Keresés ebben a blogban

2012. január 12., csütörtök

Kalandozások a világ végén...

Jó ideje már, hogy írni szerettem volna erről a témáról, kerestem, hogyan vághatnék a közepébe, anélkül, hogy szokásom szerint a kályhától indulnék el megint... Úgy tűnik azonban, hogy némi bevezető nélkül lehetetlen, s megint oda a velős rövidségre törekvés!
   A francia TV-ben van egy sorozat, melynek láttam egynéhány darabját. A lényeg az, hogy egy ismert sztárt meghívnak egy titozatos utazásra, melynek célja a repülőgép felszállásáig ismeretlen marad, az illetőnek bőröndjét egyszerre kell a trópusi és a sarkköri viszonyokra elkészítenie, bekötött szemmel érkezik a reptérre és csak a felszállás után vezettetik be a rejtélyekbe. Megérkeznek aztán a "világ végére", a civilizáció által elfelejtett afrikai törzsbe, a vietnami partoktól száz kilométerekre, cölöpökön élő, ősi eszközökkel halászó etnikai közösségbe, a tundra rénszarvastenyésztő vadászához, a tibeti teherhordó családjába stb. stb... Ott aztán, igen kis (2-3) létszámú, rendkívül diszkrét forgatócsoporttal eltöltenek kb. két hetet, részt vesznek a mindennapi életben, segítenek a munkában, megosztják a spártai körülményeket. Gondolatokat, megérzéseket cserélnek (tolmács segítségével, de a Zé által javasolt metakommunikáció segítségével is). Nyitódnak egymás felé. Mély kötődés jön legtöbbször létre s a végén nemcsak a résztvevők, de a néző is szemét törölgeti... A lényeg az, hogy senki se végzi érintetlen állapotban ezt a kalandot. Még én sem, pedig nehéz engem könnyekig meghatni...
    Ezek a rendkívül egyszerű, legtöbbször igen nehéz körülmények között élő emberek sokszor boldognak, megelégedettnek vallják magukat a nehézségek ellenére. A tundrai vadász különösen megfogott. -30°-ban megágyazott a hóban éjszakai lesre a TV szőke bemondónőjének, égett a tűz, világított az érintetlen hó az óriási fák között, a vadász körbemutatott, s azt mondta: "Nézzen körül! Hát van ennél szebb a világon? Mit kívánhatnék ennél többet? Van családom, egynéhány rénszarvasom, körülöttem ez a gyönyörű táj, szabad vagyok! Maguk európaiak, sokkal kényelmesebb körülmények között élnek, jóval gazdagabbak. Mégis ritkán mosolyognak, mintha nem értékelnék a boldogságukat. Vajon miért?" Sztárunk elgondolkodott, s nem tudott válaszolni.

19 megjegyzés:

  1. Mi tudunk-e válaszolni?

    VálaszTörlés
  2. @akimoto: próbáljuk meg! De ha a kérdést feltesszük magunknak, már az is valami. A kezdő lépés.

    VálaszTörlés
  3. "Ha a vágyaim nem haladják meg a lehetőségeimet" - én ezt válaszolnám.
    Mellé egy jelenet a régmúltból. Gyelegácija a mongol Gobi szélén. Díszmongolunk jurtájában hivatalos vendéglátás, kumisz, archi, szárított sajt légylábakkal, beszámoló a gyerekeik iskoláztatásáról. A látogatók a tolmáccsal az élen úgy mentek ki a jurtából, mintha egy múzeumi termet hagytak volna ott. De hiszen ő egy élő ember, még ha bérmongol is. Megköszöntem a vendéglátást oroszul. A népviseletbe öltözött gazda és köztem egy pillanatra létrejött valami, ami a te példádhoz hasonlít.

    VálaszTörlés
  4. Válaszolni nem tudok. A műsor viszont érdekes lehet.

    VálaszTörlés
  5. A dolog nem túl bonyolult. Az anyagi javakattettüök a személyes javak elé. Boldogtalanok a milliomosok, boldogtalanok a gyerekek a zsáknyi plüssállataik ellenére, boldogtalanok a komfort rabszolgái, többé-kevésbé mi európaiak, amerikaiak.
    Vissza kellene találnunk egymáshoz. Az ember ugyanis társas lény.

