Szemle

Közös blogunk legutóbbi témájának sugallatára előbányásztam néhány fényképet a rendelkezésemre álló (kevés) albumból. Ez a pár kép is elgondolkodtatott azon az óriási változáson, amelyen egynéhányunk feje átment az évek során... Mások meg szinte semmit sem módosultak, rögtön fel lehet őket ismerni kiskorú képeiken is! Kedvet kaptam ezen a blogon egy kis "közszemlére", bár azok közül, aki ide betéved, kevesen ismernek személyesen. Számukra csak a dolog eszmei háttere marad... az is lehet, hogy teljesen érdektelenül, de talán elnézik nekem ezt a kis exhibicionista, elsősorban magam számára készült számvetést!

Itt kb. másfél éves vagyok. Már egészen magyarán beszéltem anya szerint, előbb kezdtem beszélni, mint járni... Azóta is meglehetősen beszédes vagyok, hogy mást ne mondjak, írásban is, élőszóban is... Akik ismernek, igazat adnak nekem. A sport viszont soha nem lett erős oldalam...

Ezen a képen 3-4 éves lehettem. A masnik! Mindenütt, ruhán, hajban: a korombeliek ismerik ezt a divatot. A hajunk abba a bizonyos "hurkába" tűzve a fejünk tetején... Nekem soha nem volt copfba font hosszú hajam, s így megmenekültem a hajbontás tortúrájától. 

 Talán 6 éves lehettem... Még a régi ház udvarán álldogálok egy rongybabával. Sok játékom nem volt, s főleg nem összehasonlíthatók a mai gyerekek választékával... A masni még dívik, én meg kezdek megnyúlni, de mindig vékony maradtam, mint a cérna. Ekkoriban próbálták ki rajtam  -  de csak egyszer!  -  a csukamájolajat és a kecsketejet.

Változóban, alakulóban az arc... 12 éves vagyok. A hajviseletet még a család diktálja, s nekem se nagyon jut eszembe holmi kacérabb hajvágás. Ezen a téren is hamarabb érnek a későbbi generációk! Szemfestés, körömlakk még az érettségiig is tilos volt, de 12 évesen még rá se gondoltam! Nekünk még megadatott a viszonylag hosszú gyerekkor kiváltsága, ahogy a mai kis Lolitákat bizonyos szomorúsággal elnézem...

Milyen változás 2 év alatt! Divatosabb hajvágás, a ruha is lányosabb, világoskék volt, emlékszem és már az a varrónő készítette, akit esküvői ruhámmal bezárólag rendszeresen felkerestem ötleteimmel! A boltok választéka igen szegényes volt, sokszor kaptam ajándékba egy-egy darab anyagot, amit aztán ruhának lehetett álmodni...

Itt vagyok negyedikes gimnazista, dúl a tupír divatja... Manapság meglehetősen groteszknek tűnik, de akkor kicsit felnőttebbnek éreztük magunkat tőle. Kamaszkor, szerelmek, rettentő mélyen, intenzíven és plátóian... És főleg titokban: fontos volt, hogy senki se tudja. Főleg az érdekelt nem...

Aztán jön az egyetem, Szegeden. Másodéves lehettem, amikor  -  talán valami emancipációs inger hatására ilyen rövidre vágattam, ami aztán az 5 év folyamán évente váltakozott a vállig érővel... Mindig sovány voltam, meglehetősen jó étvágyam ellenére alig értem el a 48-49 kilót, azt is csak a vakáció alatt... Ha arra gondolok, hogy irigykedve néztem a teltebb formájú évfolyamtársaimat... Ma meg már...

Kezdő tanárként, Szentesen... Itt jegyzem meg, hogy az eddigi szinte összes fénykép ugyanannál a rég elporladt fényképész Etelka néninél készült, aki szerette az előre-hátra dőlő, kicsavart fejtartást. Sokáig, türelemmel állítgatta a modelleket, hogy a legelőnyösebb képet hozza ki belőlük az örökkévalóság számára...

Ugorgyunk egy nagyot, mint Pósalaki úr mondaná Nyilas Misinek... Blogomon itt-ott feltűnt már egy-egy kép az utána következő évekről. Mielőtt még kedves látogatóm kidőlne a kimerültségtől, esetleg az unalomtól, ideteszek egy frisset: