Földrengésekről innen-onnan...

Ági blogján olvastam a tegnapi földrengésről és arról is, hogy milyen félelmetes érzés. Eszembe jutott róla néhány ilyen irányú isztambuli emlék...

Isztambul szintén ilyen érzékeny sávban található. Pár éve a Márvány-tenger egyik kisvárosát földig lerombolta a tenger közepén lezajlott földrengés. Isztambul Nagy Bazárját is újjá kellett építeni több mint száz éve. Mivel a városban a gombamód és anarchikusan szaporodó új épületeket minél hamarabb kell felhúzni, nincs se idő, se pénz holmi antisziszmikus normákkal pepecselni... A törökök keleti fatalizmusa amúgy is sokszor az egyetlen filozófiai gát a természeti csapások ellen...

Az első földrengéssel, azt hiszem, 1988 táján találkozhattunk. Éjjel 2 óra tájban tompa morajlásra ébredtünk, az ágyunkat egyszerre rázta függőleges és vízszintes irányban valami erő. Az utcai ablakhoz szaladtunk és láttuk, hogy minden szomszéd az ablakban áll és tanakodik, mit tegyen : utca felől a harmadik, kert felől az ötödik emeleten laktunk, nem számítva a két alagsori szintet, mivel a ház domboldalban épült, akárcsak a város nagy része. A házak olyan közel voltak egymáshoz, hogy összeomlás esetén az utcán szinte nagyobb veszély várt ránk! Kicsit vártunk, hogy reszketésünk csillapodjon, és mivel nem jött újabb rezgés, lefeküdtünk aludni.

A második eset kb. egy évvel később, délután történt. Szinte hangtalan volt, csak a szekrény ajtaja nyílt ki magától és néhány könyv, dísztárgy esett le a polcról. A lakás különböző pontjairól egyszerre érkeztünk mindhárman a lépcsőházra nyíló ajtóhoz. Tapasztaltabb, földrengéshez szokott ismerőseink ugyanis azt tanácsolták, hogy legjobb ilyenkor asztal alá, ajtófélfához, lépcsőházba menekülni, ugyanis összeomlás esetén itt van a túlélésre némi eshetőség... Az epicentrum mindig a Márvány-tengerben volt 6-7° a Richter skálán. Másodszor már gyorsan túltettük magunkat. Megszokás kérdése...