Keresés ebben a blogban

2012. július 20., péntek

Pakolás

Csak pakolok, meg pakolok, már négy napja... Most jöttem le a 36 lépcsőfokon (ez azért érdekes, mert mindig kell fel- és levinni valamit, mert ugyebár, luxus lenne csak úgy, üres kézzel...) és mára leteszem a lantot. Vízszintes helyzetben megjutalmazom magam egy kis esti krimivel, hogy aztán kissé remegő lábakkal térjek nyugovóra a titokzatos éjszakai zörejekkel teli nagy házban.
   A vendégszobának, melynek felújítását a gyerekek a múlt szombaton befejezték, készen kell várnia a jövő héten érkező rokonokat. Helyükre válogattam az egybe ömlesztett könyveket és ruhákat. Három könyvespolcot töltöttem meg újra, bár ez csak nagyon elenyésző része a meglevő könyveinknek! A nagy, négyajtós szekrény használaton kívüli ruháinkkal van tele: mindent átválogattam, sokat kiselejteztem. Szembesülés a múlttal is: esküvői ruhám, a 38-as méretű nadrág, melyet 20 évvel ezelőtt még hordtam... Hajdani vékonyságom bizonyítékául is  tartogatom, magam számára főleg. Gilbert pulóverei: most már talán oda tudom adni rászorulóknak, nem tartoznak olyan elválaszthatatlanul a képéhez, melyet magamban őrzök róla... Nem mondom már önkénytelenül is: hát mit vesz fel, ha hazajön?... Egyre inkább anyagtalanná válik, beolvaszthatóvá, állandóvá... 
   

27 megjegyzés:

  1. Névtelen21/7/12 08:51

    Eletunk resze marad a targyi bizonyitekok nelkul is.
    De az elet megy tovabb, meg akkor is, ha csak alldogalunk az ut szelen es vagy eszrevesszuk, vagy nem ezt a tenyt.
    stali

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az élet megy tovább, természetesen, és az enyém is. Még akkor is, ha nincs kedvem szekérre ülni csak azért, mert az arra megy és "halad" is...
      Jó nyaralást, kedves Stali!

      Törlés
  2. Hátha éppen újra divatos lesz az esküvői ruhád, amikor egyik unokád férjhez megy...



    Gilbert, ha hazajön. Ez a rejtett vágy annyira emberi. Várjuk, hogy akit elvesztettünk, egyszer csak belép az ajtón. Ahogy mondod, később másik minőségben van jelen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ruhát én magam rajzoltam, olyanra, hogy később is hordható legyen. Persze, nem vettem fel többé... Pedig 20 éve még belefértem.
      Az a "mit vesz fel, ha visszajön?" önkénytelen, reflex-szerű gondolata többnyire az első 1-2 évben kísértett. A gyászt nem kell erőltetni, egyik irányban sem. Minden stációja eljön magától is...

      Törlés
    2. Névtelen21/7/12 13:36

      El.
      stali

      Törlés
  3. Eddig kellett tartani a ruhákat, hogy most meg tudj válni tőlük. Ez is a gyász szakaszaihoz tartozott, nem lehet átugorni fokokat mert úgyis vissza kell térni a korábbihoz. Így van ez a szerelemben, így van ez a gyászban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek. Ki kell várni az idejét mindennek. "Donner du temps au temps", vagyis "időt hagyni az időnek", szokta mondogatni Mitterrand, és nagyon igaza volt, s az évek múltával a türelmetlenség is alábbhagy...

      Törlés
  4. Évától találtam hozzád és nagyon örülök!óóóóó!Én is válogatok és rendszerezek nagy kínnal.A legnehezebb feladatom....
    Kérlek nézz be hozzám, van ott valami neked.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mammka, köszönöm a látogatást. Gyere máskor is!
      A "nagy válogatás" kínja azokra szakad rá időnként, akik képtelenek a múltjuk béklyóitól megszabadulni és rendszeresen végezni a selejtezést! Természetesen, magam is ebbe a kategóriába sorolom, ha küzdök is ellene!

      Törlés
    2. "akik képtelenek a múltjuk béklyóitól megszabadulni és rendszeresen végezni a selejtezést.."---tökéletes meghatározás.Sajnos.:(
      eddig selejteztem és pakoltam,most egy kicsit megszusszanok, iszom még egy pici kávét:új erőt merítve ,aztán talán tudom folytatni tovább.Eléggé reménytelen a helyzet,illetve annak tűnik, de MUSZÁJ?AKAROM,hogy ne így legyen!

      Törlés
    3. Mammka, örülök, hogy " közvetítő" lehettem.:-) Flóránál jó helyed lesz, én is szeretek itt!
      Én fokozatosan selejtezek. Mennyi időt spórolhatnék meg magamnak, ha egyszerre csinálnám meg, amit több lépésben teszek.De nem megy!

      Törlés
    4. A feng shui szerint: amit egy éven keresztül nem használtunk, nem vettünk kézbe, nem vettünk fel, azt ki kell selejtezni, mert gátolja az energia áramlását... Nem vagyok ugyan szakértő az említett "tudományban", de ezt kicsit szigorúnak tartom...
      Azért jó a fokozatos selejtezés, hogy ne legyen egyszerre olyan fárasztó! Éva, neked van igazad! Nekem bizonyos idő kell, mondhatnám egy fokozat átlépése (mostanában különösen "lépcsős" metafórákkal élék...), míg el tudok válni valamitől (vagy valakitől), de aztán nem nézek vissza...

