Ezen a képen a piriti malmot festettem meg. Mint rajztanárnőm megtanította velem, minden rajzot azonnal alá kell írni és dátummal ellátni! Azóta is reflexszerűen megteszem, az évszázadokon túli műgyűjtőknek kevesebb gondja lesz vele legalább...
A következő év tavaszán a fiatalok visszaköltöztek Mindszentre: nagyszüleim egyetlen segítsége fiuk volt. Én már ott születtem, október közepén. Nagyanyám gyorsan lemosta az arcomat a "kaminban" szemverés ellen... A 19 éves menyecskének nem volt beleszólása ebbe sem.
A "Dunántúl" varázsige volt anya szótárában. Állandóan oda vágyott vissza, s ezt az "áfiumot" csepegtette belénk is az öcsémmel, de különösen rajtam fogott, azt hiszem: soha nem éreztem tuladonképpen szülőhelyemre gyökerezettnek magamat... Mindszent neki is olyan átmeneti hely maradt, még akkor is, ha 83 évesen immár véglegesnek tűnik...
Szinte egész évben a vakációt vártuk. Eljött végre az expedíciót megelőző nagy előkészület: az utazókosarat általában apa pakolta össze a katonaságnál megszokott szakszerűséggel, hogy a legkisebb hely is ki legyen töltve, többszörösen átkötötte szíjakkal, nem feledkezve meg a kis fehér zománcos biliről, mely kis korunkban a kosár tetejére erősítve kísért bennünket (ma már ez a furcsa emlék mindig megmosolyogtat). Az igaz, hogy 1948-49 táján, de még az ötvenes évek elején is valóságos expedíció volt ez az út, két kisgyerekkel, foghíjas vonatközlekedéssel, a még romokban heverő Budapesten át, ahol némely helyen még égnek meredeztek a villamossínek is... De anyát semmi sem tudta volna megállítani, hogy vissza ne repüljön a falujába! Mert repülés volt ez a javából, pedig este indultunk és több átszállás után, csak másnap délután érkeztünk meg!
folyt. köv.
Szinte egész évben a vakációt vártuk. Eljött végre az expedíciót megelőző nagy előkészület: az utazókosarat általában apa pakolta össze a katonaságnál megszokott szakszerűséggel, hogy a legkisebb hely is ki legyen töltve, többszörösen átkötötte szíjakkal, nem feledkezve meg a kis fehér zománcos biliről, mely kis korunkban a kosár tetejére erősítve kísért bennünket (ma már ez a furcsa emlék mindig megmosolyogtat). Az igaz, hogy 1948-49 táján, de még az ötvenes évek elején is valóságos expedíció volt ez az út, két kisgyerekkel, foghíjas vonatközlekedéssel, a még romokban heverő Budapesten át, ahol némely helyen még égnek meredeztek a villamossínek is... De anyát semmi sem tudta volna megállítani, hogy vissza ne repüljön a falujába! Mert repülés volt ez a javából, pedig este indultunk és több átszállás után, csak másnap délután érkeztünk meg!
folyt. köv.
Mennyi emléket felidéztél! Mi is, nálunk is... de ez a te történeted. Mesélj még.
VálaszTörlésNagyon élveztem a mesét. Csatlakozom akimotohoz. Ha lehet én is kérnék még!
VálaszTörlésAzt nem értettem, hogy a mama lemosta az arcod a kaminban? Élveztem. ::))
VálaszTörlés@akimoto: köszönöm a biztatást, kedves Akimoto! Mesélnivaló lenne, de mindig attól tartok, hogy nem lesz olyan érdekes, amilyen nekem volt...
VálaszTörlésDe jó itt nálad! Jövök a folytatásért!
VálaszTörlés@Györgyi: neked is köszönet, kedves Györgyi! Én már csak ilyen javíthatatlanul kishitű maradtam... De azért folytatom... (de jó lett volna Mórának vagy Fekete Istvánnak születni! Esetleg még egypárnak!... ilyen szempontból, persze.)
VálaszTörlés@Zé: igen, nagynyám a kemence szájánál, a huzatos kémény alatt lemosta az arcomat - valami alföldi babona miatt, melyeknek nagy tudója volt, s miket anya nem ismert - ezt kellett tenni szemverés ellen...
VálaszTörlés@Éva: Köszönöm, kedves Éva, ha már ennyien támogatjátok mindig sántító önbizalmamat, majd még jövök!
VálaszTörlésflora, hiszen számunkra is élvezetes, ahogyan leírod!
VálaszTörlésBizonyára nem tudjuk helyetted is újraélni, de ez nem baj. Mindannyian kicsit máshogyan fogjuk átélni, de köszönni tartozunk, ha mehetünk Veled. És ugye, nem kötelező. Akit untatnál, ne jöjjön. Egyébként Móra és Fekete is újszölüttként jött a világra.
stali
Kedves Stali, kôszönöm neked is a biztató szavakat! Sajnos, az újszülött korom egyre jobban távolodik...
VálaszTörlés