Nyárvégi vigasságok

   Augusztus utolsó napja. Megvártam a negyedik bejegyzéssel. Nem mintha nem írhattam volna meg előbb  -  "írhatnékom" is van Borka szavaival, történik is ez-az  -  de sokszor kivárom az utolsó pillanatot... Ezen már nem is érdemes mélázni, hiszen úgysem tud tartósan megváltozni. Egész belső habitusomat kellene kicserélni, arra meg már késő. Ha egyáltalán lehetséges.

   Egy hosszabb lélegzetű dolog írásába kezdtem. Voltak már évekkel ezelőtti próbálkozásaim ebben az irányban, de mindannyiszor megtorpantam : nem ért be a vágy kifejezési formája. Még most se vagyok benne biztos, de az a bizonyos Balzac-i szamárbőr sürget. Nyári találkozásaim a múlttal szintén érleltek rajta. A tény, hogy franciául írom, egyszerre könnyít és nehezít rajta, de megbirkózni a nehézségekkel mindig izgalmas vállalkozás. 

   Sok meghívás (részemről is, számomra is) esett augusztus második felére, látszik, hogy sokan visszajöttek a nyaralásból. Fel is vettem 2-3 kg-t, pedig inkább le kellene belőlük adni, sokkal többet. Most enyhe, kellemes 25°-os napos idő van, bárcsak így maradna novemberig, futó éjszakai záporokkal. Kezdődne a vénasszonyok nyara, gyengéden, nagylelkűen, irgalmasan...

   Pár napja valaki elküldte horoszkópom elemzését. Soha nem találkoztunk (ismerős ismerőse), csak születésem dátumat és óráját tudja. Az elemzés eléggé találó. E "tudománnyal" szembeni racionális fenntartásaim ellenére felpezsdített, kicsit meglepett és jót tett a hangulatomnak! Ráadásul senkinek sem ártok vele. Még magamnak sem!

Végleg kihúnyt egy csillag...

    Eláraszt bennünket az Alain Delon halála által kiváltott média hullám. Nemcsak hazájában, Franciaországban, hanem sokkal szélesebben. Érthető : világsztár volt. Még akkor is, ha a 90-as évektől fokozatosan új filmes nemzedék új témákkal, játékmóddal átvette az uralmat a mezőnyben. Ettől függetlenül kiváltságos helye  -  az utolsó nagy sztárok között  -  örökre megmarad. A tévécsatornák halálhírének felröppenése óta megállás nélkül sugározzák nagy klasszikus filmjeit, interjúit, a róla szóló tanúvallomásokat. Mozgalmas élete történetét. Anélkül, hogy magam is bővíteném a dicshimnuszt zengők sorát, esetleg a pletykarovatban szemezgetőkét, csak egypár saját gondolatban búcsúzom tőle.

   

A szépsége... Nyugodtan állíthatjuk, hogy a férfiszépség megtestesítője volt és marad sokáig, még "hervadóban" is. Metsző, szürkéskék tekintete és a mély "oroszlán-ránc" a két szemöldöke között eleve távolságot teremtett körülötte. Egyszer bevallotta egy interjúban, hogy lelke mélyén mindig is az a kisfiú szenved vígasztalanul az elhagyatottságtól, aki szülei válása óta nem látta az apját, sőt, nevelőszüleit is ritkán, mert 8 éves korától internátusba adták, majd 14 évesen nevelőapja hentes szakmáját kellett elsajátítania... Inkább beállt katonának.

   Hazatérve Párizsba ment, ahol a filmforgatásokon kezdett nézelődni, dolgozni, s ez megmentette az alvilágtól. Hamar észrevétette magát, szépsége mágnesként vonzotta a női szíveket. Sok nagy rendezővel dolgozott (Losey, Antonioni, Visconti, Melville, Deray, René Clément, Verneuil etc.), egy időben maga is megpróbálkozott a rendezéssel, de pályája már alkonyulóban volt. Sokszor hangsúlyozta, hogy nem végzett semmilyen színiiskolát, ő nem szerepet "alakított" a kamera előtt, hanem "élte magát"... Talán ezért is van bennünk az a homályos érzés, hogy minden szerepben "Delon" van előttünk, akár Jean Gabin vagy Lino Ventura esetében is, akik szintén nem voltak nagy kaméleonok, elsősorban saját magukat élték a vásznon.

