is eközben.
      Valóban, visszaolvasva, rögzítődött az is valamiképpen, mi történt velünk, mi foglalkoztatott évekkel azelőtt bennünket; azaz, milyenek is voltunk?...
      "Blogot írni nárcisztikus hajlamú emberek szoktak." Bizonyára így van, ha lelki vizsgálatot próbálok tartani! :))) Mea culpa...

      Törlés
  4. Remélem nem bántó jellegűnek tartottad a nárcisztikus jelzőt, hisz minden blogíróra vonatkozóan írtam. Az egészséges nárcizmus elengedhetetlen kelléke az egyénnek.
    "Az egészséges nárcizmus az én strukturális őszintesége, az én- és tárgyállandóság elérése, összehangoltság az ego és a superego között, egyensúly a libidó és az agresszió mint motivációk között. Az egészséges nárcizmus egy állandó, valóságos tulajdonságainkon alapuló önmagunk iránti érdeklődés, mely által érett célokat, elveket fogalmazunk meg; képesség, hogy mély tárgyilagos összefüggéseket fedezzünk fel.[5] Az egészséges nárcizmushoz kapcsolódó tulajdonság a nagyszerűség érzése. Gyakran használják, hogy bizonytalanságot vagy valamire való alkalmatlanság érzését kendőzzék el vele." -Wikipédia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, dehogy is veszem bántónak, kedves Györgyi! Magamba néztem egy kicsit a mondatod kapcsán. Igaz, többnyire azt hiszem, hogy inkább visszahúzódok a közzépontból, de el kell ismerni, hogy bizonyos fokú intimitásunk nyilvánossag elé bocsátásában van valami a nárcisszizmusból... Adyval: "Szeretném magam megmutatni / hogy látva lássanak"...

      Törlés
    2. Olyan jó látni és érezni, hogy értőn olvasod soraimat. Köszönöm.

      Törlés
    3. írtam a megszólításról, ezért sietek jelezni, nehogy félreértse bárki :)), hogy ÓRIÁSI különbség van egy kedves válaszban megszólított kommentelőnek írt válasz, és egy névvel kezdődő válasz között. Mutatom:
      1."Á, dehogy is veszem én bántónak, kedves Györgyi a válaszod!"
      2. "Katalin, köszönöm a látogatásod". pont

      :)))
      de még ez is témafüggő!!:))))))))lehet így is meg amúgy is.:)))))

      Törlés
    4. Bevallom, előfordul nálam ez is, az is, névvel és anélkül is. Függhet egszerűen fáradtságom, levertségem fokától is. Néha csupán a név, mert a tízszer leírt "kedves" (még ha hozzá is gondolom), attól tartok, túlságosan mézédesnek tűnne.
      Pedig őszintén kedves nekem minden kommentelő, már csak azért is, mert megállt nálam pár percre, végigolvasott és reagált. Nem utolsó sorban pedig nem rohant le...

      Törlés
    5. magamra értem, azt hiszem engem amolyan "lerohanósnak" gondolnak...pedig csak sokbeszédű vagyok (és utálom a rövidítéseket, "ilyenvok"

      Törlés
  5. Én nem tudom, ki miért blogol, de nagyon az az érzésem, nem lehet általában kijelenteni minden blogra érvényes okokról/indíttatásokról, szabályokról és tulajdonságokról. Még a hasonlóan gondolkodó (nem mondom, hogy hasonló szinten, mert sértő lehet)szóval, hasonló elképzelésekkel blogolók is óriási eltéréseket mutatnak.
    Azt hiszem a többség udvarias csevegést takar, mintegy ismerősökkel megosztott életjel-féle. Írnak, hogy legyen blog. Itt a komment is akkor elfogadott, ha általános udvariaskodásokkal fűszerezett amolyan szociális csacsogás.
    Mások akkor írnak, ha fontos mondanivalójuk van, érdeklődésre számottevő vélemény, érdekesség esetén. (láttam sokan direkt keresik az izgalmasnak ígérkező infókat) Ide azok a kommentek keltenek jó benyomást, amelyek dicsérik érdeklődését, és u.n. asszociatív reagálásokat is mutatnak...
    Megint mások aktuális eseményeiket naplószerűen írják, és bár nem kimondottan kommentelőknek szól, jól esik, ha nem általánosságokat , közhelyeket írnak rá válaszul, hanem értő figyelmet mutatnak, és a konkrét eset konkrétumára éreznek rá. Itt sértő lehet (vagy félreérthető, ha un. "erről jut eszembe" mondatokat kap a poszt, vagy általánosságokat, kliséket.
    És bár sokan ezt is harctérnek vélik, ez távol van attól, ahol vitára alkalmas témákat posztolnak.
    Vannak kommnmetmentes blogok (nekem szimpatikus) Akik viszont válaszokat, kommenteket kérnek, közülük, vannak akik párbeszédet szeretnének, mások egyszerű:"itt voltam" jelzéseket, vagy kedveskedő baráti gesztust, ölelést (nekem a hajam hullik a "puszi" meg "ölellek" aláírásoktól, meg a megszólításoktól: nem értem és mesterkéltnek érzem, amikor bár ott van, a válaszgomb, mégis úgy reagál a blogos, hogy az illető nevét is hozzáteszi, hivataloskodó lesz tőle szerintem)

