 |
| Ő csak az én kertemben, tavaly ilyenkor Mindent "kicsiben" csinálok... |
Az éjjeliszekrényre olyan olvasmány kell, amitől kedve van az embernek befejezni a napot és elindulni az ágya felé... Több, mint 5 éve már, hogy a végtelenségig elodázom ezt a pillanatot, inkább a TV előtt szunyókálok néha a kanapén. Próbáltam megfejteni, miért. Azelőtt soha nem szenvedtem álmatlanságban... Most meg olyan kevés lelkesedéssel indulok a szobám felé, mintha utolsó utam lenne. Mintha az álom, melyben el kell merülnöm, örökké tartana, s nem lenne semmi biztosítékom arra, hogy fel is ébredek... Ezért is van, hogy mihelyt eloltom a lámpát az olvasás végeztével, ugyanazzal a mozdulattal bekapcsolom a kis rádiót, - semmiképpen sem zenét, az nem segít rajtam, élő beszéd kell - hogy az élet jelei továbbra is zümmöghessenek a fülembe, s a reggeli világossággal engem is visszacsalogassanak az álom feneketlen mélységeiből...
A nagy halom tetején Sylvain Tesson: "Dans les forêts de Sibérie" c. nemrég megjelent könyve vár rám. Sylvain Tesson fiatal író, 37 éves. Az élete lázas rohanás, mindaddig, míg fel nem teszi magának a kérdést: vajon mi után fut, még pontosabban: mi elől? Elhatározza, hogy 6 hónapra megtelepszik a Bajkál-tó partján egy 3 / 3 m-es, fából ácsolt halászkunyhóban, egyedüli társaságként a könyveivel, nomeg egy csomó üres füzettel. A legközelebbi szomszéd 30 km-nyire lakik. Izgalmas indulás. Találkozás önmagával. Mint amit - kicsiben - én magam is elkezdtem 5 éve már...
Milyen gyakran visszatérő motívum a kivonulás az íróknál! Nyilván a nem íróknál is, csak az nem derül ki.
VálaszTörlésAz álmatlanság elmúlik. Levendulaolaj?
@Zé: nem tudom, nem azért kell-e "kivonulniok", hogy végre fontos dolgokra koncentrálhassanak... Hogy önmagukkal szembesülhessenek, mert csak így lehet az élményből lecsapódott alkotás.
VálaszTörlésA "normális" egyénnél is felmerülhet bizonyára ez a szükség.
Az álmatlanságomnak igen mély, mondhatnám tudatalatti okai vannak. Egész sor...
Gondolom, azért. De néha mindenkinek ki kell vonulni kis időre. :)
VálaszTörlésAz álmatlanság a psziché problémája, igen. Néha engem is gyötör, ezért mondtam a levendulaolajat. Az néha segít. Meg a beszélgetés.
@Zé: Látom az órán, hogy ismered a témát... Ha a gyerekek itt vannak és élettel teli a ház, hamarabb elalszok!
VálaszTörlésFlora, Babits: Ősz és tavasz közt egyes sorait juttattad eszembe....
VálaszTörléstévé és vagy rádió nálam még nappal is szól (hogy valami szóljon), de nekem a zene is megfelelő háttér! (egyedüllét ellen)(és csak akkor fekszem le aludni, mikor már alszom is:))
VálaszTörlés@aliz: igen, a rádió szól napközben is, főleg beszél, kivéve, ha írok, vagy olvasok. Akkor csend, vagy zene (de csak klasszikus vagy legfeljebb jazz...) Igen, egyedüllét ellen, ami viszont egyszerre kell és súlya van...
VálaszTörlésTudom, hogy nem tesz jót az agynak az alvás közben mellette működő rádió...
Az óra! Micsoda ellenség tud lenni a ketyegése. Fél életemet magával viszi.
VálaszTörlés@Zé: az enyém nem ketyeg, csak vakít. Éjszakára letakarom egy zsebkendővel...
VálaszTörlésAz se jobb. :(
VálaszTörlésÓraketyegés, ó! Rémes, ha hálószobai. De nagyanyám régi óráját épp nemrég vettem újra elő, a nappaliban nem zavaró a halk hangja.