   Élete utolsó éveit meglehetős magányban töltötte birtokán, kutyái társaságában. Kápolnája rég készen áll, hogy végső nyugalmát befogadja, körülvéve kutyái több mint harminc sirjával...

   Nagy tehetségű művészek élete szemünk előtt zajlik, alkotásaik szinte beépülnek mindennapjainkba, a bennünk keltett emóciók útján, hatásuk majdnem észrevétlenül alakítja a mi gondolat- és érzelemvilágunkat is. Ezért érezzük talán olyan nagy veszteségnek végső távozásukat életünk színpadáról...

  

Olimpia utáni szélcsend

    Elolvasom előző bejegyzésemet a hónap elejéről, az olimpiai láz kellős közepéről. Eszembe jut, hogy majdnem egy hete vége e különleges, ma már úgymond zárójelbe tehető periódusnak. Lecsillapult az állandó lelkes izzás, mialatt a médiák világa felhagyhatott a kákán is csomót kereséssel  -  mert ugye, ha nincs semmi említésre méltó rossz hír, mivel fogják meg a közönséget?... Az időben közlekedő vonat nem téma.

...kitisztítva, gyep lenyírva!...

   Közben átvészeltük a kánikulai hullámot (legalábbis ezt, a következő előttit) itt északon, kiülhetünk újra a napernyő alá. Kihasználtam a napnyugta előtti enyhébb órákat (egyre korábban, fél 10 felé nyugszik a nap  -  1 órát vesztettünk máris a világosságból...), hogy lemehessek a kertbe kiszabadítani a rózsafákat a régóta szabadon garázdálkodó folyondár karmaiból... Hamar ellepi a kertet, makacsul felfut mindenre, s alig lehet letépni a tüskés ágakról, melyekből teljesen kiszívja az életnedvet... Tavasszal szinte minden nap esett, s ez az élősködő imádja a nedves környezetet, szinte szemlátomást terjeszti ki a többször tíz méterre is elágazó csápjait. Öt napon át viaskodtam vele, a végén megtömtem négy nagy (130 l) zsákot a kézzel leszaggatott gazzal, majd a lenyírt gyeppel, minimum két-két és fél órákat görnyedve a gaz fölé... Amikor elszállítottam végre a zsákokat a hulladék-telepre (s itt eszembe jutott Ágitól nemrég kapott közös témánk a büszkeségről), bevallom, büszke voltam magamra egy kicsit, mert a júliusi éjszakai autózások után nem hittem volna, hogy térdeim kibírnak egy intenzív kertészkedést !... 

   Anne barátnőm ismét összehívott néhány ismerőst kis kerti uzsonnára, bár épp előtte végzett egy jó hosszú családi vendégjárással... Igaz, hogy pár évvel fiatalabb nálam, de nagyon csodálom fáradhatatlan szervezési készségét, hogy összetartsa a baráti és családi közösségeket. Szeret és tud is főzni, mindenféle szép, elegáns tálalással pepecselni, amiben egyikünk se tudná felülmúlni... Részemről ebbe könnyen beletörődtem, nem veszem fel a kesztyűt.

   Tegnap a kórházban töltöttem pár órát egy kontrollon (TEPscan), 9-re ott kellett lennem és dél körül szabadultam. A délutánt szokatlanul fáradtan a TV előtt sorvadoztam el, hogy a kis radioaktív csemege távozhasson a szervezetemből.

Az első olimpiai hét

    Augusztus elején járunk. Időnként kisebb-nagyobb zápor zúdul ránk, de nem tart sokáig. A kánikulai hőség nem is hagy alább igazán, talán kicsit enyhül. Egy hét óta  szinte ki se lépek házból, napról napra halasztgatom a bevásárlást, egészen addig, míg egyetlen alma árválkodik csupán a gyümölcsös kosárban... Holnapig elég lesz.