    És teszem hozzá,millió alfaj létezik még a blogok között,
    de még a teljesen hasonló (szinte azonos)célból, és azonos stílusú bloggerek között is előfordul félreértés, mert a leírt szó, sosem annyira egyértelmű mint egy látott arccal, mozdulattal körített élőszavas beszélgetés.(még ott is akad félreértett dekódolás, de a csak a szavakból, és esetleg elütött írásjelekből álló kép szinte óhatatlanul félreértelmezhető ( " a királynőt megölni nem...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és akkor még arról nem is beszéltem- amit mostanában látok sok ismerősnél, hogy abbahgyja a blogolást, mert sokkal érdekesebb a felszínes, rövid reagálást igénylő fb, "aki kiváncsirámazodajöjjönutánam" felkiáltással eltűnik...
      A blogban marad a rövid pár szavas poszt, mert egyébként kutya nem olvassa el, (ha a 13 soros poszt közepére kérdést csempészünk, SENKI nem válaszol, mert odáig nem olvas:)))
      nem sértő, és nem baj, vannak, akiknek nem igénye az ilyenfajta párbeszéd, és mondják is, hogy "rohanóvilág"-ban nincs idő semmire (kivéve, amire csinálunk időt, de ezt csak én teszem hozzá9

      Törlés
    2. Kedves Kati, megjegyzésed kényes témát feszeget, a kommentelés érzékeny területét.
      Az az érzésem, hogy a blogolók nagy többsége rendkívüli érzékenységgel van megáldva. Nem is csoda, hiszen "saját bőrüket viszik a vásárra", amikor megnyilatkoznak a blogjaikon. Kitárulkoznak... Mintegy bizalommal fordulva a betévedő olvasóhoz. A kommentelő néha azért marad az általánosságok szintjén, hogy ne okozzon sértődést... Hiszen abból néha kiszámíthatatlan távlatú bonyodalmak származnak! Akkor inkább "ne szólj szám, nem fáj fejem!", ahogy nagyanyám szokta mondani... Mint már jeleztem, nekem a párbeszéd vagy a továbbgondolkodás a legkedvesebb.
      Nekem különben a F-B önmagában kevés lenne. Gyorsasága másra jó (pl. képek megosztására, rövid reakcióra) de semmiképpen sem gondolatok igényesebb kifejtésére... Erre kell a blog.

      Törlés
    3. azért írtam az elején, hogy nagyon különböző okokból blogolunk, a kitárulkozás sem jellemző mindenkire,
      és van, akit épp az általánosság sért (finomítok "ért félre", mert azt gondolja, semmibe veszik...de maga a párbeszéd szó is sokfélét jelent az egyes embernek: van, aki az udvarias "-hogy vagy?" "-kössz jól"-t is párbeszédnek minősít, más pedig azt sem tekinti párbeszédnek, ha a "-két kila krumplit kérek"-re azt a választ kapja, hogy "-igen, és vannak olyan emberek, akik retket is esznek"

      Törlés
  6. Változom. Mostanában olyan bejegyzéseket írok, melyekre nem nagyon lehet reagálni, csak tudomásul venni, de beszélgetni, véleményt írni nem nagyon. Se téma, se okosság! :-)
    Érdekes figyelni ezt a változást, ha egyáltalán észreveszi az ember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Se téma, se okosság!" Mármint részemről. Kiürültem?

      Törlés
    2. azt gondolhatják, nem akarsz beszélgetni az "olvasók"-kal, és diszkréten figyelnek...
      nekem fontosak a gyönyörű fotóid, a szépséged, akár szavak nélkül is érdekes vagy

      Törlés
    3. Éva, blogjaink tükrözik a bennünk végbemenő változásokat, biztos vagyok benne!
      Kiürültél-e? Szerintem csak éppen fordulópontot élsz át. Keresed magad. Átalakulsz.
      (de ez csak az én megérzésem, nem muszáj elfogadni...)

