Ez a szívből fakadó felkiáltás többször is rám talál napközben.
Ha olvasok, hallok, látok valamit, esetleg krumplipucolás, kertészkedés közben eszembe jut valami, ami megérint, félreteszem későbbre, esetleg lejegyzem egy mondatban a "Zapbook" névre hallgató vastag spirál füzetbe egy telefonszám, egy érdekes idézet (magyarul vagy franciául), a sós "cake" receptje és Marc Bourlier nemsoká megnyíló párizsi kiállításának dátumai, valamint a Licorne (Egyszarvú, Unicornis stb)-ról szóló jövendőbeli terjedelmesebb tanulmányhoz begyűjtött pár jegyzet és még sok más közé.
A szemem, az agyam állandóan dolgozik készenlétben, nem csoda, ha időnként muszáj átkapcsolnom lassabbra, másra, haszontalanra, ami nem kíván koncentrációt. Ilyenkor - rádiózás közben - kirakok pár pasziánszot, főzőcskézek is, mert ahhoz még ragaszkodom, hogy normális időben egyek, hogy életemnek legyen bizonyos kerete. A teljes káoszt nehéz lenne elviselnem, éppúgy, mint a nagyon merev rendet.
Természetesen sokat vagyok egyedül, bár nem vagyok magányos. Tegnap este pl. egy társulati összejövetelen voltam, kb. 30-an lehettünk. Egy-két újabb taggal gyarapodtunk, úgy látszik, sokaknak hiányzik a támpontokat "kereső" (ezt a szót használom inkább, mint azt, hogy "nyújtó") együtt gondolkodás, véleménycsere. Tagjaink életkora a 26 és a 90 év között ingadozik, s közülük a "doyen" az egyik legdinamikusabb. Úgy látszik, a fejtörés efajta módja is segíti az agytekervények karbantartását!
