A kamaszkori nyarak múlhatatlan nosztalgiája

    Nemsoká itt a december  -  a hét végén, vasárnap! Ma reggel nagyon fáradtan ébredtem, nemcsak azért, mert rossz alvásritmusom lassanként beidegződött szokássá alakul. A fáradtság érzése elhatalmasodik, s arra sincs erőm, hogy változtassak egyik fontos okán... Ördögi kör  -  avagy a kígyó saját farkába harap, ahogy a francia kifejezi ("le serpent se mord la queue"). Az idő felgyorsul, a napok is rövidebbek. Közvetlenül az ablakok alatt, már reggel fél 8 körül elkezdtek a fúró- és lapátoló gépóriások sétálgatni, remegtek tőlük a falak is. Állítólag még egy évünk ilyen lesz, ha ki bírjuk várni a végét...

   Miért is fekszem olyan későn? Rájöttem, hogy egyszerűen kezdem szeretni az éjszaka csendjét, nyugalmát. Nappal rengeteg inger bombázza az ember tudatát. Nincs időnk megemészteni a tömérdek információt, kereskedelmi és kulturális ajánlatot. Jön a nagy ajándékozási roham, mindenki szeretné kivenni belőle a részét, úgy, mint vásárló, de úgy is, mint ajánló! Sok potenciális ajándékkészítő évi jövedelmének ez a csúcspontja, tisztes százaléka. Kulturális programok, kiállítások számítanak a látogatókra, hiszen a pénztárca ilyenkor könnyebben nyílik meg.

   Néha az az érzésem, hogy ringlispilen ülök, forog velem a világ!... Szeretnék leszállni és elbújni egy csendes helyre, mint kamasz koromban, dunántúli vakációim idején. Iduska néném kertjében üldögélni egy kivágott fatörzsön, a szőlőtőkék, kövér répalevelek, az igénytelen, mégis buzgón virágzó törökszegfűk között. Hallgatni a Malomárok csobogását a kertek alól, kezemben könyvvel vagy palettával, fejemben a nyár zsongásával, melyben benne van minden, ami betölti a vakáció fogalmát : a mélységes nyugalom biztonsága, melyet senki sem zavar meg, s ezáltal lehetővé teszi a sok fontos élmény lassú átérzését és a gondolatok leülepedését, beépülését kamasz lelkivilágomba. 

Elvonó kúra

   A hét végén megünnepeltünk négy elmaradt, ill. egy ötödik, még el nem következett születésnapot. Köztük volt az enyém is, mert a dátuma még az októberi magyarországi útunkra esett. Bár én magát az utazást tekintettem születésnapi meglepetésnek fiam részéről, újabb 2 érdekes könyvvel bővítette az elolvasandók  hegyeit-halmait.

   Igen, miközben egyre kevesebbet olvasok, vallom be sajnálkozva és főleg szégyenkezve, magam előtt és ezennel nyilvánosan is. Legalábbis papír formában kevesebbet, javítom ki, mert a képernyőn azért rengeteget olvasok, főleg újságcikkeket, interjúkat, blogokat... Pedig tudom, hogy a képernyő több kárt tesz a látásunkban, mint a papír. A szemműtéteim óta valahogy nehezen találom meg újra az ágyban olvasás több évtizedes szokását, pedig anélkül annak idején nem is tudtam elaludni. 

   Olvasom egyre gyakrabban, hogy néhányan próbálják felvenni a kesztyűt az életünket uraló és lassan bekebelező Internettel (főleg a smartphone mindent helyettesítő alattomos készenlétével) szemben, mely nélkül a fiatalabb generáció (de nemcsak ők!) már se élni, se halni, se lélegzeni nem bír... Talán még a legöregebbek között maradt fenn egy vékony réteg, akik ismerték a nem is olyan nagyon "régi világot", amikor a telefon csak hívásra volt alkalmas, sőt eleinte zsebre se lehetett tenni... Aki feltalálta és az egész bolygónkra rászabadította ezt a varázslatos szerszámot, talán nem is képzelte el teljességében, milyen gyorsan és hatásosan lehet az egész emberiség agyműködését rabszolgasorba taszítani, mégpedig úgy, hogy az boldogan követelje a bilincseket!

   Ennek tudatában egyesek "képernyő elvonó kúrára" mennek, sőt, nem bízva csupán akaratukban, fizetni is képesek érte. Akik megtették, a szabadság rég nem tapasztalt ízéről beszélnek, a valaha érzett illatokról, hangokról, képekről : más szóval, az érzékszervek újra ébredéséről, sőt, egyenesen az idő lelassulásáról számolnak be...

Születésnapi előzetes...

     Valami őszi nyavalya kóvályog körülöttünk. A gyógyszerész szerint, akihez több mint 30 éve járok, ez még nem a soros influenza járvány, felvettem hát az oltást még a hét elején. Egyre tisztesebbé váló korom és egy-két idült nyavalyám miatt még szeptemberben megkaptam a meghívó levelet a betegbiztosítótól az inluenza és a Covid elleni oltások felvételére. Természetesen nem kötelező, de 65 éves kortól ajánlott. Ráadásul ingyenes. Két hét múlva felveszem a másikat is, a bal vállam már úgyis megszokta a szurkálást.

   Az idő kezd valóban ősziessé válni. Ezen a héten nem láttuk a napot, reggelente viszont nedves köd szitált az ablak alatt várakozó autókra. Tegnap 7° volt, ami nekem még enyhének tűnt. El voltam foglalva egy vacsora megszervezésével. Nem könnyű legközelebbi barátaimat egy napon összehozni, pedig csak négyet akartam elérni, közülük kettőnek szintén szeptember-októberben van a születésnapja. Ki mondja, hogy a nyugdíjasok időmilliomosok? Körülöttem bizonyára senki.

   Elmentünk kedvenc vendéglőnkbe, amely fél év felújítás után újra kinyitott. Előzőleg nálam jöttünk össze egy aperitifre, hogy kicserélhessük kis ajándékainkat (többnyire virágot, könyvet). Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy az egy órából másfél lett, mire el tudtunk indulni, egy autóba zsúfolva az öt személyt. Az asztal körül tovább folyt az élénk társalgás, jó három órán keresztül, alig bírtunk elválni. 20-30 éve ismerjük egymást...

    A jövő hét végén a családi kör következik egypár elmaradt születésnap pótlásával...

az asztal már leszedve a vacsora végén, de a pincér még kérésre lefotóz bennünket