      Törlés
    4. visszajöttem Éva hozzád, mert reggel az jutott eszembe erről, hogy szerinted "Se téma, se okosság!" , az jutott eszembe , hogy NEM TUDHATOD, aki olvas nálad, mit adsz neki vele.

      Olyan ez, mint egy csokor virág átnyújtása: szerénykedhetünk, hogy "jaj hát csak ezt hoztam neked, bocsi" közben nem tudjuk, mi jut neki eszébe róla (lehet egy nagyon kedves emlék, amit már szinte el is feledett)
      sokszor nincs türelme senkinek okosságokat olvasni, lehet a téma se érdekli, amitől mi pl. felvillanyozódunk (de sokszor járunk így),

      és még az is: nincs két egyforma nap: sokan mondják, hogy már mindent elmondott, nincs miről blogolnia, ők elfelejtik, hogy az általánosságokon kívül vannak konkrét események, ami apropót adhat valami fontos mondathoz...

      Törlés
  7. puff neki megint sikerül szétírnom mások blogját
    bocsánat
    én sajnos imádok beszélgetni

    és bár van a valós napjaimban valós személyekkel való órákig tartó nagy beszélgetés is (barátokkal, ismerősökkel, kivéve a vejem:)))))), de írva is folyton elkap a szószapora

    mégegyszer bocsika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne kérj bocsánatot, én meg azt figyelem, hogy milyen tartalmas hozzászólásokat írsz, és mindig arra, ami a poszt. Képtelen vagyok rá. Soha nem is voltam képes hosszú kommentet írni, vagy ez is változás nálam?
      Egyre rövidebb vagyok, és célom is. Tömörség! Rájöttem, hogy ez mostanában célom, kérdés, hogy sikerül-e.:-)

      Törlés
    2. A bejegyzéseimben akarok egyre rövidebb lenni. A kérdés, hogy sikerül-e.

      Törlés
    3. ha úgy érzed nem akarsz beszélgetni, vagy mondatokat írni, legyen csak fotód, :)))

      én kicsit mindig kitaszítottnak érzem magam, ha valaki azért hagyja abba a blogot, mert szerinte nincs mit mondania, és becsukja az orrom előtt az ajtaját azzal, hogy befejezi hirtelen a blogolást...

      Törlés
    4. Még nem vagyok rá készen! :-)

      Törlés
  8. és a századik megjegyzésem: van, hogy úgy érezzük, mint amit Kinde Annamária írt egy versében: "Homokból van már a tenger, nem vigasztal az olvasó...",
    van,...és van hogy csak mások blogjába tett megjegyzésekkel adok csak életjelt, mert kiörült a blogom (ezer oka lehet), de átmenet
    minden átmenet
    minden változik
    nem kell semmit summázni,
    élni kell

    VálaszTörlés
  9. Isolde, fiatal pszichiáter, helytörténész és bősz irodalmár, itt írja meg, miért nem ír blogot: http://isolde.blog.hu/2016/05/24/alamerul_de_el_nem_sullyed
    Pedig régebben írt. Sokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én főleg azért olvasom Isoldét, mert soproni kötődésű, és nagyon remélem, nem hagyja abba végleg. Mert akik mindig mindent jobban tudnak vagy akik mindig mindenen megsértődnek, hát ilyenek mindenhol vannak, az életben is, meg a blogvilágban is. Emiatt még nem érdemes teljesen felhagynunk azzal, amire igényünk van és ami örömet okoz, pl. a blogírás. Mert kivel szúrunk ki, ha abbahagyjuk: magunkkal, nekünk lesz hiányérzetünk, ez az igazság. :)

      Törlés
    2. Bocs', ha túltengek, de még hozzáteszem, hogy Isolde azon kevesek egyike, akinél nincs mód kommentelésre. Ilyen is van, ellentétben a kommentéhes többséggel. :)

      Törlés
    3. Klári, beleolvastam, érdekes, remélem nem hagyja abba! Köszönöm a felfedezést!

      Ági, jatszottam a gondolattal és igazat adok neked: "Mert kivel szúrunk ki, ha abbahagyjuk: magunkkal, nekünk lesz hiányérzetünk, ez az igazság. :) "

      Törlés
    4. Én amolyan "kommentéhes" vagyok inkább: szeretek békésen elbeszélgetni...
      Amúgy meg magammal is beszélgetek, azokban a bizonyos "spirál-füzetekben"...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...