   Szerencsére megkezdődött az Olimpia, van mivel elfoglalni nyári napjainkat. Kis lelkiismeretfurdalást hagy maga után a sok passzív sportolással eltöltött óra. Kertészkedni nem tudok a rekkenő hőségben, de már látni se bírom az egyre terjeszkedő dzsungel látványát. Időnként lemerészkedek egy-két órára úgy alkonyattájt, de 21 h felé újra visszahív a még forróbb esti olimpiai program.

   Hihetetlen hangulat uralkodik az olimpiai játékok színterein, Párizsban és a vidéken lejátszódó sporteseményeken is, nem beszélve a TV-ről, mely sokszor 3 csatornán is közvetíti az eseményeket (a fizetősöket nem említve). Nem ritka a 12 millión túli nézőszám, pedig Franciaország nem tartozik a nagy sportnemzetek közé, mint pl. Anglia, Németország stb. A játékok színterei telve, a hangulat még a TV képernyőjén is átsüt és a sportolók nem győzik hangoztatni, hogy ilyen biztatásról nem is álmodtak és eredményeik egy részét neki köszönhetik. Igy pl. a "bizalmasabb", diszkrétebb sportok művelői  -  mint pl. a vívás, az úszás, a cselgáncs, íjászat, stb.  -  telt házak előtt játszódnak, rendkívül lelkes nézőterek előtt.

   Hozzá kell tenni, hogy Párizs kerületei, ahol az események lejátszódnak, szintén pozitív hangulatot árasztanak. A turisták nagy számban érkeztek, az utcákon is jókedv uralkodik, s még a metróban is mosolyognak egymásra az emberek! Valószínűleg mindez nagyban visszaesik később a régi morózus hétköznapok szintjére, de ha kitart két hétig, már az is valami! Jót tesz mindenkinek a lelkesedés, az összetartozás érzése.

    Nehéz, feszült hetek, hónapok vannak mögöttünk. A franciák amúgy is az elsők között hajlamosak szapulni felelős vezetőiket, ha azok valami nagyszabású tervet   próbálnak megvalósítani. A párizsi olimpia szervezői szintén majd 10 éves "bashing" áldozatai voltak... Túl drága, túlságosan eltér a megszokottól, nem lesz elegendő biztonság, túl sok kényelmetlenséggel jár, el fogja mosni az eső stb... Ráadásul elnökünknek pont előtte támadt a mindenkit (kivéve a jobbos, balos szélsőségeket) sokkoló ötlete a parlament feloszlatásáról és a rendkívül gyorsan lezajló választásokról! Igy aztán kb. félkómás állapotban vártuk a megnyitót, melyre ráadásul egy óriási zápor is meghívatta magát! Kb. minden összeesküdött!

   A megnyitó mindenkit meglepett, megcáfolta az összes fanyalgó, sőt ellenséges hangot, melyek kivétel nélkül a "dekadens,  -  sőt rothadó  -  nyugat" hagyományos,  többnyire írígy szapulói közül kerülnek ki. Az ultrakonzervatív körök (élükön Putyin és kebelbarátai, Orbán és Trump, valamint egyes vallások szószólói) ugyan kicsit megbotlottak általános műveltségből, amikor egy emberként rávetették magukat a kékre festett Bacchusra, akiben az "Utolsó vacsora" paródiájának Krisztusát vélték felfedezni... Holott egy 17. sz-i festő (Jan van Biljert ) görög istenek lakomáját ábrázoló képe ihlette... Az olimpia görög eredetére célozva, ami talán még nem számít blaszfémiának náluk sem (bár Fr.o-ban ezt a fogalmat a forradalom már a 18. sz-ban eltörölte).

   Egyszóval, még  1 hét van hátra az olimpiából. Idejére az antik világban beszüntették a háborúskodást. Erre sajnos mai világunk képtelen. Én viszont vakációt írok ki magamnak mindennapi gondjaimat illetően. Elbocsájtom őket legalább erre a 2 hétre. Talán kedvük lesz békén hagyni erre a kis időre...

Teddy Riner, az élő legenda (kékben)