Most írtam egy bejegyzést francia blogomon, melyet már vagy 3 hete hanyagolok. Megpróbáltam valami vidámabb hangot kicsiholni magamból, nehogy végül mindenkit elriasszak blogjaim közeléből, de nem sikerült. A címe: Abandon, amit lehet egyszerre elhagyásnak, esetleg elhagyatottságnak is fordítani, s számomra benne volt mindkettő...
 |
| a "másik udvaron" a tyúkól... |
Pár napos márciusi látogatásunk ihlette a gondolatokat, melyeket muszáj volt megfogalmaznom, hogy valamennyire megszabaduljak a súlyuktól. Magyarul is meg kell írnom, de a francia szöveg még túl friss a fejemben ahhoz, hogy el tudjak tőle szakadni, s magyarul is megszülessen valami. Valami, ami nem lehet egyszerű fordítás... Más személy írta.
Arról szólt, hogy a ház látszólag ugyanaz, mint régen, mint évtizedeken át, amikor még azzal a csalóka ígérettel áltatott bennünket, hogy minden örökkévaló... A konyhaablak keményített, makulátlan függönyei a helyükön, akárcsak a negyven éve szolgáló, szőrével felfelé állított partvis a sarokban. A fotel mellett várakozó papucsok még mindig azt hiszik, ideiglenes az elhagyatottságuk. Egy lábas abban a hitben árválkodik az asztalon, hogy hamarosan felforralja benne valaki a farmertejet... Pedig hiába.
Az udvaron ragyogóan süt a nap. Életkedve, agresszív energiája mindent meghazudtol. A hóvirágok, narancsszínű krókuszok a felszínre robbantak, mit sem törődve, lesz-e még valaki, aki hétrét görnyedve megcsodálja, kigyomlálja őket... A lugas aszott, girhes ágain ottfeledkezett pár feketére aszalódott szőlőszem; lesz-e, aki megmetszi majd?
Olyan a ház, mint a hely, melyről épp most kelt fel valaki. Őrzi még az előző elfoglalója melegét. Hogy hiánya annál jobban mellbe találjon...
Csak nem?????Ugye nem az történt,amire gondolok,de nem merem leírni,csak körülírni?????
VálaszTörlésAnya öregek otthonában van január vége óta, egyre gyengül, már fel sem kel...
TörlésIgen,ezt olvastam.Csak a sorokból valami véglegeset éreztem....
TörlésHát,nem tudom,hogy mi az az öröm,amiről Boróka írt,de én azt sosem tapasztaltam.Anyukám után nekem kellett kipakolni a lakását,nővérem mindent ki akart dobni,erre nekem nem volt szívem,inkább minden papírt átnéztem,most meg őrzöm őket.Nem is tudom mi a jobb.Még 10 év után is van fájdalom.Nehéz kapcsolat volt a miénk, uralkodó típus volt, nagy szívvel.És még mindig nem vagyok túl rajta.:(
Lehet,hogy riasztó lesz,amit írok, de az megnyugtató,hogy a szüleinket már semmi fájdalom,baj nem érheti.....Szerintem értitek....
..."uralkodó típus volt, nagy szívvel" - hát akkor kb. érted, kedves Mammka... Én kiszabadítottam magam ebből a gúzsba kötő szeretetből, de a vele járó bűntudattól nem...
TörlésÉn is kiszabadítottam magam 16 év együttlakás után(már feleség voltam és együtt laktunk),de a férjem UGYANILYEN.Csöbörből vödörbe.:(
TörlésAkkor lehet, hogy te vonzod az uralkodó típusokat... Amikor az ember nehezen tud ellentmondani... Ismerem a problémát!
TörlésÉn "gúzsban" is vagyok, és még a lelkiismeretfurdalás is jól belém van verve mindennek ellenére!
TörlésVan ám olyan is, mikor semmi nem elég, mert "mártírkodni" jó. Ha minden rendben, akkor nem lehet uralkodni és lelkiismeretfurdalást gerjeszteni.Hiába tudom az eszemmel mindezt, mégis működik, mert már nem csukhatom be az ajtót, hogy ebből elég, ha korábban nem tettem.
Tudod, Éva, nálam a bűntudatot az sem zárja ki, ha becsukom az ajtót... Talán idővel sokmindennel megbékül az ember... Mindig választásokra kényszerülünk, az biztos.
TörlésSzeretem is őt, és megteszem amit tudok. Így van rendjén!
TörlésIsmerem az érzést. Egy idő után pont az lesz az öröm, ami most a fájdalom. A tárgyak érintetlensége a hazaérkezés és az emlékezés, örömét adja vissza majd.
