Keresés ebben a blogban

2017. október 15., vasárnap

Egy szép, jól megtöltött hét dióhéjban

   Micsoda hét volt! Itt ülök befáslizott térddel és megpróbálom összegezni ezt a kellemesnél kellemesebb eseményekkel zsúfolt hetet, mely egyszerre volt lélekemelő és térdrekényszeritően kimerítő...
   Betöltöttem a 70 évet... Leírni is hihetetlen, mert legbelül valahogy sohasem hittem, hogy elérek idáig. Elhatároztam, hogy két csoportban hívok meg néhány közelebbi barátot. Két csoportban, mert egészen más elfoglaltságok kötnek hozzájuk. 
    Nehéz volt a meghívottak számából lefaragni, de a következő hetek programja nem lesz könnyű és kímélnem kell magam egy kicsit. Kedd d.u. 3-ra uzsonnára invitáltam 8 barátnőmet. Azért d.u., mert néhányan nem szívesen mozdulnak ki este. Előző nap bevásároltam és elkezdtem az előkészületeket is: megsütöttem a torta-alapot, másnap kétfajta madeleine-t, de ezúttal sósan; csináltam gyümölcs-salátát és vettem hozzá macaron-t is. Finom édes elzászi fehér bort ittunk hozzá. A torta az a bizonyos "omelette norvégienne", amit egyszer már leírtam, azt hiszem: likőrös vízzel enyhén előre be kell itatni az alapot, arra jó vastag fagylalt-réteget teríteni, majd forró vízen kis cukorral keményre felvert 5-6 tojásfehérjét a fagylaltra kenni, anélkül, hogy összetörnénk a habot, megszórjuk cukorral (enyhén) és pár másodpercre grill alá helyezzük. Kivesszük gyorsan és pálinkával meglocsoljuk, majd meggyújtjuk. Úgy kell bevinni, hogy előtte valaki leoltsa a villanyt! Hozzá pezsgőt bontottam. Sok szép ajandékot is kaptam mellé...
csütörtök este, az asztal fele...
     Másnap, alighogy elpakoltam az edényeket, újra bevásárolni indultam. Ezúttal csütörtök estére hívtam 5 személyt vacsorára. A menű menet közben alakult ki, de bevallom, a könnyebbséget választottam, mert kezdett az energiatartalékom vészesen fogyni... Új cukrászdát fedeztem fel (kedvencem bezárt!) és vettem egy csodás csokoladétortát, amellyel amúgy sem versenyezhettem volna! Habkönnyű volt, s ráadásul málnaszemek rejtőzködtek benne! Máig is nyelek egy nagyot, ha rágondolok...
   Előételnek kigondoltam egy nagyon finom gyömbéres-kurkumás-mézes-tejfölös sárgarépakrém levest a borjúpaparikás előtt. Feltettem a kuktába és gondoltam, arra a negyedórára bekukkantok a Facebook-ra... Félóra múlva enyhe égett illat rezzentett fel. Mindent ki kellett dobni, s azonnal elfutottam elsántikáltam a sarki henteshez, hogy mentsen meg. A paprikás viszont finom lett, egy morzsa sem maradt. Jól elbeszélgettünk, elszállt a fáradtságom, a vendégek éjjel 2 óra felé mentek el...
    Pénteken várt a sok pohár, tányér, stb. A térdem éjjel sem hagyott aludni. Szombat estére vártam a gyerekeket vacsorára, meg is jöttek. Közben egy futár csengetett be egy óriási dobozzal: jó nagy képernyős TV volt benne! A fiam már nem bírta nézni, hogy egyre közelebb húzom a fotelem a TV-hez (pedig 85 cm-es), s még így is nehezen olvasom a feliratokat! Pedig nem is a TV volt a hibás...
    

13 megjegyzés:

  1. Köszöntelek és jó egészséget kívánok születésnapod alkalmából.

    VálaszTörlés
  2. Szép kerek szám, hihetetlen is... hisz mennyi energiád van,meg az ezerféle tevékenységed, irigyellek/csodállak érte.
    Teljes szívemből kívánok Neked minden-minden szépet és jót, sok Rózsa-féle alkotást, képet, rajzot, írást, kiállítást, irodalmi esteket, barátaid körében, és családoddal közös örömöket, s Nagyapám mondása nyomán : Fő az egészség!- bizony a legfontosabbat is, jó egészséget kívánok.
    Kicsit hadd legyek önző is: nekünk, az olvasóidnak még rengeteg bejegyzést Tőled!:)
    Szeretettel:
    E.
    (Jaj, csodaszép az ünnepi asztal, a menüsor se semmi... - bizony egy macaront elfogadnék :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, E.! Annyi szépet, jót kívánsz s mindegyikre olyan nagy szükségem van ahhoz, hogy vágyaim szerint élhessek még egy kicsit... Köszönöm.

      Törlés
  3. óó, utólag is boldog szülinapot és még legalább 20 boldog és egészségben eltöltött évet kívánok!

    Magyar barátaid is vannak a városban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves Tamko, szívesen elfogadom! A 90-en túl amúgy is kezdene a "túlélés" kevésbé izgalmas és vonzó lenni...
      Magyar barátaim nincsenek ebben a városban. Egy orosz festőnő volt közelebbi ismerősöm, akivel időnként oroszul is cseveghettem, de elköltözött. Nem csoda, ha már-már jobban tudok franciául, mint magyarul...

      Törlés
    2. Értem, gondoltam. Érdekes! :)

      Törlés
  4. Rózsa, csatlakozom rhumel gyönyörű felsorolásához. Beillene pohárköszöntőnek a csodásan terített asztalod mellett. Hamar legyél jobban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves Klári, fájni fáj még, sántikálok... Igyunk rá akkor egy pohár pezsgőt!

      Törlés
  5. Nem gondoltam, hogy estére már 10 bejegyzés előzi meg az enyémet. (A debreceni huszonfokban és ragyogó napsütésben szabadban fürdőztem egy utolsót így október közepén.) Kár hogy itt nem tudok képet csatolni, mert ide is hoztam volna egy szép nagy csokrot a kerek évfordulód alkalmából. Virág helyett kívánok még sok-sok évig jó egészséget, jó társaságot, sok boldog órát és napot az unokáid körében, és sok kíváncsi olvasót, hogy legyen mindig motivációd az íráshoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves Éva, a virtuális csokorral együtt! Minden kívánságodat nélkülözhetetlennek érzem és szívesen elfogadom!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...