Nyitnikék!

    Gyönyörű időnk van kb. egyfolytában február vége óta! Ritkán van alkalmam erre a szívből jövő felkiáltásra, már ez megér egy kis ráadást : "Fel kell írnom a kéménybe korommal"  -  idézem szinte azonnal nagyanyám szavait, hogy ezzel is meghosszabbítsam létezését az emlékeimben, bár azokból, akik a valóságban is ismerték, már aligha maradt valaki... Sőt, ezt az első mondatot le is kopogom, ahogy kell, középső ujjal, az asztal falapja alatt (fém, kő, műanyag, márvány, üveg stb. nem felel meg, szigorúan fából legyen az asztallap, különben nem működik a bájolás!) Ha nem kopogom le, esetleg azonnal eltűnik a szép idő, ezt pedig nem szeretném megkockáztatni! Úgy látszik, egyre babonásabb leszek öreg koromra...

   Megnéztem az előrejelzést : még e hét végéig velünk lesz a napsütés. Ne legyünk telhetetlenek, eleinte még erre sem számítottunk. Igy is magasan vertük Nice és Cannes szokásos tavaszi napsütés-adagjait  -  idén náluk volt esős, hűvös a tavasz  -  ami szinte sohasem szokott előfordulni. Azzal a különbséggel, hogy mi, északiak, nem a megszokás közönyével, hanem hálás csodálkozással fogadjuk!

   A napsütés kitágít bennünk mindent : érzékszerveink is derűsebben, ráérősebben működnek, veszünk magunknak időt és fáradságot, hogy rácsodálkozzunk a világ bontakozó szépségére körülöttünk. A kert ébredezik, fülünket hegyezzük egy-egy élesebben, dallamosabban felhangzó madárszóra, megpróbáljuk felfedezni a művészt a lombosodó ágak között. Vadgalamb, cinke, feketerigó, vörösbegy, melyik lehet?... A vadgalambot könnyű kiválogatni, egy rigópár is rendszeresen lejár a fűre bogarászni. A környező macskák tudatában vannak a vadászidény kezdetének...

...sajnos, az illatát nem tudom mellékelni...