    VálaszTörlés
  6. @akimoto: azt hiszem, a személyes, még pillanatnyi kapcsolatot - az emberi szálat, mondhtnám a két lélekben megkonduló kis harangot - nem helyettesíti semmi anyagi kényelem...

    VálaszTörlés
  7. @Zé: nem is könnyű. Vannak boldogtalan gazdagok, de boldogtalan szegények is...

    VálaszTörlés
  8. @Mick: azt hiszem abban foglaltad össze leginkább, hogy a "komfort rabszolgái".
    Mert az "én" tundralakóm is elsősorban a szabadság érzését vetette fel, melyet az élete, a körülötte levő sok szépség (ha nem is kényelmes, a mi értelmezésünkben) sugall...

    VálaszTörlés
  9. A kevesebb néha több. Egyre gyakrabban érzem ennek a mondásnak az igazságát.

    VálaszTörlés
  10. @Györgyi: talán azért is, mert az az érzése az embernek, hogy elvonja figyelmét a lényegesről...

    VálaszTörlés
  11. Névtelen14/1/12 09:19

    És mi kényelmesen elmerengünk a kis számítógépünk segítségével a boldogság voltaképpeni mibenlétéről. (Egyetemistaként nálunk szállóige volt "a dolgok voltaképpeni mibenlétének alakulása" - közgazdasági tantárgyak oktatására képeztek minket, nem politikusnak és nem szóvivőnek, de mi is tudtunk alakítani nagyokat.)
    stali

    VálaszTörlés
  12. @stali: pillanatnyilag nekem is jobban esik a fűtött lakás, mint a -30°, amit különben Moszkvában átéltem többször is 1969-70 telén...
    Nem is vágyok én "nagy boldogság"-ra, inkább sok kicsire...

    VálaszTörlés
  13. Flora, ez egy jó szempont, a sok kicsi öröm... Rátaláltam a tundrai vadász titkára La Rochefoucauld-nál:"A boldog emberek azért mértékletesek, mert jó sorsuk jó kedéllyel áldotta meg őket." Rámutat arra is, milyen sok összetevője van a boldogság-tudatnak.

    VálaszTörlés
  14. @akimoto: nagyon igazad van (és La Rochefoucauld-nak is!) A nagy boldogság, azt hiszem, ritka és veszélyes ajándék! Egész lényünket követeli, óriási befektetés, mert állandóan attól félünk, hogy elveszítjük... Míg a sok kisebb-nagyobb öröm beragyogja a hétköznapjainkat.
    Azt hiszem, Szt-Ágoston mondott valami olyasmit (pontatlanul idézem): Boldog az, aki képes még kívánni (désirer), ami a birtokában van...

    VálaszTörlés
  15. Akkor most kezdjük megfejteni, mit is mondhatott volna a példabeli sztár. :)

    VálaszTörlés
  16. @akimoto: nem válaszolt akkor semmit, csak nézett maga elé és kis megilletődött mosoly játszott az arcán...

    VálaszTörlés
  17. Névtelen16/1/12 07:04

    A mindennapok boldogsága a jövőben áll össze és ha visszaemlékezünk, válik tudatossá, hogy eddig is volt.
    Nem a nosztalgia beszél belőlem. Ma is boldogságnak vagyok képes megélni a hétköznapok egyszerű örömeit. Talán ezért és így is születtem, hogy képes legyek erre. Megfogalmazni mégsem tudom, csak megélni.

    VálaszTörlés
  18. @Névtelen: bár nem jelezted, ki vagy, teljesen egyetértek, azzal a megszorítással, hogy néha a jelenben is összáll ez a futó érzés... Több-e attól, hogy ha megfogalmazzuk?

    VálaszTörlés
  19. Névtelen16/1/12 15:51

    Az értéke nem változik, hiszen magunk éljük azt meg. Több nem lesz, de kintről láthatóan a megítélésének hagyunk teret. És ki-ki úgy fogja érzékelni, ahogy az ő szeme-szive-ismeretei-érzékelése engedi. Lesz, aki örömmel, lesz, aki kétkedve, lesz, aki írigyen, és lesz, aki megvetéssel nézi/olvassa a dicsekvő(?) sorokat.
    A szavak veszélyesek is tudnak lenni. Mégis, sokan vagyunk, akik nem tudunk megválni a szavaktól.
    Na tessék, a blog "rövid" műfaj. A komment még annál is rövidebb.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...