Keresés ebben a blogban

2012. június 9., szombat

Szemle

Közös blogunk legutóbbi témájának sugallatára előbányásztam néhány fényképet a rendelkezésemre álló (kevés) albumból. Ez a pár kép is elgondolkodtatott azon az óriási változáson, amelyen egynéhányunk feje átment az évek során... Mások meg szinte semmit sem módosultak, rögtön fel lehet őket ismerni kiskorú képeiken is! Kedvet kaptam ezen a blogon egy kis "közszemlére", bár azok közül, aki ide betéved, kevesen ismernek személyesen. Számukra csak a dolog eszmei háttere marad... az is lehet, hogy teljesen érdektelenül, de talán elnézik nekem ezt a kis exhibicionista, elsősorban magam számára készült számvetést!
Itt kb. másfél éves vagyok. Már egészen magyarán beszéltem anya szerint, előbb kezdtem beszélni, mint járni... Azóta is meglehetősen beszédes vagyok, hogy mást ne mondjak, írásban is, élőszóban is... Akik ismernek, igazat adnak nekem. A sport viszont soha nem lett erős oldalam...
Ezen a képen 3-4 éves lehettem. A masnik! Mindenütt, ruhán, hajban: a korombeliek ismerik ezt a divatot. A hajunk abba a bizonyos "hurkába" tűzve a fejünk tetején... Nekem soha nem volt copfba font hosszú hajam, s így megmenekültem a hajbontás tortúrájától. 

 Talán 6 éves lehettem... Még a régi ház udvarán álldogálok egy rongybabával. Sok játékom nem volt, s főleg nem összehasonlíthatók a mai gyerekek választékával... A masni még dívik, én meg kezdek megnyúlni, de mindig vékony maradtam, mint a cérna. Ekkoriban próbálták ki rajtam  -  de csak egyszer!  -  a csukamájolajat és a kecsketejet.
Változóban, alakulóban az arc... 12 éves vagyok. A hajviseletet még a család diktálja, s nekem se nagyon jut eszembe holmi kacérabb hajvágás. Ezen a téren is hamarabb érnek a későbbi generációk! Szemfestés, körömlakk még az érettségiig is tilos volt, de 12 évesen még rá se gondoltam! Nekünk még megadatott a viszonylag hosszú gyerekkor kiváltsága, ahogy a mai kis Lolitákat bizonyos szomorúsággal elnézem...
Milyen változás 2 év alatt! Divatosabb hajvágás, a ruha is lányosabb, világoskék volt, emlékszem és már az a varrónő készítette, akit esküvői ruhámmal bezárólag rendszeresen felkerestem ötleteimmel! A boltok választéka igen szegényes volt, sokszor kaptam ajándékba egy-egy darab anyagot, amit aztán ruhának lehetett álmodni...
Itt vagyok negyedikes gimnazista, dúl a tupír divatja... Manapság meglehetősen groteszknek tűnik, de akkor kicsit felnőttebbnek éreztük magunkat tőle. Kamaszkor, szerelmek, rettentő mélyen, intenzíven és plátóian... És főleg titokban: fontos volt, hogy senki se tudja. Főleg az érdekelt nem...
Aztán jön az egyetem, Szegeden. Másodéves lehettem, amikor  -  talán valami emancipációs inger hatására ilyen rövidre vágattam, ami aztán az 5 év folyamán évente váltakozott a vállig érővel... Mindig sovány voltam, meglehetősen jó étvágyam ellenére alig értem el a 48-49 kilót, azt is csak a vakáció alatt... Ha arra gondolok, hogy irigykedve néztem a teltebb formájú évfolyamtársaimat... Ma meg már...
Kezdő tanárként, Szentesen... Itt jegyzem meg, hogy az eddigi szinte összes fénykép ugyanannál a rég elporladt fényképész Etelka néninél készült, aki szerette az előre-hátra dőlő, kicsavart fejtartást. Sokáig, türelemmel állítgatta a modelleket, hogy a legelőnyösebb képet hozza ki belőlük az örökkévalóság számára...
Ugorgyunk egy nagyot, mint Pósalaki úr mondaná Nyilas Misinek... Blogomon itt-ott feltűnt már egy-egy kép az utána következő évekről. Mielőtt még kedves látogatóm kidőlne a kimerültségtől, esetleg az unalomtól, ideteszek egy frisset:

A fényképek, rájuk kattintva, megnagyobbodnak!

