Radnóti cikkeiből...

(...) Minden nemzet irodalma ismer idegen remekműveket, melyek létezésük tudatával, légkörükkel hatnak  -  mert megközelíthetetlenek a maguk valóságában, a nemzet írói nem fordították, mert fordíthatatlanok. Ilyen volt irodalmunkban Rabelais is. Írók és francia filológusok vágyálma, akik szótárakkal felfegyverkezve ültek neki időnként; lihegtek és fulladoztak a szavak áradatában, lemondó mosollyal aabbahagyták s esetleg újrakezdték hónapok, évek múltán. A mű nyelve, szóbősége, a francia olvasót is nehéz próba elé állítja.

"Tisztán látom, hogy jó fordítás a szó abszolút értelmében nincs. Nem is lehet: a szigorú vagy laza fordítás egyaránt meghamisítja a könyvet. A legtöbb, ha író és fordító egy közös megérzésben találkoznak, és akkor, ha a fordítás nem is, de az új könyv lehet jó. S ha ez igaz, százszor igaz Rabelais-val kapcsolatban"  -  írja Kemény Katalin. S az új könyv valóban jó.  (...) A fordításhoz két nyelven kell tudni, az idegen nyelven és magyarul, de gyanítom, hogy magyarul mindenképpen tudni kell, s ez a megjegyzés menten nem fölösleges, ha néhány újabb, nagy jelentőségű idegen könyv gyalázatos fordítására, jobban mondva a fordítás gyalázatos magyarságára gondolunk. Kemény Katalin tud magyarul, nemcsak írói, hanem nyelvészeti szempontból is, és ez a kétféle tudás birkózik a francia próza csodálatos áradatával, árnyalataival és ízeivel. (...)"

Gondolat, 1937. március-április