Egy jól eltelt hét

   Szeptember 7-e óta távol voltam ebédlőm kedvenc sarkától, ahol nap mint nap a képernyő vár rám. Nekem legalábbis hosszúnak tűnt, hiányzott a szavakkal kapirgálás utánozhatatlan öröme. Kárpótolt viszont kedves unokahúgom és férje 6 napos látogatása. Legutóbb 2 éve voltak nálam, kellemes emléket hagyva maguk után.

   Fiam is eljött velem a reptérre (lehetséges, hogy aggódott, látva rajtam az elmúlt 2 év nyomait), ahonnan késő este értünk haza, de másnap már indultunk is hozzájuk Párizs környékére. Hogy variáljuk egy kicsit, azt javasoltam, hogy kerüljünk el a normand tengerpart felé és azt kövessük egy darabig... Igy 230 km helyett 600-at tettünk meg, míg este elértünk hozzájuk. De Honfleur, Deauville bőven megér egy kerülőt! Ráadásul a napsütés is kegyes volt hozzánk és egy hétre mellénk szegődött. Kint ettünk kisvendéglők teraszain, és lekerült rólunk a szélfogó kabát. Győző beballagott egy darabig a tengerbe is.   

la Dame á la Licorne

Másnap visszamentünk Párizsba, ahol a "fiatalok" kisétálták magukat a "Marais" nevű negyedben, ahol többek között Picasso múzeuma és a Place des Vosges található. De voltak a Notre Dame környékén is, mely visszakapta a tűzvészkor tönkrement harangjait és hamarosan ismét teljes szépségében újra látogatható lesz belül is, óriási restaurációs munkák után. Én persze nem vettem részt a majd 10 km-es gyalogtúrán, más tervem volt : megnéztem a Cluny apátságot, melyben a középkor múzeuma kapott helyet, a Sorbonne-tól pár lépésre. Egyetlen terem érdekelt benne ezúttal, melyet a "Dame à la Licorne" névre hallgató XV. sz-i faliszőnyeg foglal el teljes egészében. A gyapjú és selyemszálakból szőtt, csodálatos színekben pompázó 6 óriási szőnyegből álló együttes elfoglalja mind a 4 falat, és az 5 emberi érzékelést (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás) jeleníti meg képekben. A hatodik kép, ami engem leginkább lenyűgöz  a "quintessence" ábrázolása. Elvont fogalom, a fordítása kvintesszencia, azaz valaminek a lényege, veleje, legfontosabb elvi jelentősége, finom szubsztanciája. (Ennek a szimbolikáját szeretném legközelebb tanulmányozni egy rövid vitaindítóban, és ehhez kellett nekem a valóságban is megnéznem  -  vagyis, bevallom, ez szolgáltatott ürügyet, hogy elmenjek a múzeumba és "élőben" is lássam a szép középkori Hölgyet a mesebeli Egyszarvú társaságában...)

   

A harmadik nap visszamentünk a Montmartre-ra. Nem volt felfedezés vendégeinknek, inkább visszatérés. Nekem pedig nem messze egy kis galériában akadt dolgom. Egy szobrász állította ki műveit : már évek óta követem a munkáját a Fb-on, de eddig csak képről. Ezúttal alaposan megnézhettem a kiállításon a különböző, egyre nagyobb és bonyolultabb kompozíciókat. Hirtelen eldöntöttem : most vagy soha, engedek életem nagy valószínűséggel utolsó csábításának és megveszem az egyik kisebb darabot (amit 3 részletben fogok kifizetni!). Talán lesz még pár évem elnézegetni a nappali falán!...

Mindig közbe jön valami!

   Ez a szívből fakadó felkiáltás többször is rám talál napközben.

   Ha olvasok, hallok, látok valamit, esetleg krumplipucolás, kertészkedés közben eszembe jut valami, ami megérint, félreteszem későbbre, esetleg lejegyzem egy mondatban a "Zapbook" névre hallgató vastag spirál füzetbe egy telefonszám, egy érdekes idézet (magyarul vagy franciául), a sós "cake" receptje és Marc Bourlier nemsoká megnyíló párizsi kiállításának dátumai, valamint a Licorne (Egyszarvú, Unicornis stb)-ról szóló jövendőbeli terjedelmesebb tanulmányhoz begyűjtött pár jegyzet és még sok más közé. 

   A szemem, az agyam állandóan dolgozik készenlétben, nem csoda, ha időnként muszáj átkapcsolnom lassabbra, másra, haszontalanra, ami nem kíván koncentrációt. Ilyenkor - rádiózás közben - kirakok pár pasziánszot, főzőcskézek is, mert ahhoz még ragaszkodom, hogy normális időben egyek, hogy életemnek legyen bizonyos kerete. A teljes káoszt nehéz lenne elviselnem, éppúgy, mint a nagyon merev rendet. 

    Természetesen sokat vagyok egyedül, bár nem vagyok magányos. Tegnap este pl. egy társulati összejövetelen voltam, kb. 30-an lehettünk. Egy-két újabb taggal gyarapodtunk, úgy látszik, sokaknak hiányzik a támpontokat "kereső" (ezt a szót használom inkább, mint azt, hogy "nyújtó") együtt gondolkodás, véleménycsere. Tagjaink életkora a 26 és a 90 év között ingadozik, s közülük a "doyen" az egyik legdinamikusabb. Úgy látszik, a fejtörés efajta módja is segíti az agytekervények karbantartását!