A minap egyik kedves blogtársam felvetette a "tökéletes szerelem" utáni vágyakozás témáját. Nem mintha a több mint 20 éve tartó házassága nem lenne boldog, de mégis megcsapja néha ennek az álomnak a szele... Kedvet kaptam tőle elgondolkodni a dolog felett.
Azt hiszem, ritka az a kislány, akinek a szerelemről kialakuló gondolatait nem a tündérmesék királyfia testesítené meg. A mesék ott teljesülnek be, amikor a királyfi feleségül veszi Hamupipőkét. Arról már ritkán esik szó, mi lesz, amikor a szenvedély alábbhagy, a rutin esetleg újra varanggyá változtatja az ígéretes herceget?...
Amikor szerelembe esik az ember lánya (de fia is többnyire ugyanúgy), a furcsa lelkiállapot (bizonyos hormonreakciók folytán az agyban) egészen idealizált képet fest szerelmünk tárgyáról. Még hibái is - ha egyáltalán képesek vagyunk ilyenkor észrevenni őket - meghatnak bennünket. Ilyenkor lépnek elő tudatalatti modelljeink: kiskorunkban kialakult képzeteink, a többnyire az apa által sugallt férfikép, és elvárásaink, hiányérzeteink, esetleg traumáink "megjavításának" vágya. S mindezt a "munkát" szerelmünk tárgyára ruházzuk, pedig fogalma sincs róla, milyen nagy föladat áll előtte.
Eme nagy illúziónak kell kiállnia a hétköznapok próbáját. Az igazi szerelem talán ott kezdődik, amikor a mesebeli herceg háta mögött rejtőzködő és időnként onnan kikacsintó békát is képesek vagyunk elfogadni. S a királykisasszony is tisztában van azzal, hogy időnként szeszélyes, esetleg házsártos hárpiává vedlik át...
Azt hiszem, először is nem a másiktól kell elvárnunk, hogy kigyógyítson bennünket ilyen-olyan narcisszikus sebesülésünkből, estleg mélyebb traumánkból. Csak akkor lehet egészséges alapokon nyugvó egy párkapcsolat, ha a másikat nem gyógykezelő terapeutának (még tudat alatt sem), hanem egyenrangú társnak tekintjük. Ezért magunktól kell megszabadulnunk tudatalattink sokszor a gyerekkorból eredő manipulációitól, mint pl. a féltékenység, a birtoklás, a kisajátítás vágya, a félelem az elhagyástól (pl. az anya vagy apa sokszor van távol, anélkül, hogy a gyereknek megmagyaráznák; esetleg rossz válás, stb.)
Végül, talán a legfontosabb: ne próbáljuk a másikat saját ízlésünk szerint megváltoztatni!
...mert senkit se lehet megváltoztatni, legfeljebb sajátmagunkat...
VálaszTörlésEgyetértek! Magunkat is nehéz...
Törlésigaz. a kapcsolatok nem gyógyítási célból születnek. még akkor sem, ha egy jó kapcsolatnak van szerepe a lélek egészségének megőrzésében.
VálaszTörlésMég ha teljesen egyetértek is elvileg, a gyakorlatban sajnos sokszor a partnertől várják sokan (tudatosan de legtöbbször tudat alatt), hogy "meggyógyítsa" őket... Ezek, többek között, azok a bizonyos "toxikus" (mérgező) személyek, kapcsolatok, melyek életerőnk elszívásából táplálkoznak...
TörlésSokat kell tanulni ezzel kapcsolatban is. ::))
TörlésAz is igaz, hogy nem könnyű ilyen kapcsolatból szabadulni!...
TörlésA magunk lelki kényelme miatt akarunk változtatni valakin akkor, ha valaki mégsem olyan, mint amilyennek hittük.Ha józan esze van, akkor elmenekül tőlünk ilyen esetben. :-)
VálaszTörlésAz alkalmazkodás, a jókor elővett kompromisszum persze más, nem erről írtam.
Szerintem is más a kompromisszum (amely csak akkor működik hosszú távon, ha kölcsönös), mint a másik átalakításának görcsös, de többnyire sikertelen akarása...
TörlésA szerelem a kapcsolat fűszere/sója/.
VálaszTörlésNélküle élhető az élet, csak egyhangú, unalmas, ízetlen lesz.Hosszú kapcsolatokban rutinná válik a főzés. Néha kifelejtődik a só az ételből. Nagyikám szerint: "Az nem baj, ha nem sózzuk meg eléggé az ételt, mert bármikor pótolható ez a tevékenységünk. Ha túlzásba esünk az baj, mert ehetetlenné válik tőle az étel."
A szerelem is valahogy ilyen. Szükség van rá a mindennapokban. Élvezhető úgy lesz, ha nem visszük túlzásba, de ugyanakkor meg sem feledkezünk róla.
A bölcsesség szól belőled, kedves Györgyi!
TörlésAkkor nekem most hosszú távon sótalan lesz a konyhám és még csak nem is csüggedek miatta...
Drága Flóra!
TörlésA bölcsesség nem jellemző rám ebben a kérdésben. Ha bölcs lennék biztosan nem ezt írtam volna le a szerelemről. Nehéz két három mondatban beszélni róla.
Nem hiszem hogy a szerelem megszűnik a másik halálával. A Te életedben érzésem szerint örökre ott marad ez az érzés.
Ráadásul az emlékezésre nekem már valószínűleg jóval kevesebb idő marad, mint amennyit az emlékek feltöltésére szántunk...
Törlés