Macar lezzeti soframızda (Magyar ízek asztalunkon)

Francia blogomra épp most tettem fel ezeket a képeket és meséltem el a hozzájuk fűződő anekdotát.

Még 1989 októberében, isztambuli tartózkodásunk ötödik és utolsó előtti évében az "Elele" nevű havonta megjelenő folyóirat franciául is beszélő riporternője telefonált, hogy részt vennék-e abban a sorozatban, amelynek az a célja, hogy bemutassa különböző országok konyhaművészetét Isztambulban lakó külföldieken keresztül. Először is jót nevettem az ajánlaton : aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy sajnos, a konyhaművészetből nem sok ihlet szorult belém, amit őszintén sajnálok különben. Amúgy is muszáj elvégezni, hát akkor csinálja legalább az ember kedvvel és fantáziával! Nem azt mondom, hogy nem látom el becsülettel a föladatot, sőt néha még meg is dícsérnek érte, de minél ritkábban kerül rá a sor, annál jobb!

Jött is az újságíró meg a fényképész, hozták a szerszámaikat, a lámpákat meg a "napernyőt", én meg kifestettem magam és beöltöztem kalocsai blúzomba, hogy rajtam is magyar "ízek" legyenek... Hogy mi volt a menü? Hát, megvolt a kalóriatartalma rendesen : tejfölös karfiolleves májgombóccal, paprikás csirke nokkedlival (a képen látható a szaggató), benne nyilván megint csak egy kis tejföl, és végül diós palacsinta csokoládé öntettel! A végén közösen elfogyasztottuk a csapattal, és mondhatom, nem panaszkodtak a törökök sem!