Keresés ebben a blogban

2016. július 26., kedd

A beszélgetésről...


   Olvastam egyszer valahol (és írtam is róla itt pár éve), hogy a férfiak életét leginkább az hosszabbítja meg, ha párkapcsolatban élnek. A nőkét ellenben főleg az, ha jól kibeszélgethetik (lelkizhetik) magukat!
   Tíz éve múlt, hogy van alkalmam kipróbálni magamon az elmélet igazságát. Igaz, a végeredmény szükségszerűen homályban marad, hiszen ki tudhatja, mennyit élt volna, ha... A beszélgetéseket viszont valóban szeretem.
   Tegnap átszaladt (tényleg szalad sokat a 78 évével) a szomszédasszonyom, hogy megadjon pár €-t, mert néhány napja hoztam neki 6 üveg ásványvizet a boltból. Meghívtam egy kávéra, hiszen alig látjuk egymást a nyári hónapokban, lévén, hogy én gyakran távol vagyok. Letétben van nála egy kulcsom (s nálam az övé) szükség esetére: gyakran rosszullét fogja el magas vérnyomása, asztmája miatt. Ha levest főz, hoz belőle egy tányérra valót, ha boltba megyek, veszek neki egy csokor virágot... Két fia a közelben lakik. Különben napokig nem is látjuk egymást, nem ülünk a másik nyakán, de tudjuk, hogy szükség esetén számíthatunk rá.
   Férje 4-5 éve halt meg. Akkoriban többször átjött kibeszélni, kisírni magát, majd megkönnyebbülve távozott. Éreztem, hogy a jó beszélgetés titka: hallgassuk meg a másikat, de adjunk magunkból is, ezt pedig ő hallgassa meg. Körülbelül fele-fele arányban, de mégsem kicentizve: attól függ, kinek van több kiöntenivalója. 
   Manapság ritka a figyelmes meghallgatás, sokan szenvednek a beléjük szorult teher súlyától. Az is sántít azonban, ha egyoldalú a beszélgetés: az egyik csak önti, önti, saját magára meredve, a másikat "lelki szemétládájának" veszi, ahogy diák korunkban neveztük a jelenséget. Ha azonban a partner szándékosan néma, mintegy kívül maradva a beszélgetésen, azt a látszatot kelti, hogy csak ki akarja szedni a másik titkait... Ezért kell az érzékeny egyensúly. Nem muszáj tanácsokkal sem tömni a panaszkodót, úgysem fogadja meg... Mindenki a saját kárán szeret tanulni.
   

27 megjegyzés:

  1. Sajos, nem mindenki olyan intelligens, hogy érzékelni tudja az egyensúly határait. (Olvasok internetes fórumokon határtalan gorombaságokat.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, én is meg vagyok döbbenve. A határtalanságban bizonyára szerepe van az "éteri" névtelenségnek is... Azelőtt az emberek inkább a valóságnál is kulturáltabbaknak igyekeztek látszani, most meg mintha szégyellnivalóvá lett volna a kultúra...

      Törlés
    2. azt hiszem a valódi beszélgetés és a neten írogatás nem szinoním fogalmak
      nem csak a névtelenség az ok, hanem az egész más-ság: a beszélgetésben már az egy gesztus, hogy leülök vele, akkor, amikor ő kéri, nem akkor, amikor ráérek két kanál leves köz elolvasni, "mi a pálya", és írok, írok, nem látva a másik arcát, szemét, testtartását: milyen reakciója van melyik szavamra.....

      Törlés
    3. Inkább úgy mondanám talán, hogy "másféle beszélgetés", amit itt folytatunk. Inkább távirati stílusú levelezés... Az élő beszélgetésben a reakció közvetlen, részt vesz benne a gesztus, az arckifejezés is. Időt itt is áldozok a másikra, mert fontos nekem, - s remélem, neki is.

      Törlés
  2. a jó beszélgetés titka: hallgassuk meg a másikat, de adjunk magunkból is, ezt pedig ő hallgassa meg." " Manapság ritka a figyelmes meghallgatás,"... milyen érdekes egybeesés, pár órája egy utcai padon ücsörögve kicsit, irtam bele a noteszembe:"Szoktam én magammal is vitatkozni.De magamat legalább végighallgatom" Hozzáteszem : mást is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magammal folytatott beszélgetésekben hovatovább profi leszek én is! Pedig Ági a tanúm, hogy valaha másokkal mennyit beszélgettem!...

      Törlés
    2. a meghallgatás nagyon nehéz, ha a m i puttonyunk is teli van, és apropók birizgálják elő...
      nem véletlen tanítják az "értő hallgatást"
      ami esetleg a másik szeretetnyelve, nem lehet mindenkivel kedvesnek lenni, csak akiket szeretünk, arra "érdemes" időt, és sok mindent szánni

      Törlés
    3. ha mást hallgatok meg , akkor eleve vele foglalkozom (arra az időre), és nem magammal
      a kedvesség más kérdés... a szeretet is... én "csak" odafigyelésre gondoltam (persze nem zárják ki egymást )

      Törlés
  3. Bonyolult kérdés ez és függ a kapcsolat mélységétől is. Például egy több évtizedes barátságban furcsa, ha az egyik mentegetőzik: "ne haragudj, hogy ezt most rádzúdítottam" - ilyenkor mindig arra gondolok, hogy amikor időnként meg én "zúdítok rá" valamit, akkor nekem is mentegetőznöm kéne? Pedig hát nekem sose teher, amikor ő van bajban, vagy valami nagyon foglalkoztatja és azt rámönti, mert szerintem többek közt erre való a barátság, hogy olyankor nekem az a fontos, amit ő "zúdít rám" és abban próbálok segíteni. De mondom, ez tényleg attól függ, mennyire mély az a kapcsolat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. " ez tényleg attól függ, mennyire mély az a kapcsolat."
      Nekem speciel mindig vannak aggályaim, pedig másokat én is meghallgatok...

