Március utolsó napja, a "nyakamon a kés" szindróma utolsó lehetősége, hogy megírjam a negyedik bejegyzést. Furcsa módon, eddig sem az üres lap előtti pánik akadályozott benne, lett volna mit írnom, csak visszatartottam magam... Készakarva. Mint aki gyűjti az energiát, fel akarja duzzasztani, hogy már-már kicsorduljon.
Ki is ez a furcsa, (enyhén szólva) ellentmondásos figura, aki írhatna akár minden nap, hiszen ez a kedvenc időtöltése, gyógyírja, és szántszándékkal visszatartja magát, mint a böjtölő egy nagy dínomdánom előtt? Az a gyanúm, hogy a halasztgatás - prokrasztináció - nem egyéb, mint annak illúziója, hogy egy ideig én lehetek az "órák ura", vagyis saját szabadságomé, hogy még saját vágyaimnak is ellen tudjak állni.
Persze, vagyok annyira józan ember, hogy tudjam, mindez csak azok "kiváltsága", akik eljátszhatnak a gondolataikkal, nincs már rajtuk a mindennapi betevőért való küzdelem nyomása. A dolog fonákja viszont, hogy az életükből egyre kevesebb maradt az önfeledt játszadozásra...
Egyébként néha-néha leballagok a gyepre, metszegetem a japán juhart, mert lassan minden helyet elfoglal, de nem feledkezek meg a hortenziáról és a rózsafákról sem... A levágott ágak elszállítására április közepéig várnom kell, főleg mert az autómat nem merem elmozdítani a helyéről.
Ki is mondta, hogy "Az élet olyan, mint a bicikli, tekerni kell, nehogy elveszítsük az egyensúlyt" ? Hát, Albert Einstein.
Nagyon nem értem ezt a halasztgatós okfejtést, bizonyára bennem van a hiba. Sokkal gyakrabban szeretnélek olvasni, és mindig nagy öröm számomra, ha meglátlak... Partfalilag képtelen vagyok kommentelni és rendre elfelejtek segítséget kérni a beállításhoz.
VálaszTörlésMárta, nagyon kedves vagy, köszönöm!
TörlésTavaly óta én is a Google Chrom-ról tudom csak normálisan használni a blogomat, írni, olvasni vele...
Ami a halasztgatást illeti, mióta az eszem tudom, emlékszem erre a szokásomra (talán már annak is ez volt az oka, hogy Anya és a bábaasszony csak harmadnapra tudott a világra hozni...) Mióta az eszem tudom, próbálom megérteni, miért?...
Hurrá! Köszönöm, a G.C. javaslását. Arcilag is tudok írni.
TörlésÖrülök neki! 👏
TörlésDe jó ez az Einstein mondat! Egy mérleg maximálisan tud azonosulni vele.😉. Egyensúlyra törekedni, mindig, mindenáron. Hú de nehéz néha....
VálaszTörlésEgyébként meg csatlakozom Mártához, írj csak, ne halogasd, mi nap mint nap idelesünk és várjuk az újabb írásod.🤗
Kedves Endi, tényleg nehéz elérni az áhított egyensúlyt, de nélküle meg lehetetlen élni!... Azért aztán az ember csak teker, erejének maradékával is, nehogy eldőljön... De azért néha imádta a biciklizést, pl a Tisza-gáton, ahol mindig kellemesen fúj a hajába a szél... (már vagy 30 éve nem ültem biciklire, itt a városban akkora a forgalom, hogy számomra életveszélyes lenne!)
TörlésÉn is várom mindig az írásodat. Szeretek olvasni a gondolataidról. Nem tudok időre írni. Nem tudok heti egyet teljesíteni, mert muszáj. Ha van kedvem csinálom, ha nincs, akkor nem.Ha mégis visszagondolok az írásaimra, akkor összejön a heti egy poszt. Mos éppen nincs kedvem írni, de ez a napokban még megváltozhat.
