Ismét Josée, a kiváló holland származású festő blogjáról (http://labatave.over-blog.com) kölcsönzök egy idézetet:
"A művész annál tökéletesebb, minél inkább elkülönül benne a szenvedő ember és az alkotó szellem." (T.S. Eliot)
Sokan megkérdőjelezték a mondat értelmezését, sőt egyesek nem is értették, hova akar kilyukadni. Van aki azt modta, hogy a szenvedő ember és a művész egyazon személy lévén, el nem választható egymástól, sőt, a művész saját szenvedéséből merít sokszor ihletet.
Ami engem illet, ismét saját, egyáltalán nem egyetemes érvényű véleményt tudok csak mondani, de elgondolkodni érdemes a tételen.
A művész nyilván saját emócióiból táplálkozik, amikor témát választ, s magát a kifejezési módot is ez határozza meg. Abban viszont teljesen egyetértek T.S. Eliottal, hogy ennek az emocioális töltésnek le kell csapódnia, hogy mű születhessen belőle. Amíg a szenvedő ember, legyen akár művész vagy sem, a pozitív vagy negatív érzelmek hálójában vergődik, erősen kétlem, hogy bármilyen, az alkotáshoz nélkülözhetetlen távolságtartásra is képes lenne. Az érzelmek (harag, öröm, szerelem, bánat stb.) köztudottan elvakítanak, márpedig az alkotáshoz igenis éleslátásra van szükség, hogy az ember megérezhesse, még ha nem teljesen objektíve is, hogy meddig tudott elmenni szándékai megvalósításában.
Az a kérdés, Eliot mire is gondolt. Az epika esetén egyetértek a 'lecsapódás' gondolatával, hogy egy regényhez pont ezért kell idő. A líra esetében azonban vannak kétségeim. Mert a vers az gyakran tükrözi a pillanatnyi lelkiállapotot. Vagy nem?
VálaszTörlés@Zé: nem vagyok ugyan költő, de szerintem a helyzet nem nagyon különbözik a prózától, a zenétől vagy a képzőművészettől... (bár egyesek szerint költőnek lenni "állapot"...) Pont az benne a "kunszt", hogy úgy tűnjön, mint egy pillanatnyi lelkiállapot...
VálaszTörlésDe ez "csak" az én privát megérzésem... még akkor is, ha osztják esetleg páran!
Á, én is csak találgatok... Tudja a fene. ::))
VálaszTörlés@Zé: mást nemigen tehetünk...
VálaszTörlésHát nem is tudom -én se:)
VálaszTörlésElsőre ugyanarra gondoltam, mint Zé. Talán a vershez -néha- elég a túlfűtött lelkiállapot. Sőt, minél kétségbeesettebb, annál jobb?! Lehet.
Nyilván a Gondolatok a könyvtárban-hoz, vagy az Ódához azért nemcsak emóció, hanem ráció kell. Meg szerkezet, gondolatmenet,tervezés,stb.stb.
Azért naivan azt remélem, a Mellékdal mégis csak úgy szívből-vágyból született:))) József Attila zsenialitásával a háttérben persze.
Vagy ha Radnóti eclogáira gondolunk. Vajon ő hogy írt? Szenvedő emberként, mégis távolságtartón?
(Semmikép se szeretnék kötekedőnek tűnni ám!!!:)-csak érdekes a téma, elfilozofáltam kicsit magamban. Apám túlfütötten és a teljes érzelmi telítettség tetőpontján írt, de magányban, keveset javítva, szóval afféle ihlettől vezérelve. Még ha alkalmi köszöntőt fabrikált, azon se rágódott sokat.)
Flora, azért nagyon sok igazság lehet abban is, amit írtál az éleslátásról. A költő a megélt érzéseket, egy bizonyos lelki folyamat lejátszódása, a letisztulás után idézi fel, hitelesen átérezve, de már szinte kívülről, a kellő távolságtartással.
Csak találgatni tudunk, de tulajdonképpen a "végeredmény", vagyis az alkotás a lényeg.:)
"Vannak, akik összeszorított foggal, kidomborított mellel, feszes vigyázzban írnak, s az erőlködéstől kínosan kacsintva várják, hogy izzadt homlokukra hulljék a halhatatlanság koszorúja. Vannak viszont, akik csak dúdolnak, dünnyögnek, fütyürésznek, ilyesmiket, hogy 'Über allen Gipfeln...', meg hogy 'Piroslik már a fákon a levél...', s nem hírért, dicsőségért, csak mert jólesik nekik, mert eszükbe jutott valami, mert könnyebb lesz a szívük, jobb lesz a kedvük tőle. Ezek könnyedén fogják, nem pedig görcsösen markolják a tollat, de ami a hegyéről gyöngyözve lecsöppen, az maga a tökéletesség."
