Próbálom gyorsan megírni a 2024-es évi visszatekintést, nehogy kicsússzak az időből. Mindig ez a "gyorsan", ez a "sietek" - közben ráeszmélek : vajon ki siettet más, mint az óra, vagyis én magam?... Már majdnem dél van, az ebédre kellene gondolnom, mielőtt felmennék a fürdőszobába... Pedig azt se muszáj, akár az egész napot eltölthetném pizsamában, nem nyitva ajtót az amúgy se gyakori csengetésre.
Mindez illusztrálja mindennapjaim ellazult, ernyedt hangulatát... azaz amilyen lehetne az én helyzetemben. Helyette az állandó készenléti állapot stresszelő hatása, kimerítő igyekezetem, hogy életem törékeny, dülöngélő egyensúlyát megpróbáljam fenntartani.
Csak egy példa a napi elfoglaltságokra : manapság főleg az újévi lapok kinyomtatása és megírása foglal el. Végre sikerült egy rajzot befejeznem, készen áll a kinyomtatásra, s pont akkor veszem észre egy - számomra égbekiáltó - hibáját, amit sürgősen ki kell javítanom, mert úgy érzem, mindenkinek éppolyan szembeszökő lenne, mint nekem (megmutattam egyik ismerősömnek : semmi se szökött a szemébe...). De közben el kell mennem a központba, parkolóhelyet váltani a útjavítások idejére. Elvittem a kért 3-4 bizonylatot, számlát, adóbevallást (órák hosszat tartó bütykölések árán a számítógépen), az autó papírjait stb... Kiderült, hogy mégis hiányzik valami a paksamétából : a tavalyi házadó! Ha lesz erőm, holnap viasszamegyek. (Ma jött hozzá egy parkolási büntetés és egy népszámlálás interneten!) Az idő meg csörgedezik kegyetlenül, megállíthatatlanul...
Bevallom, hogy néha nagy szükségem van másokra, vigasztaló szavakra, hiába akarok mindenáron egyedül is boldogulni. Először is magamnak szeretném bizonyítani, hogy az öregedés még nem győzött le teljesen. Annak ellenére, hogy a pár éve rám zuhanó betegségnek köszönhetően újabb szintre érkeztem (úgy képzelem el az utamat, mint általában : képekben, akár egy lépcsőházat, melyben lefelé ballagok) azt hiszem, kb. a második és az első emelet közötti fordulóban lehetek. Ha úgy vesszük, nem is olyan rossz : talán lesz még egy kis időm, míg az alagsorba érek, ahonnan már nincs lejjebb.
(kórházi kroki 17 éves koromban)
Mielőtt elalszom bekukkantottam hozzád. Fiúcskákkal töltött napjaim szombaton véget érnek. Nagyon jó velük. Reggel 7 és este 8 között egészen jól múlatjuk az időt. Szülők 5 körül érnek haza. Húzós hetük van. Nem àllítom, hogy frissen és üdèn kerülök àgyba, de elégedetten a tartalmasan eltöltött nap után. Ma volt az első alkalom, hogy kiléptem a küszöbön... esti rövid vásárlás alkalmából.
VálaszTörlésMárta, bizonyára fáradtan jössz majd haza, ugyanakkor csordultig feltöltve azzal az édes energiával, amely hosszú ideig táplálékul fog szolgálni... Örülök neki!
TörlésNincs más segítségük, egyedül én. Reggel indulás...
TörlésJó utat!
TörlésArra gondolj, hogy amit elintéztél, az már nem tér vissza, és milyen jó lesz, ha egyszer elfogynak az intéznivalók, és kicsit megpihenhetsz. Persze, jönnek újak, de lesz pihenő is, és visszatekinthetsz a már kipipált dolgokra.
VálaszTörlésNekem is most minden napra jut valami. Ma például bankba kell mennem ügyintézni, de utána jön a hétvége két napja nyugalomban. Neked is lesz hétvége, amikor kicsit abbahagyhatod az intézkedéseket és pihenhetsz. Kívánok neked szebb napokat! Ezek most vígasztaló szavak voltak, melyekre, ahogy írod, szükséged van.
Kedves Éva, köszönöm a vigasztaló szavakat! Most éppen a gödör mélyéről igyekszem kimászni, de kevés kapaszkodóm van pillanatnyilag... A tapasztalat azt sugallja, hogy meg kell várni, míg elmúlik... Valamikori - gyerekkori - emlékkönyvembe ezt írta valaki : a felhők felett mindig kék az ég!
TörlésKívánom, hogy a hétvégéd szép legyen (ezek szerint M. is meggyógyult!)
Kívánok neked kapaszkodókat, hogy kimássz a gödörből, és békés, nyugodt időt, hogy elmúljon a mostani mélypont.
TörlésM. lassan gyógyul, az influenza tünetei nehezen múlnak. Talán kedden el tud jönni, a mostani hétvégén újra egyedül leszek.
Errefelé is sokan benne vannak és most sajnálják, hogy nem vették fel az oltást! (én még nov. elején...) Úgy tűnik, elég kemény az idei vírus. Teljes gyógyulást M-nak!
TörlésKedves Flóra! Még nagyon sokáig írjál a blogodra, nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet! Ha ez vigasztal! Én 50 éves vagyok, gondolom te idősebb vagy, és nem élek egyedül, de ha hasonló élethelyzetben leszek, előveszem ezeket a bejegyzéseket és olvasgatni fogom, párbeszédet folytatok majd vele: látod Flóra, látod én is itt tartok, és milyen vigasztaló lesz ez nekem! Milyen érdekes, olyan ez mintha, jeleket küldenénk ki a hideg űrbe és azt gondolnánk senki nem veszi az adást, pedig de, nagyon is szüksége van valakinek ezekre a gondolatokra!
VálaszTörlésKedves Névtelen! Igen, nagyon is vigasztal, bevallom!... Igen, lányom lehetnél... (mivel a magyar nyelv nem árulja el, férfi-e vagy nő, aki ír, csak megérzésre támaszkodhatok... fiam 47). Örülök, ha némileg vigasztalónak találod majd bejegyzéseimet, amikor én nagy valószínűség szerint már az "örök vadászmezőkön" veszem majd a te jeleidet...
TörlésJól tetted, hogy jelezted, valóban "lövés a sötétbe" az írás, Mick kifejezése szerint. Épp ezért a legkisebb visszajelzés is, hogy valaki kifogta a tengerből a palackot, nagyon nagy biztatás annak, aki olyan mérhetetlenül - mindennek ellenére - hisz a szavak hatalmában, mint én. Köszönöm.