"Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya." (Kosztolányi D.)
Keresés ebben a blogban
2012. február 10., péntek
Juhász Gyulától...
AZ ÉLET SZONETTJE
...És minden alkony opálosan éled,
És minden hajnal szőkén rámkacag,
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!
És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó,
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.
És nem fáradok el téged szeretni,
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed,
S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz, s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Micsoda vidám színekben pompázó új ruhája van a blognak!:)
VálaszTörlésrhumel
Igen, kell a jó vers, mely helyettünk is szól!
VálaszTörlésJuhász Gyula. Egyike a legjobbaknak. Önként távozott "a szürke semmibe".
VálaszTörlés@rhumel: sokat váltogattam, de lehet, hogy ez sem végleges (a rózsaszínt nem nagyon kedvelem...)! Olyan nyomasztó ez a hideg és a karácsony óta tartó nyavalya, hogy valami változásra szomjazik az ember, s ez a blogon a legkönnyebb!...
VálaszTörlés@Éva: nagyon jót tesz egy kis balzsam...
VálaszTörlés@akimoto: a melankolikus tiszaparti költő... Olyan szögedi ritmusban...
VálaszTörlésFlora, jó, hogy utaltál a melankóliájára. Mindjárt előkaptam az "Aktuális strófákat", a város nagyjainak írt rímes vicceket, hát, ezekkel is halkan ballag a Tisza partján, nagy néha mosolyog.
VálaszTörlés*
Ez a rózsaszín nagyon szép árnyalat. Mint egy muszlinkendőé. :)
@akimoto: a költészetéből kibontakozik a magányos, melankóliára hajlamos férfi, aki idealizálja könnyű színésznő-szerelemeit, hogy az emlékükbe még sokáig szerelmes lehessen, s gyönyörű versekké válhassanak...
VálaszTörlés