17 megjegyzés:

  1. Az első és az utolsó kép hasonlít egymásra a legjobban. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, Akimoto, bár azt hiszem, nem is tévedsz nagyon...

      Törlés
  2. Nagyon jó volt végignézni a képeket, főleg a mostani képednek örülök.
    Én is szerettem volna teltebb lenni fiatal koromban, bezzeg most már nem így látom!:-)
    Én is úgy estem szerelembe nagyon plátóian, ahogy te ( és még sokan). Csak nehogy meg tudja a kiszemelt. Persze, hogy tudta, biztosan tudta, mert a pillantásokat nem lehetett elrejteni.:-)))De jó is volt!Hányszor végigmentem a gimi folyosóján tízpercben, hogy "véletlenül" összefussunk.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még most is remélem, hogy sohasem tudta meg! De a véletlen kiprovokálása ilymódon (hogy csak úgy összefussunk...) sokáig elkísért, későbbi szerelmek útjain is...

      Törlés
    2. Igen, a gimi után is jó tudtam titkolni, ha tetszett valaki.:-) Későn érő típus vagyok? Voltak " véletlenek" akkor is, mennyi energiát fektettem bele, ahelyett, hogy kicsit egyértelműbb lettem volna. Az még nem lett volna rámenősség talán, melynek a csapdájába nem lehetett beleesni.Így gondoltam, de gyáva is voltam. :-)

      Törlés
    3. Nem tudom, gyávaság-e vagy csak félelem az ismeretlentől, a kiszolgáltatottságtól, az esetleges leégéstől talán...
      A "bűbájolás" lényege amúgy is abban volt nemde, hogy az áldozat úgy essen csapdába, hogy észre se vegye, hogy nem is ő állította a csapdát...

      Törlés
  3. "megtudja"
    Miért is nyomtam be egy szóközt?

    VálaszTörlés
  4. Akimoto nem téved, én is így látom!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszatérünk a gyerekkorba?... Bizonyos tekintetben nem változtam, az igaz.

      Törlés
  5. Úgy gondolom, mire mindenfélét megtudunk, megtapasztalunk, újra miénk lesz az ártatlanság. (Hiszen kikerültük a csapdákat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép gondolat! Hozzám talán a 3 éves tekintete áll legközelebb: szeretnék mindig ilyen bizakodva és kíváncsian tekinteni az élet, a világ elé...

      Törlés
    2. Pont ez jutott eszembe. Vagy hasonló. Hogy az első és az utolsó képen is olyan nyugodt és megbocsátó a tekinteted. Eltűnt belőle a köztes évek feszültsége. :)

      Törlés
    3. Teljesen igazad van, kedves Zé: lassanként filozófus leszek... A köztes évek feszültek voltak, az is igaz. Most meg már egyedül, jobb, ha jóban van az ember önmagával, hogy a világgal is úgy lehessen...

      Törlés
  6. A tekintetedből ép úgy a bizalom sugárzik, mint az írásaidból. Egészen nagy élmény számomra, hogy a világ másik felén élsz, mégis belül egészen közel állsz a szívemhez. A távolság különleges dolog. Minden esetben viszonylagos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Györgyi. Oda-vissza igaz!
      A bizalmat még eddig sikerült megőrizni, csak a vele járó naiv hit kezd kicsit kopni...

      Törlés
  7. Jó ötlet volt ez a portrésorozat, nagyon tetszik! A közös blogon is megcsinálhatnánk egyszer majd, ha a többiek is vállalkoznának rá.
    (Azzal a kezdő tanáros berakott frizurával el sem tudtalak volna képzelni. :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkoriban majdnem hetente jártam fodrászhoz, olcsó volt, még a kezdő tanári fizetéshez is (kb. 1700 Ft), amiből mindjárt lejött 300 a fél szoba albérletéért (egy kolléganőmmel béreltünk 1 kis szobát, a háziak fürdőszobájának használatával...)
      Igen, egyetértek a közös, kommentált portrésorozattal! (én már, igaz, végeztem is vele, de messze nincs benne minden időszak...)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...