      Törlés
    5. Egy időben foglalkoztatott a feng shui, de rájöttem, hogy a lakásom lehetőségei annyira megszabottak a bútorok elhelyezésében, hogy zavart, hogy nem tudok úgy pakolni, ahogy kellene.
      Szükségem lenne arra, hogy szabadon áramoljon az a bizonyos energia, de én sem tudnom kidobni egy évi pihentetés után a tárgyaim, ruháim. Így ez is elmaradna. Tehát követni nem tudom a feng shui, akkor inkább ne próbálkozom. Persze elefántok, kis teknős meg miegymás van a lakásban:-)Lelkesedésemben anno megvettem őket.

      Törlés
    6. Mammka, itt üzenek neked, nem tudok nálad írni( technika kifürkészhetetlen számomra), így az én a " blogírós" bejegyzésem után kommentként hagytam neked üzenetet.
      Flóra, bocs' hogy itt üzengetek másnak, de valahogy úgy gondolom, neked ez ellen nem lesz kifogásod.Köszönöm!

      Törlés
    7. A feng shui engem is csak kíváncsiságból érintett meg. Ösztönösen áthelyeztem az ágyamat egy "védett" sarokba, mert úgy éreztem, valóságos kereszthuzatban fekszem... A feng shui ezt csak igazolta. Nálam viszont hiányoznak az állatkák, talán itt van a kutya elásva...
      Mammkánál én se tudtam megjegyzést hagyni!

      Törlés
    8. Érzem, hogy egy ágy nincs a helyén, de nem tettem még el onnan.
      Állatkákat már én is feleslegesnek tartom, de nem szabadultam meg tőlük, mert hátha...

      Törlés
    9. Jaj,mi állítódott el???? :((((( Pedig nem erre szánnám most az időmet....Meg a migrénem is eljött vendégségbe..:(

      Törlés
  5. Kérlek,hogy olvasd el: http://mammka.blogspot.hu/2012/07/kaptam-egy-kedves-dijat.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megpróbálom! Köszönöm.

      Törlés
    2. Nem kötelező, csak ha kedves van hozzá.Én magam nem szeretem az ilyen díjakat,szerintem feleslegesek, kint is van egy elhárító képecském, de valami központi helyre kéne tennem és utálok megbántani másokat,akik kedvesek hozzám.....és így tovább.::)))))

      Törlés
  6. Anya 18 éve halt meg, ahogy a Mama is. Még ma is ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy felhívjam telefonon őket.
    Azt hiszem jól van ez így. Hisz mi más lehet a mennyország, ha nem az, hogy egy ember tovább él azokban, akiket szeretett és akik őt szerették.
    Sokáig képtelen voltam felidézni az arcukat. Gondolom ösztönös volt, hogy a fájdalom ne égesse szét a lelkemet. Ma bármikor magam elé tudom idézni a hangjukat, mozdulataikat , illatukat és oly kedves arcukat. Most már tudok élni nélkülük. Mindennap velem vannak egy- egy közösen megélt pillanat dejavu- jában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bennem az arcok eleinte nagyon elevenen éltek. Most meg félek, hogy már lassan elmosódnak... Mint ahogy én is el fogok mosódni egyszer...

      Törlés
  7. Már megírtam egyszer, a beduin kikacagna, látva kacatjainkat. Hogy férne el a tevénken, mellyel tovakocogunk.
    Valaki azt mondta, ha nem dobunk ki annyi kacatot folyamatosan, mint amennyit behozunk, utóbb megtelik a lakás velük.
    Egyetértek, tapasztalom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A beduinnak valószínűleg igaza van... A felhalmozott, pillanatnyi kívánságnak köszönhető tárgyainkkal öntudatlanul is barrikádot, védőgátat építünk a halál ellen, legalábbis ennek illúzióját (mondá Gilbert egyik regényében és igazat adok neki).
      Megróbálok ellenállni (pénzügyeim hathatós segítséget adnak e téren!) és máshol keresni az értelmet...

      Törlés
  8. Igy vagyunk a kilókkal is. Több kalóriát viszünk be, mint leadunk, és felhalmozódnak.
    3 kg-t leadtam, és folytatom. Tényleg elhatározás kérdése. "Bánathájat" növesztettem, édességgel vigasztaltam magam. Mi értelme?
    Ahogy idősödöm jövök rá arra is, hogy nem igazán a tárgyak a fontosak. Korábban is tudtam, de egyre mélyebben tudom. Olyan mélyre szívódott fel a tudás, hogy lassan meg is valósítom már a gyakorlatban.
    Hogy egy kicsit morbid is legyek: "Minden koporsó belül egyforma!"
    Úgysem visszük magunkkal a dolgainkat, az örökösöknek sem biztos, hogy a mi tárgyaink kellenek, hanem valami más, amit hátrahagyunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, mennyire igazad van ebben a párhuzamban! Gilbert halála után én is felvettem pár kilót (pedig édességet nem nagyon eszem), nekem ez volt a "védőgát",mely mögé női képmásomat elrejtettem a jóakaratú vígasztalók elől... Megszabadulni már sokkal nehezebb tőlük! Sokkal több akarat kellene, mint amennyi nekem jutott (vagy motiváció)!
      Amit a tárgyakról írsz, szintén osztom, itt úgy mondják, kis árnyalattal a földi javakat illetően: "On n'a jamais vu un coffre-fort suivre un cercueil", vagyis: "Sosem láttunk még páncélszekrényt koporsó után ballagni"...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...