VálaszTörlésJé, tényleg, a "vekker" meg jópár éve eltűnt az éjjeliszekrényemről. (mobillal keltem magam, sőt, kis zseblámpaként is megteszi:))
Elalvással szerencsére még nincs gondom,persze lehet, azért, mert későn megyek aludni,jóval éjfél uán,és még nagyon korán (5.20) kell kelnem?:)
(Bocs a sok off-ért...)
És még azt kérdi Éndrágám, mi a fenét tudok annyi ideig megülni a blogoknál.
VálaszTörlésEgyre kevesebbet, az igaz. Éveket töltött velem a TV, szép halkan, fogalmam sem volt, mikor mit közvetít.
Utazásaim - a valóban várt élményeken túl - segítettek menni magam elől, a társtalanná vált éjszakák elől. Hogy ezekről írhattam és a képek segítségével az olvasók is jöttek néha velem, az már a jutalom volt számomra. Ki is hsználtam rendesen, abban a tévhitben ringatva magam, hogy esetleg más is örül annak, amit leírok. Önáltatásnak sem volt rossz, bevallom.
Ritkábban jövök olvasni is, írni is, sőt lassan arra várok, hátha megérem és kapok öregjegyet én is, s utazhatunk kettesben, mi, a két öreg.
De aludni, egész éjszakát, még nem tudunk. És óra is van a lakásban, több is. Viszont nem szól már egész éjjel a TV. Otthon vagyunk.
(stali)
@Zé: valóban...
VálaszTörlés@rhumel: nekem már megadatott az a "luxus", hogy ritkán kell parancsra ébrednem... Szeretem a körbejáró mutatókat, jobban érzékelem az időt (ami volt, van és lesz!) mint azokon az órákon, melyek a csupasz tények elé állítanak csak...
VálaszTörlés@stali: én az utazásokról lemondtam, egyrészt Gilbert halála utáni anyagi helyzetem megváltozása miatt, másrészt meg elég hamar rájöttem, hogy magam elől úgysem menekülhetek, ezért jobb szembenéznem a magánnyal, jó és rossz oldalaival...
VálaszTörlésIgazad van, az írás óriási segítség a szükséges introspekcióhoz...
Örülök, hogy hazataláltál.
Eddig volt a nyugdíjam, az özvegyivel növelt, és mellette dolgoztam is. Áprilistól megszűntem közszolga lenni, amit nem bánok, több ok miatt sem hiányolom. Nyilván ezzel az elutazgatható fedezet szűnt meg nálam. Azt, hogy magam elöl megyek, nemrég fogalmaztam meg. Amikor - sok év után - először azt éreztem: otthon vagyok. A tetszhalott állapotból (amit kintről aligha lehetett érzékelni, hiszen mindenütt ott nyüzsiztem, őszintén akarva segíteni bárkinek, aki elfogadja, élénk társasági kapcsolatokat építve és a mai napig szívesen és szeretettel ápolva, szerencsére többekkel megőrizve a blogvilágból indult, személyessé váló beszélgetéseket) ez billentett vissza a való életbe.
VálaszTörlésA furcsa az volt, hogy miközben az otthon elveszett az egyedüllétben, magányosnak sosem éreztem magam. Magam elől is csak mentem, nem menekültem. És fura módon nem hiányzott, hogy legyen mellettem, velem valaki.
Az élet érdekes fordulatokkal is szolgál.
Délután tervezünk egy sétát a Tisza-parton. Az úszóháznál mindig eszembe jutsz.
(stali)
@stali: Nekem eleinte sokat segített, hogy barátaim lehetővé tették, hogy "kibeszéljem magamból" a halál megrázó közvetlen közeli élményét, már ami mások előtt is megfogalmazható... Igy a gyász egymást követő stációit depresszió nélkül vészeltem át. Az írás meg segített és segít ma is a világ és a magam megfogalmazásában (főleg francia nyelven, az igaz, mert a magyarhoz régi életem számos gátlása fűz nagyon szervesen...)
VálaszTörlés