Keresés ebben a blogban

2020. szeptember 21., hétfő

Valóság és fantázia

    Aliz jóvoltából (köszönet!) a napokban érdekes beszélgetést hallgattam végig Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője és Szaniszló Judit, a "Leli élete" c. regény írója között. A beszélgetés témája izgalmas volt, mert találkozott pár évvel ezelőtti terveimmel egy ilyen "töredékes", az emlékezés és a fikció keveredéséből létrejött írásmóddal, melyet én annak idején "kaleidoszkópnak" neveztem el. Még mindig a tervek között szunnyad, nem halt meg véglegesen. Kell az efajta fiók-mélyi önbiztatás, hogy vár még ott az emberre egy-két feladat... 

   A valóság (vagy legalábbis annak látszata, hiszen emlékezetünk szüntelenül újrateremti a múlt eseményeit és ezáltal "csiszolja" a felületeket) és a képzelet szabad játékának keveredése szerintem nem "csalás", mint ahogy egyesek mereven elmarasztalják, hanem szinte az egyetlen lehetőség számomra, hogy kitöltődhessenek az emlékezet elkerülhetetlen hiányosságai. Ilyen tekintetben teljesen egyetértek Szaniszló Judittal, aki szerint is nagy segítségére van az irodalomnak a lyukakkal teli emlékezet: a fikció kitöltheti a hézagokat, s egyben gazdagítja az írói megérzéseket, melyeket az emlékezet nem tud igazolni. Az író a valóság elemeiből alkotja a fikciót is, akárhogyan is, de benne van a regényben, mint a fényképezőgépét tartó fotós a képben: ő választja a témát, a beállítást, a fényt és az árnyékot, sőt, a kép átdolgozásának eszközeit is...

   A legfontosabb az eredmény, az irodalom, a teremtő írói fantázia, a játék szabadsága, azé a játéké, ami végül is halálosan komoly.



   

11 megjegyzés:

  1. Egyetértek, amit az emlékezetről mondasz, (és örülök, hogy vannak írásterveid) és én is
    nagyon szeretem ezeket a fb-os írói beszélgetéseket,
    (én tegnap nagyokat nevetve hallgattam meg Nyári Krisztián "Könyvélesztő" beszélgetését Sumonyi Zoltánnal :
    https://www.facebook.com/lirakonyv/photos/a.148621438512916/4403008489740835/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Kati, de sajnos, nem találtam meg az "adott címen", de nem adom fel!

      Törlés
    2. https://www.facebook.com/watch/live/?v=378464433554775&ref=search

      Törlés
  2. Azt gondolom, az emlékezet, az emlékezés minél pontosabb felidézése nem irodalom. Éppen az alkotói "hézagkitöltés" teszi irodalommá, persze, ha jól csinálják, ha hiteles, valósághű, valószínűsiti a kitöltés a történteket.Észre se veszi az olvasó, hol lendül át az emlékezés "költészetbe". Nem hallottam erről a beszélgetésről, azt se tudtam, hogy az egykori Zetor Leila blogíró, akinek bejegyzéseit mindig élvezettel olvastam, íróvá képezte ki magát. Gratulálok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, franciául a lehető legpontosabb emlékezet-felidézést "auto-fiction"-nak nevezték el művelői, ma is vannak ilyenek, bár szerintem pont az emlékezet természetéből következően 100%-osan nehezen elképzelhető... (pl. 2 ember által közösen megélt esemény leírása is különbözhet) Amúgy meg a francia nyelv a "récit" (elbeszélés, az események elmondása) néven említi az események, személyek lehető leghűbb leírására szoítkozó szövegeket.
      A beszélgetés talán még elérhető Aliz "Napjaim" c. blogján, az én blogom jobboldali linkjei között!

      Törlés
    2. Most olvasom Salomov kolimai lágeréletben fogant elbeszéléseit. Mind igaz, akár Ivan Gyenyiszovics egy napja. Köszönöm a linket.

      Törlés
    3. Jó beszélgetés. A tehetség szól minden gondolatukból. A természetes alkotóerő utat tör mindenféle esztétizáláson, kategóriákba gyömöszölésen át, egyéni módon. Megszerzem a könyvet.

      Törlés
    4. Klári, örülök, hogy sikerült meghallgatnod és hogy kedvet kaptál az elolvasásra is. Érdekes volt hallgatni két okos fiatal nő inspiráló beszélgetését, sok régebbi gondolatomról kaptam igazolást!

      V. Salomov megvan nekem franciául. Mennyit kibír az ember...

      Törlés
    5. "magyarul" is autofikció:) - a "récit"-ről viszont nem hallottam! (pedig érint:)

      örülök, hogy tetszett a beszélgetés(én persze minden ilyet élvezettel és némi elfogultsággal hallgatok... most a bajban szerencse, van bőven belőlük!)

      Törlés
    6. Igen, nagyon érdekes volt! Magam is hallgatok a Neten ilyen, az alkotás mélyebb, akár technikai rétegeibe is behatoló fejtegetéseket. Akár írásról, akár képzőművészetről van szó. Semmi sem véletlen, még ha nem is mindig tudatos...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...