 |
| anyai nagynyám, Németh Mária
Ez a portré is az egyik ilyen vakáció alatt készült, a dátum szerint 1962. júliusában, a nyolcadik osztály utáni nyári vakáció alatt. A ceruza kezd elmosódni egy kicsit... Anya 18 éves múlt, amikor az Alföldre "szakadt". A világ végére... Azelőtt alig-alig hagyta el a falut, néha Jánosházára, a polgáriba, egyszer-egyszer Cellbe vagy talán Pápára. Apa a háború alatt visszavonuló magyar csapatokkal került oda, s tej után nézve akadt meg a szeme a 17-18 éves szép leányon, aki az anyám lett később... Visszabiciklizett érte 46-ban, több mint 350 km-t... Ahogy elmesélte többször is, a hátán voltak a csere-bicikligumik a hátizsákkal együtt s míg odaért, a dörzsöléstől két ing szakadt rongyosra rajta! Ez már a családi mítosz része, amit az utódoknak immár én adok át.
A továbbiakban szeretném elmesélni, mitől voltak olyan varázslatosak azok a piriti vakációk, holott mai gyerek szemével nézve semmi világrengetően érdekes nem történt! Sőt, eleinte még csak TV se volt! Később is csak egy, a kultúrházban, ahová a kamaszok is inkább inkább flörtölni jártak. Talán sikerül majd szavakat találnom, hogy visszaadhassam, önmagamnak is, azokat a gyerekkori élményeket, amelyek elevenen élnek valahol a mélyben. Még ha nem is vagyok Fekete István. Sajnos...
|
2012. január 28., szombat
A piriti legenda... 1.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
De jó olvasni téged, és milyen jók ezek a családi legendák.
VálaszTörlésAnyun Apu szeme egy fényképen akadt meg, amit egy közös ismerős tett ki a polcra a csipkés terítő alá. Meg kellett a szép lánnyal Apunak személyesen is ismerkednie, és hogy hogy nem, a közös ismerősök segítő szándéka meg is valósította ezt...:-)
Azt talán még nem írtam le, de tudd, hogy mindig elámulok, hogy már fiatalon is milyen jól rajzoltál!
VálaszTörlés@Éva: gyerekkoromban sokat mesélt mindenki körülöttem. 10 éves koromtól meg könyvtári tag lettem nagy büszkén és jöhetett hozzá a sok olvasás!
VálaszTörlésAz unokáimnak én is sokat mesélek, és szeretik is nagyon!
Hát igen, a rajzolás: majd egyszer megmutatom a legkorábbról fennmaradtat...
Köszönöm, kedves Éva.
Végül tényleg csak a történetek maradnak rólunk. :)
VálaszTörlésNem kell ahhoz Fekete Istvánnak lenni. Ha Flora mesél, pont olyan jó.
VálaszTörlés@Zé: az meg már majd nagyban a mások emlékezetétől függ, mint ahogy a VilágMa tárgyalta igen okosan...
VálaszTörlés@akimoto: gyerek- és kamaszkoromban imádtam Fekete Istvánt! Irása úgy csordogált bennem, mint az édes méz. Teljes átéléssel, a lelket felemelő szépséggel és igazsággal. Ha én olyan hatást érhetnék el, mint bennem a Tüskevár...!
VálaszTörlésTiszteletre méltó célkitűzés. Tessék írni! Közben kiderül, mivé alakult az élet anyaga.
VálaszTörlés@akimoto: ez így igaz! Nem elég sóvárogni! Aztán meg, ahogy a vak is mondja: majd meglátjuk!
VálaszTörlés