A rövid hét másik fontos eseménye II. rész

    Megpróbálkozom a folytatással, ugyebár addig üssük a vasat, amíg meleg! (bár a meleget ne nagyon emlegessük, ide is 30°-ot jósolnak hamarosan! Igaz, hogy az nem 41°, mint otthon volt)

   A másik fontos találkozóról szeretnék még mesélni. Rövid tanári pályám iránt máig is mély nosztalgiát érzek, melyet szentesi diákjaimnak köszönhetek. A SzU-ban töltött másfél éves gyakorlattal mögöttem, kezdő tanárként tele voltam lelkesedéssel orosz-francia tagozatos diákjaim iránt és messzemenően kibővítettem számukra a száraz, unalmas tananyagot dalokkal, mesékkel, irodalmi szövegekkel... Egyik diákom megnyerte a megyei orosz versenyt és az országoson is jól szerepelt, majd a szegedi egyetem orosz tanszékén dolgozott, ha jól tudom, nyugdíjas koráig, osztálytársa pedig a SzU-ban végzett a Lomonoszov Egyetemen. Pedig ők voltaképpen francia tagozatosok voltak heti 12 órában. Orosz tagozatos csoportomhoz még mélyebb kapcsolat fűzött (heti 5 órában), pedig csak az első 2 évben lehettem velük, mert G. szerződése lejárt és Algériába vitt az utunk.

   Volt diákjaimmal először levélben, majd jóval később, a Facebook megjelenése óta felevenedtek a régi kapcsolatok. Először 2017-ben, majd most, júl. 10-én láttuk egymást viszont. A szentesi Liget vendéglő kellemes hűvösében eltöltött 2 óra elszállt egy pillanat alatt. Szemükből régi kamasz diákjaim tekintete sugárzott felém, hiába telt el közben pontosan 50 év! S én ugyanúgy szerettem őket, ahogy azelőtt, nem téve különbséget ebben a jól és kevésbé jól teljesítő diákok között, bátorítva, velük örülve, ha valami haladást tapasztaltam, hiszen mindig is szerettem megosztani, ami engem is lelkesített. Ez volt számomra az elégtétel, a jutalom. Egy diákot mindig is biztatni kell, elismerni legkisebb előrelépését is, nem pedig letörni, megalázni. Úgyis megérzik, ha a tanár szereti őket (és a tantárgyát), s többnyire viszonozzák is.

   Azóta sokszor nézegettem el meghatottan figyelmes ajándékaikat : a kis könyvet, melyet emlékekből, fényképekből szerkesztettek, a szép tollat és a cserép virágot... Mindig eszembe fogják idézni ezt a velük töltött kedves délutánt.