      Törlés
  4. Az jut eszembe, hogy rohanó világunkból kiveszőben van az a fajta ráérő kedélyesség, amely Mikszáth korában, de később is tetten érhető, amelyet olyan szépen ábrázolnak pl. a francia impresszionisták mulatós, piknikes képei.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, rohanunk, az igaz, de mi után? Tisztelet azoknak, akik a puszta megélhetés után, de sokan vannak azok is, akik délibábot kergetnek...

      Törlés
    2. A komfort rabszolgái lettünk. Ez késztet új erőfeszítésekre.

      Törlés
    3. Ha "komfortos" világunk egyszercsak hirtelen összeomlik, újra meg kell majd tanulnunk!...

      Törlés
    4. azokat a régi nagy beszélgetéseket én is visszasírom.
      Amikor a másik hümmögve hallgattam, és nem kontrázott, hogy "az semmi, nekem meg..."

      Törlés
  5. A jó beszélgetés titka a bizalom a kölcsönös kiváncsiság és a szeretet, mi egyenlő a nyitottsággal. Mai világunkból talán a kiváncsiság az ami még meg van. A többi sajnos hiánycikk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a hangsúly a "kölcsönösön" lenne meg a bizalmon... Világunk azonban egyre individualistább, nincs időnk a másikra. Úgymond.

      Törlés
    2. sajnos a kíváncsiság se őszinte sokszor: van, hogy kiszedjük a másikából a titkát, hogy a háta mögött - MÁSSAL - jól ki lehessen beszélni
      hej de sokszor láttam ilyet
      azt hiszem nem a kíváncsiság kell, hogy vezessen, hanem a tapintatos odaadás, a neghallgatás

      Törlés
    3. Legyen akkor a "kíváncsiság" helyett "érdeklődés", ami annak árnyalata...

      Ha pedig valaki bizalmasat közöl velünk, elemi dolog, hogy nem tárgyaljuk ki mással...
      Tudom, hogy nem mindenki tartja tiszteletben!

      Törlés
  6. Jaj Rózsa, annyira tetszik az a képed: imádom ilyen társasági összeüléseket,
    és egyetértek azzal is, amivel kezdted, hogy mi az ami kompenzálja a streszt

    (bár én ebből a szempontból kicsit kétnemű vagyok, mert iszonyat hiányzik a TÁRS,
    meg persze imádok túlbeszélni mindent

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, akinek hiányzik a TÁRS, azt nyilván nem kárpótolja semmi baráti csevegés...

      Törlés
  7. általában danában valóban igaz, hogy "Nem muszáj tanácsokkal sem tömni a panaszkodót, úgysem fogadja meg... " ezt így nem jelenteném ki, mert nagyon általánosít ...szvsz kétféle panaszkodó van: az egyik, aki a panaszkodás jótékony hatásáért beszél, (nem kér tanácsot, pusztán hangosan rendszerez a saját fejében)
    a másik, aki azért részletezi a helyzetét, és a végén ki is mondja, tanácsot kér, mert valóban szüksége van más szempontú véleményekre is, sőpt segítésre,...
    tehát ammondó vagyok, annak adjunk tanácsot , aki kér, ne annak, akinek mi akarunk/tudunk adni :)))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek: annak főleg ne adjunk tanácsot, aki nem is kéri! (van, aki nehezen állja meg)
      De aki kéri, az se fogadja meg mindig, az igaz. Viszont ez már az ő dolga...

      Törlés
  8. Sajnos, én nem érzékelem ezeket az árnyalatokat, hogy adjak-e tanácsot vagy sem, igényli-e ezt vagy sem. Én általában adok, vagy legalábbis rögtön a megoldást keresem és már mondom is, hogy szerintem mit kéne tennie, azaz hogy én mit tennék abban az illető helyzetben. Merthogy az ember mindig magából indul ki és én például nem szeretem, ha a gondomat mesélem és a másik csak hallgat és hümmög, vagy semmitmondó szavakat szúr be. Én nem csak a meghallgatást igénylem, hanem hogy a másik átérezze és segítsen "együttgondolkodni", megoldást vagy legalábbis valami kiutat találni, mert egy külső szemlélőnek mindig lehetnek új szempontjai, új ötletei, amit én, aki nyakig vagyok a probémában, már észre sem veszek.
    Dehát mindannyian mások vagyunk és tényleg nagyon összetett téma ez (ami abból is látszik, milyen hosszan tudunk itt kommentekben beszélgetni róla).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, mindez nyilvánvalóan a kapcsolat mélységétől, a bizalomtól függ, mely átitatja vagy sem. Ha a beszélgetők nem ismerik egymást elég mélyen, esetleg nem mennek el a tanácsadásig, de az is lehet, hogy nem tudnak megoldást javasolni ők sem.
      Az is tény, hogy legtöbben csak a meghallgatásra vágynak, a tanácsra csak fél füllel figyelnek!...
      Egy "normál" beszélgetésben hiányolom, ha egyoldalú, ha csak magára figyel az egyik fél...
      Ennek a blogos eszmecserének nagyon örülök! Akkor is, ha nem helyettesíti az élőt: jó lenne körülülni egy kerek asztalt árnyas lombok alatt...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...