VálaszTörlés(Rónay György)
@KapitányG: ez gyönyörű!!:) Rónay se fogta görcsösen...
VálaszTörlésTényleg szép idézet. Nekem Weöres jutott eszembe, hogy ő ilyen dúdolós lehetett többnyire. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig csak dúdolt. ::))
VálaszTörlésDe azért sokat gondolkodom, hogy a jó próza azért (számomra) muszáj, hogy lendületesen legyen racionális. Hogy azért ne csak mértani leképezése legyen a léleknek, hanem legyen a mondatoknak ihletettsége is. (Ez most azt hiszem azért jutott eszembe, mert olvasom egy nő regényét, amiről feszt az jut eszembe, hogy az írónő körzővel és vonalzóval szorította bele a mondanivalóját a mondatokba. Az ilyet nehezen olvasom. :( Bocsánat, ez nem szorosan tartozik ide.)
@rhumel: "A költő a megélt érzéseket, egy bizonyos lelki folyamat lejátszódása, a letisztulás után idézi fel, hitelesen átérezve, de már szinte kívülről, a kellő távolságtartással." Azt hiszem, ebben a mondatodban van a lényeg, kedves E. A költő, író, festő, zeneszerző stb. mind saját emócióból meríti az ihletet, esetleg a más által átélt, de az alkotó által elképzelt, "beleélt" - pozitív vagy negatív - érzelmekből. Legalábbis szerintem.
VálaszTörlés@KapitányG: Rónaynak igaza van: nem jó jel, ha mű "verejtékszagú"...
VálaszTörlésS az se, ha a hallhatatlanság felé kacsintgatunk közben... (igaz, hogy ez engem szerencsére nem érint)
@Zé: azt hiszem, kb. ugyanaz vonatkozik a jó prózára is: ne legyen hideg, számító, hanem hagyjon egy kis helyet az olvasó számára is... legalább egy pótszéket...
VálaszTörlés@Flora: Legalább. ::)) A sok 'azért' miatt elnézést. Fogalmazási nehézségem adódott. :)
VálaszTörlés@Zé: a lényeget olvastam... Köszönet a hozzászólásokért mindenkinek!
VálaszTörlésnagyszerű hozzászólások!:)
VálaszTörlésde volt is mihez!:)
ha én is még szólhatok:
én azt hiszem , hogy nem feltétlenül időbeli a szétválasztás!(a szenvedőé és az alkotóé), meglehet, hogy épp az alkotás folyamatában sőt -tól oldódik fel a szenvedés..., "mert ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja"(Illyés: Bartók)
@Aliz: természetesen, a vita nyitott marad, mert ki is tudná lezárni?
VálaszTörlésAz alkotás feloldja a szenvedést, csak az a kérdés, még "melegében" lehetséges-e?...
azért irtam, hogy nem lehet szétválasztani - szerintem, de van, amikor olyan nagy lehet a fájdalom, hogy le is állitja az alkotást(pl. Aranynál "Nagyon fáj.Nem megy"...) (De József Attila valószinúleg fájdalma közben irta a versét a fájdalomról.) Az irás már egyfajta feldolgozás (objektiválás) valóban. De van , aki meg már akkor elkezdi az alkotást, mikor szenved, és képes megfigyelni magát még az irás előtt, a későbbi alkotás céljából. Azért az első változat sokkal emberibb! - Nincs egyféle válasz!
VálaszTörléshttp://www.mke.hu/lyka/11/278-281-kacziany.htm
VálaszTörlésAz ismeretlen én vagyok: akimoto
VálaszTörlés...és netán "az állam..." is?:)
VálaszTörlés@aliz: Ha "képes megfigyelni magát még az irás előtt", akkor talán máris megkezdődött az a bizonyos "elkülönülés"...
VálaszTörlésKöszönet az elmélkedés táplálásáért!
@akimoto: elolvastam, kedves akimoto, érdekes eszmefuttatás az alkotási folyamatról, amivel csak egyetérteni lehet!
VálaszTörlés