A vasárnapot szinte "használhatatlan" állapotban töltöttem a kanapémon. Pedig még a nap is kimerészkedett délutánra a felhők mögül, ami általában a kertbe vonz, mint a mágnes. Három kávé után álltam csak meg a lábamon. Azazhogy ültem meg a számítógép előtt két skype erejéig...
Összejött a sok stressz meg fáradtság, pedig még a teendők nagy részével nem végeztem. Igy van, amikor minden ránk vár, s állandóan későbbre halasztott tennivalóba botlik az ember. Egyszerre csak a gépezet felmondja a szolgálatot és pihenést kíván. Ilyenkor meg lehet próbálni az ellenkezést, de övé az utolsó szó. Kímélni kell, ha használni akarjuk még egy kicsit...
Nem panaszkodom, ami rám vár, azt szabad akaratomból vettem a nyakamba. Néha felteszem magamnak a kérdést, milyen lenne az életem, ha megszabadulnék egy-két elkötelezettségtől. Azt hiszem, rosszabb lenne. Szegényebb lennék sok ösztönző színnel, gondolattal. Magába zárkózott, lassanként megkeseredett vagy kialudt szívű öregasszony lenne belőlem. Van előttem elég ilyen riasztó példa, hogy azonnal erőt vegyek magamon mindenfajta csábító szabadulás ellen.
 |
| a többség nő, bár akad egy-két férfi résztvevő is, akik nem látszanak a képen |
Vegyük például a péntek estét: megtörtént a "szezon" utolsó irodalmi estje nálam. Mivel még egy hétig nagyon elfoglal a mitológikus halál és ujjászületés témája, azt kértem a résztvevőktől, hogy mindenki hozzon magával felolvasásra, ismertetésre egy kedvenc könyvet, írást, amit esetleg még egy lakatlan szigetre is magával vinne. Lehet azonban friss olvasmányélményről is szó, melyet szeretne megosztani a többiekkel.
Tudnivaló, hogy egy csoportban mindig vannak, akik könnyedén szót kérnek, míg másokat gúzsba köt a bátortalanság, s attól tartva, hogy nem lesznek a helyzet magaslatán, megelégszenek mások figyelmes hallgatásával, meghúzódva a háttér puha fészkében... Péntek este mindenki felolvasott valamit! A bátortalanoknak kellett egy kis biztatás, de végül boldogan átadták ők is magukat a szereplésnek, mintegy ajándékként átnyújtva a többieknek megindító olvasmányélményeiket. A szokásosnak kétszeresére nyúlt a felolvasás, de senki nem vette észre az idő múlását. Két új jövevénnyel gazdagodott a csapat, akik azt mondták, visszajönnek szeptemberben!
Ilyen népes társasághoz komoly lelkierő kell. Nagy vállalkozás, csuda, hogy bírod.
VálaszTörlésTudod, Klári, ilyenkor főleg az öröm számít, amit okoz (nekem is!) és arra gondolok, hogy sokan nálam jóval több és nagyobb terhet cipelnek...
TörlésNekik is nagy öröm lehet a kedves társaságod és a jó téma. "Feldobva" mennek haza...
VálaszTörlésAz egyik új ezt írta másnap:
Törlés"Bonsoir Rozsa,
Merci pour cette soirée livres bien sympathique et l'accueil si chaleureux.
Je t'embrasse:
N."
(ford. Köszönet ezért a nagyon szimpatikus könyves estéért és az oly meleg fogadtatásért. Csókol: N.")
Megjegyzem, N-t először láttam életemben, nagyon tartózkodó, félénk volt eleinte, de lassanként "feldobódott"...
"Je t'embrasse" ezt megjegyzem! Balassi Bálint modorában franciául. Nagyon elegáns. :))
VálaszTörlés"embrasser" azt is jelenti: megölelni. De üzenet, levél végén többnyire: csókolni. A franciák különben rengeteget puszilkodnak, érkezéskor, távozáskor (3-szor!), még akkor is, ha előzör találkoznak. Persze, ennek is van egy kis kódja. Nekem néha kicsit sok, de megszoktam lassan...
