Az elmúlt hét alatt nemigen tudtam blogíráshoz leülni. Nem mintha nem találhattam volna fél órát egy bejegyzéshez, hanem mert rá kell jönnöm, hogy képtelen vagyok csak úgy futtából összecsapni valamit, úgymint "két ajtó között" ("entre deux portes" - mondanák a franciák). Ez nem csak agyi kapacitás kérdése - az még valamennyire működne -, hanem az a bizonyos "készenlét" hiányzik, ami megengedné, hogy az ember teljesen átadhassa magát a szavak összefűzése által képződő pezsgő állapotnak. Megszoktam ugyanis, hogy ezen a blogon csak úgy rögtönözve írogassak, sokszor alig tudva előre magát a témát is (ez valószínűleg meg is látszik a stílus színvonalán, melyet nagyon lehetne még csiszolgatni): játék lett belőle valósággal, a spontaneitás játszótere, ennek pozitív és negatív oldalaival...
Akkor jogosan mondhatná valaki, hogy nosza, mi akadálya a "két ajtó közötti" gyors bejegyzéseknek? Hát bizony a perspektíva, hogy szinte korlátlan idő, de legalább egy óra áll előttem, amely alatt senki nem fog félbeszakítani valami kérdéssel vagy kérelemmel, s abba a hallatlanul kellemes pezsgőfürdőbe csúsztathatom magam, ami a szavak, gondolatok áramlását előhívja... Öregednék? Nem tudok már egyszerre több dolgot is csinálni, állandó készenlétben, száz kilométeres sebességgel és száz százalékos teljesítménnyel, mint akár 6 évvel ezelőtt, mielőtt Gilbert meghalt? A rámszakadt magányból, a váratlanul lelassult életből igyekeztem valami pozitívumot kicsiholni. Ha már ez van, akkor legyen meditáció, befelé figyelés: évtizedek óta éppen erre nem volt alkalmam! Szinte felfedezetlen terület állt előttem! S ráadásul azzal az előnnyel, hogy nem kellett mások nyakán csüngenem vigasztalásért (s csodák csodájára, annál inkább jöttek felém!)...
Az elmúlt héten itt voltak a gyerekek, az unokák. Felújítottak teljesen egy szobát. Most megpróbálkozom az akkumulátorok újra töltésével...
a képen Alice éppen mozielőadást szervez az első emeleti előtérben a játékainak...
A gyerekek mindenütt hasonlóak? A én unokám éppen így oktatta a játékait. (Ma angolt tanít óvodában.) Alice jövője nagyon biztató! :)
VálaszTörlésIgen, azt hiszem, mindenütt! Alice legszívesebben babázik, s ez mindig azzal kezdődik: "Je suis la maman et toi, tu es la grande soeur..." Mindezt rendkívüli, ritka gyengédséggel... Október végén lesz 4 éves.
TörlésA blogírás az egy magányos műfaj. Nem hinném, hogy jó olyankor csinálni, mikor az élet ép túl sok tevékenységével szólít játékba. Most a családnak a játékoknak volt létjogosultsága nálad. A lélek ráér megmutatkozni az írásaidban, amikor körülölel a békesség és a csend.
VálaszTörlésMindent a maga idejében. Most nyár van, szünidő és a gyerekek.
Ne bántsd magad! Fitt vagy, szellemileg toppon vagy. Időről- időre erről tanúbizonyságot is adsz. A mi nagy örömünkre.
Alice valóban ígéretes és gyönyörű.
Kedves Györgyi, hogy csinálod, hogy ennyire képes vagy mindig és mindenkinek ADNI?!... Mindenesetre köszönöm.
TörlésAlice valóban minden tekintetben gyönyörű. Csak ámulok rajta, minden elfogultságomon kívül is...
Drága Flóra!
TörlésNem mindenkinek! Annak adok aki megérdemli.
Nagyon jó dolog, hogy egymásra találhattunk. Élvezem, még ha távolból is teszem ezt, a lelked rezdüléseit.
:)
Mindent köszönök... Az érdem már egy más kérdés: talán szubjektív...
TörlésAz a véleményem, hogy a blogírás az internet graffityje. Vannak igen tehetséges blogolók és vannak pancserek, mint ahogyan a graffity esetében. Neked mielőbb meg kell találnod az „akkutöltőt”.
VálaszTörlés:)
Akkor ez azt is jelentené, hogy nem sorolsz a "pancserek" közé?... Mindenképpen megköszönöm, kedves Mick!
TörlésNe viccelj, kitűnően írsz.
VálaszTörlésNem akartam kizsarolni az elismerést, de mindig van bennem egy kis bizonytalanság, akár hiszed, akár nem...
TörlésMais non.
VálaszTörlés:)
És unokád is szép kilátásokkal indul az életnek.
Ebben biztosabb vagyok! Az én jövőm már mögöttem van - mint ahogy egy híres ember mondta... S ebben nincs semmi szomorú (legalábbis nem sok...)
TörlésAz lehet, de a jelennek ura vagy!
VálaszTörlésEzen a kis "nadrágszíj-parcellán" sokkal könnyebb!
TörlésAz élet adott lehetőségeivel, a mi saját erőnkkel élni meg azt, ami adatik.Ha mást erőltetünk, az már nem olyan. Ahogy látom, te tudod is ezt.
VálaszTörlésJó úgy blogot írni, hogy majd lesz a bejegyzésből valami vagy nem. Kicsit érzem, hogy jelentősebb, " okosabb" dolgokról is kellene írnom, de nem is adatik meg nekem, meg nem is vágyom rá. Maradnak a hétköznapi történések, egy-egy hangulat, néhány, könyv- és filmélmény közlésénél. Ilyenekről szeretek írni, tehát nem is erőltetek nagyon mást.
Alice, nagyon tetszik, úgy szervez a maga korában előadást, ahogy te felnőtt fejjel!
Igazad van, Éva, ha valami természetellenes, úgyis érződik rajta. Nekem a blogon az elsőszámú motiváció, hogy megosszak másokkal élményt, gondolatot, akárcsak megannyi más blogolónak is. A blog-műfajban az a jó, hogy ez nem erőltethető rá senkire, olvassa, aki akarja. De pontosan emiatt örül az ember, ha visszhangot kelt valakiben és az illető ki is fejezi!
VálaszTörlésAlice-ban még az rendkívüli (nővérével szöges ellentétben), hogy ő spontánul el is pakolja, amit szétrakott!!!
Egyik gyerekem (mellesleg, a precízebbik) véleménye gyerekkorukból: a gyerek nem azért van, hogy pakoljon, hanem, hogy játsszon!
VálaszTörlésJóleső mosoly kíséretében néztem a saját múltamat, a nagyobbik gyerekem múltját, utóbbi ráadásul ugyanilyen fürtös volt. Igen, a szerepjátékok is hasonlóak. Szerencsére.
stali
Tényleg, valakinek végül is el kell pakolni!... Én magam nem voltam nagy pakolós (most is csak ami nagyon láb alatt lenne...), talán reakcióként arra, hogy anya nagyon is az volt, és állandóan ezért zaklatta a családot...
TörlésStalinak a partról: Hála Istennek nem egyformák a gyerekek és a felnőttek. Dobszay feleségét kérdezte az interjúvoló. Mit mondasz Szt.Péternek, ha odaát megkérdi, mivel töltötted az életedet? Mire D.-né: Én egész életemben pakoltam.
VálaszTörlésVannak pakolósok és vannak játszósok. Én inkább pakolós voltam, aki komolyan vette: egy munka akkor van elvégezve, ha a szerszámok tisztán a helyükre kerültek és a műhely feltakarítva. Ám értem a másik oldalt is. Az alkotás mindenekelőtt és kizárólag afelé arccal.
Lelkem mélyén talán irigyeltem is mindig az olyanokat, mint te, akiknek természetes volt a munka efféle befejezése. Azt hiszem, nekem talán belső szétszórtságom tükre a rendszerességre képtelenség, legalábbis nem kellő mértékbeni képesség... Mindig is efféle támpontok, keretek után futottam, ugyanakkor menekültem is előlük...
TörlésNa, most jól "meganalizáltam" magam itt mindenki szeme láttára!