Aliz kérdésére kezdett válaszként induló gondolatsor: "akkor" miért is nem ír sűrűbben blogbejegyzést a ember? Az "akkor" azt jelenti, hogy ha van is rá reakció. Ezen elgondolkodtam. Tényleg, eleinte majdnem naponta írtam, főleg amikor még csak 1 blogom volt, a francia nyelvű. A dolog új volt, izgalmas, de ezt már taglaltam. Az egész blogvilág, sok ezer színével, kimeríthetetlen felfedezés, sok ezer feléd nyújtott kéz. Aztán egyik ismeretlen, de kedves blogtársam azt írta: valljuk be, hogy ez is csak pótcselekvés a magány ellen. Egyedül élek, de nem magányosan. Valóban fenyegetne az a veszély, hogy beköltözöm egy virtuális világba, ahol a legtöbb velem kommunikáló ember hasonlít rám és csupa kellemes dolgot mond nekem? Tény, hogy sok időt eltöltök a gép előtt. Ez már addikció?... Mindig is féltem az addikcióktól, bármilyen formában is próbálnak alattomosan gúzsbakötni. Lehet az cigaretta, alkohol, sport (ez utóbbi ugyan nemigen környékezett meg...), esetleg némelyeknek szex vagy pénzre menő játékok, a sor végtelen. A közelemben lezajló sok elrettentő példa arra buzdított, hogy tartsam mindig szem előtt a veszélyt. Pl. több, velem egykorú ismerősöm fordult a pohárhoz, hogy problémái súlyát csökkentse. Először csak egy pohár apéritif, este 7 felé, hogy könnyebben felengedjen a napi fáradalmak után, de lassanként minden nap, elmaradhatatlanul. Később jött hozzá az esti szorongás feloldására hívatott, kellemes zsibbadást hozó többi pohár... S amikor már a reggeli remegést is azzal kellett csillapítani, a vészcsengő hangját meg se hallotta... Az akarat érzéstelenítő hatás alá kerül, bár tesz néha kétségbeesett kísérletet... s bénán visszahull. Akkor jön a "vesszen minden" önpusztító fázisa. Messze elkanyarodtam az eredeti témától, de ez a fájdalmas emlékeket is fejtegető eszmefuttatás is mutatja, mennyire taszít minden addikciónak még a gondolata is.

Persze, nem kell úgy képzelni, hogy tiszta vízen tengődő aszkéta módjára élek. Baráti összejöveteleken megiszunk 1-2 pohár bort. (Gilbert nem szerette a bort, a pezsgőből is keveset tudott meginni, nem beszélve a töményekről). Arra viszont ügyelek, hogy ne engedjek soha az egyedül iszogatás csábításának, amikor esténként a televízió hoz csak némi társaságot a magányba, s még csak megbeszélni sem lehet a látottakat senkivel... Néha mintegy kívülről látom a helyzet szánalmas voltát, amikor az ember magában nevet csak, és visszatartja a hangos megjegyzéseit... Ilyenkor a rám váró tervekbe kapaszkodom, nomeg abba a gondolatba, hogy a magánynak is megvannak az előnyei: akkor fekszem, amikor akarok, a másik horkolása nem zavar és az enyém se őt, éjjel is villanyt gyújthatok és reggel akkor kelek, amikor nekem tetszik (főleg nyugdíjkorhatár után, ne felejtsük!), nappal sem kell alkalmazkodnom senkihez. Ez is csak mérlegelés kérdése (nemhiába vagyok e jegy szülötte!) Most aztán jól kifecsegtem magamat, olyan "se füle, se farka" módon (de coq à l'âne, mondja a francia), de nem volt kedvem a struktúra gondozására, most az egyszer annyi baj legyen!... Elmúlt ez a születésnap is, eggyel megint több lett.