VálaszTörlésRemélem Te is érezheted majd a fájdalom enyhülésével, ezt a szépséges simogató örömöt.
A hazaérkezés és a mintha itt lennének és mindjárt benyitnának az ajtón deja-vu- je.
Az az ambivalens érzés is rossz, hogy anya "még" itt van közöttünk, de már sosem jöhet vissza a házba: itt is van meg nincs is... Akkor hol is van végül is? Annyira hozzátartozott minden és ő mindenhez...Nyilván állandóan szembesülünk a következő lépéssel, sőt, a saját távozásunkkal is...
TörlésNem tudok jól franciául, de úgy érzem, a magány és a szomorúság átütően van jelen abban az elhagyatottságban. Lehet, rosszul hangzik, de öncsonkítás lenne lefordítani. Jaj és jaj.
VálaszTörlésNekem is annyira mindent összefoglal... Benne van anya jelenlegi állapota is, ahogyan kimenekült a jelenből, melyet valószínűleg nehezen viselne el... Azért írtam a házról, hogy ne kelljen őt "kiszolgáltatnom" teljesen...
TörlésMit írjak? Jaj, mit írjak? Benne van minden az írásban.
VálaszTörlésMiért is kelle vidámabb hangulatot kicsiholni magadból, ha benned közben ilyen írás fogalmazódik meg? Nem riszt el senkit, ha azt olvassuk, amit érzel. Én át is érzem.
Saját tapasztalatok is benne vannak az érzésben, ha nem is anyuval kapcsolatosak. Nagy az űr, ha a személy nincs ott az ismert helyen, csak a tárgyai.Közben mi mindig ott látjuk őt a képzeletünkben, és ez az emlékezés viseli meg az embert.Talán egyszer eljön majd az öröm is,amiről Boróka ír, de egyelőre ez nem most van a te esetedben.
A tárgyaihoz, melyek intim tartozékai az életének, úgy nyúl az ember, mintha engedélyt kellene kérni tőle... Anya mániákusan ügyelt a tisztaságra, rendre. Sorra azon kaptam magam, hogy vigyázva mindent a helyére raktam, nehogy panasz legyen, pedig a házba már nem jön vissza (ez is hogy hangzik!) mind valószínűség szerint...
Törlésriszt= riaszt
VálaszTörlésNem tudom, nem tudom mi a jobb. Hetven évesen, még jó fizikai állapotban annyira ragaszkodom az otthonhoz, amit a két kezünkkel építettünk a férjemmel negyven éve, hogy három nap távollét után jönnöm kell haza gyerekeimtől,nyaralásból.
VálaszTörlésPersze, ha jön egy betegség, főleg szellemi leépülés nincs más megoldás.
Sokszor elgondolom kik fognak itt élni vajon a régi falak között.Nehéz, nagyon nehéz.
Amíg lehet - kívánom, hogy még nagyon sokáig - ott maradhass, Iduska. Anya 84 éves koráig egyedül lakott, bár magától az egyedülléttől mindig irtózott...
TörlésŐszintén megmondom, én szeretek egyedül lenni. Imádom a családom, várom őket, de egy idő után elfáradok. Félni soha nem féltem eddig, remélem ezután sem lesz rá ok.
TörlésAkár én is írhattam volna ezt a megjegyzést, kedves Iduska.
TörlésAz összes kommentet elolvasva is csak azt ismételgethetem, amit egykori szerzetes tanárom, az énekkar vezetője hangoztatott: Koma (ez volt kedvenc szavajárása)! A crescendo magától jön, de a decrescendót meg kell csinálni!
VálaszTörlésAzaz egyre harsányabban énekelni egyszerű, és belejövünk hamar, mint kiskutya az ugatásba, de a halkítás nem jön zsigerből. Nagyon oda kell figyelni, és dolgozni kell rajta, hogy szépen sikerüljön.
Mindnyájuknak szép sikert kívánok (magamat is beleértve).
Egyetértek, kedves Mick. Ami engem illet, már javában dolgozok magamon a decrescendo sikerének érdekében!
TörlésA szomorú is lehet szép. Ilyen szomorú szépet,szép szomorút még sosem írtál.
VálaszTörlésILyen röviden, egyszerűen, igen, ennyike megjegyzéssel csatlakoztam volna én is, ha "Névtelen" meg nem előz...
Törlésrhumel
Akkor neked is Musset válaszol, kedves E.!
TörlésSőt, Musset ezt ebben az örökzölden gyönyörű két sorban így fogalmazta meg:
VálaszTörlés"Les plus désespérés sont les chants les plus beaux,
Et j'en sais d'immortels qui sont de purs sanglots."
A. de Musset: La Muse (magyarul Kálnoky L. fordításában "Májusi éj" címmel)