Keresés ebben a blogban

2013. október 1., kedd

Emancipáció...

   A napokban kezembe került a szerény kivitelezésű "общая тетрадь", melyet még Moszkvában kezdtünk B. Mari szobatársammal, barátnőmmel, majd Leningrádban immár csak én írogattam: ott egyedül voltunk elszállásolva két orosz szobatárssal, kalandjaink is személyesebbek lettek, bár Marival továbbra is beavattuk egymást szívügyeinkbe. Bennem amúgy is nehezen maradt meg minden intenzívebb átélés...
   Talán a naplóírás vírusa is akkoriban oltódott belém; igaz, utána vagy 35 éven át szenderegve várt a megfelelő pillanatra. A szovjetunióbeli másfél évet úgy éltük át, mint az emancipáció nagy kalandját, melyet le kellett jegyezni, ha futtából, majdhogynem távirati stílusban is, de muszáj volt, hogy nyoma maradjon! Talán nagykorúságunk is ott kezdődött, hiába volt már meg papíron négy éve! Hogy miért? Mert végre nem éreztük a szülői (esetleg tanári) vigyázó szem súlyát magunkon! Nekem legalábbis ez volt a tudatalatti érzésem...
   Amikor beleolvasgatok, nemcsak szemem előtt jelenik meg a kép, a többnyire méteres hó, az общежитие melege, ahol féléjszakán át dumáltunk magyarul, oroszul, kis flörtjeink világrengető izgalmas várakozásai, a számos вечеринка kicsit vodkaízű szédülete... Furcsa módon, magamat is látom, mintegy kívülről, vékonykán, mondhatni az Élet küszöbén...

2 megjegyzés:

  1. A "mindenes füzet" itthon is létezett, csak másképpen. "Tornaruhát vinni" és "egy forintot az osztálypénztárba" bejegyzések közé ilyen is jutott, hogy "ma láttam a Lencit, és nem köszönt..." Éppen mint a moszkvai diákok füzetében. Énekeltük, hogy nemzetközivé lesz a világ.
    Nagyon értékes a füzeted, egy ritka memoár alapja. Remélem, megírod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, pont az az izgalmas az ilyen "napról-napra" füzetekben, hogy a holnap "nem ismeretében" spontán módon íródnak, mintegy a pillanatot rögzítik, ami olyan törékeny és mulandó...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...