TörlésNem érdemes másként élni ,mint tartalmasan. Igaz, így kicsit fárasztóbb az élélet mint ha, hagyjuk sodródni magunkat az árral és a korral. Mégis azt mondom megéri.
VálaszTörlésCsodás élmény lehet egy- egy ilyen délután nálad.
Györgyi, én a magam nevében adok igazat neked. Eredendő "lustaságom" arra csábítana, hogy "levegyem a lábam a gázpedálról"... Különben le is veszem, a néhány évvel ezelőttihez képest. Márcsak azért is, mert pár évvel több van a vállamon, s ezek súlya bizonyos idő után megsokszorozódik... De amíg lehet, szeretnék ÉLNI... S tapasztalatból tudom, minél kevesebb erőfeszítést teszünk, annál jobban fogy az erőnk... (természetesen, viszonylag egészséges személyekről van szó!)
TörlésEzek a találkozások este folynak (a résztvevők egy része nappal dolgozik), a hónap utolsó péntekjén, 20 h-tól ameddig az utolsók el nem mennek, sokszor 1 h után... Nem mindig nálam! 3-4-en osztozunk a szervezésen, de bármelyikünk vállalhatja.
Kicsit árnyalnám. Hogy kinek hogyan jó élni, az valamelyest személyiségfüggő is. Persze, hogy érdemes értelmes célokat kitűzni, és megvalósítani több-kevesebb erőfeszítés árán.
VálaszTörlésEgyetértek az "árnyalással", Mick. Magamról beszéltem, az én belső szükségleteimről. Igaz, említettem (név nélkül) olyan példákat, amikor az illető megkeseredve panaszkodik az egyedüllétre, élete ürességére, másokra, akik nem törődnek vele, anélkül, hogy őmaga egy lépést is tenne feléjük, bezárkózva az áldozat mazochizmussal bélelt bugyrába, hogy panaszkodhasson az egész világra...
TörlésDe ugyanolyan elismerésre érdemes az olyan öregség is, melyben kivirulhat egyedül is az ember, akár horgászással, akár fotelban egy könyvvel, akár barkácsolással vagy kertészkedéssel (akár együtt mindezekkel) tölti el.
Te megteszed, amit én nem. Tetszik, amit teszel, de én akkor sem lennék rá képes. Most legalábbis így érzem, nincs is igazán társaságom, és mégsem bánom. Vajon mit veszítek?
VálaszTörlésAz is lehet, hogy most más a fontos az életemben, és a kikapcsolódás az egyedüllét vagy tényleg csak egy-két ember. Társaságom nincs, kivéve a blogosokat, de az más, és mégis jó! Így jó, közel vannak és mégis távol.
Kedves Éva, te még dolgozol s amellett édesanyád is sok energiádat vesz el! Én távolról sem akartam azt érzékeltetni, hogy mindenkinek szóló "receptet" írtam ki! Csak saját tépelődéseimről volt szó: néha eszembe jut, hogy minek fárasztani magamat a nem muszájjal, máskor meg (többnyire) azt gondolom, hogy különben szétfolyna az időm nyomtalanul, s a "hiábavalóság" érzése még mindig nehéz! De az is lehet, hogy mindez illúzió...
TörlésEmellett elég sokat vagyok egyedül, s ezinránti szükségleteim is ki vannak elégítve! Ugyanakkor Anya végnélküli megkeseredett panaszkodása mindenkire még mindig visszhangzik bennem...
Tudom, hogy nem általános recept.:-) Csak ha olvasunk valamit egy-egy blogban, akkor elgondolkozunk azon, hogy a mi esetünkben ez hogy működik, aztán le is írjuk az illetőnek.
VálaszTörlésMegkeseredett panaszkodás? Hallom most is, utána építem magam újra!
Engem mindig végtelenül elszomorított, ugyanakkor sajnáltam is őt, sőt, bűntudattól szenvedtem: talán én vagyok az oka?... Még akkor is, ha eszemmel tudom, hogy senki helyett sem élhetjük az életét... Igyekszem tanulni belőle a későbbiekre. Többek között ezért is akarom önállóan megtölteni az életemet nekem tetsző dolgokkal, hogy ne függjek a gyerekektől, ne nehezedjek rájuk...
Törlés