VálaszTörlésKedves Éva, tényleg, már azt hittem, hogy elutaztál valahová M-nal, és örültem neki, mert az jó jel! Viszont fontos szerintem, hogy egy blog a belső szabadság jegyében íródjon, ne kényszerből, mert szinte ez az egyetlen terület, amit mi kormányozhatunk. Hogy valaki naponta többször is ír, az ő belső kényszere szerint, vagy ritkábban, az ő dolga, a "közönségének" meg tetszik vagy nem, az ő dolguk... Én a havi 4 bejegyzést ("láthatóan" csak ide írok, de egyébként láthatatlanul máshová is) azért határoztam el magamnak, hogy kis rendszeresség, keret legyen a foglalkozásaimban, hogy kicsit megméressek a szemetekben, hogy beszélgessek veletek...
TörlésIgy hát írjál, amikor jólesik, én mindig szívesen kísérlek, mint olvasó!
Nem ismertem Einstein idézetét, de egyetértek vele. Az én variációm pedig az, hogy évek óta azért "nem szállok le" télen sem a kerékpárról, mert pár hónapnyi szüneteltetés után oda lenne az egyensúlyérzékem, és csak hetek elteltével érezném újra biztonságban magam a kerékpáron. És hát évek óta hó sincs (szinte), és túlzottan hideg sem volt.
VálaszTörlésÉva, akkor a te tapasztalatod is igazolja Einsteint! És abban is igaza van, hogy ha nem tekerjük, hanem megpróbálunk huzamosabb ideig megállni vele, anélkül, hogy letennénk lábunkat, bizony eldől... De ahogyan ezt a hasonlatot az életre alkalmazza, nemcsak szellemes, hanem nagyon igaz is...
TörlésIt’s intriguing how you capture the delicate dance between procrastination and the need to create, that tension between freedom and restraint. It feels almost like a paradox: the act of holding back, waiting to "overflow," while knowing that the act of writing itself is your medicine, your way of engaging with the world. There's a beauty in the way you describe this internal struggle, especially with your reflection on time and the balance between self-forgetfulness and the responsibilities of life.
VálaszTörlésThe quote from Einstein adds a profound layer to your thoughts—life, like a bicycle, is about momentum, and sometimes it's the small acts, like tending to the Japanese maple, that keep us grounded and moving forward. The way you find balance in the everyday tasks, from trimming trees to letting time pass until the right moment arrives, reflects a thoughtful, almost meditative approach to life. It’s like a dance with time, where you find your rhythm between the internal and external pressures.
That pause before action—whether in writing, pruning, or letting the mind wander—is a powerful way to nurture creativity and peace. Sometimes the stillness is what lets us truly grow.
Ha megengedi idemásolom a fordítást (gépi, mert én vagyok a kőkorszakból ittfelejtett ember, aki nem akart angolul tanulni, mivel majdnem muszáj lett...) :
Törlés"Érdekes, ahogyan megragadja a halogatás és az alkotás szükségessége közötti finom táncot, a szabadság és a visszafogottság közötti feszültséget. Szinte paradoxonnak tűnik: a visszatartás, a „túlcsordulás” várakozása, miközben tudjuk, hogy az írás maga a gyógyszered, a világgal való kapcsolatod módja. Van egy gyönyörűség abban, ahogy leírod ezt a belső küzdelmet, különösen az időre való elmélkedésedben, valamint az önfeledtség és az élet kötelezettségei közötti egyensúlyban.
Az Einstein-idézet mélyreható réteget ad a gondolataidhoz – az élet, akár egy kerékpár, a lendületről szól, és néha az apró tettek, például a japán juhar gondozása tartanak megalapozottan bennünket és haladunk előre. Az a mód, ahogy megtalálod az egyensúlyt a mindennapi feladatokban, a fák nyírásától az idő múlásának engedéséig, amíg elérkezik a megfelelő pillanat, átgondolt, már-már meditatív életszemléletet tükröz. Olyan ez, mint egy tánc az idővel, ahol megtalálod a ritmust a belső és a külső nyomás között.
A cselekvés előtti szünet – legyen szó írásról, metszésről vagy az elme elkalandozásáról – hatékony módja a kreativitás és a béke táplálásának. Néha a csend az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy valóban növekedjünk."
Köszönet a szöveg értő olvasásáért és elemzéséért!