Még csak d.u. fél 5 körül járunk, s máris sötétedik. Lehangoló. Azzal próbálok vígasztalódni, hogy röpke 3 hét se kell, máris növekedni kezd majd - igaz, cseppenként - a Fény napi adagja, s vele szerotonin tartalékunk ! Maga a tény is felvidít egy kicsit...
Addig is... Benne vagyunk a karácsonyi előkészületekben. Hol lesz az ünnep a gyerekekkel? Valószínűleg az idén nálunk, megosztva Agnès szüleivel. Az ajándékok beszerzése körüli fejtörőt nem részletezem, évről-évre bonyolultabb, hiszen nem akarom magam ismételni, s nőnek a gyerekek is. Míg játékra vágytak, bizonyos tekintetben könnyebb dolgunk volt. Kb. 12-14 személyről lesz szó. Egyrészt öröm számomra az ajándékok kitalálása és beszerzése, ugyanakkor egyre fárasztóbb. Ha arra gondolok, mi lesz belőlem akár 5 év múlva (ami látszólag nem hosszú táv, de én már azt is kétkedve centizem...), most még örülök, ha kitelik tőlem az ünnep a megszervezése és lebonyolítása.
Lassanként beleízelődhetnék az öregedés stációinak taglalásába, de olyan pontosan, ízesen, olykor meglepett, máskor rezignált öniróniával, ahogyan azt Illyés Gyula remekelte meg a "Kháron ladikján" című művében (Szépirodalmi Könyvkiadó 1969, még a moszkvai magyar könyvesboltban vettem 59 kopejkáért !) úgysem tudnám. A múltkoriban eszembe jutott a könyvecske, ott lapul az íróasztalom egyik üregében. Csak a kezem kell kinyújtani érte.
Hogy miért jutott eszembe ? Hát ezért:
" - A pizsamák ! Hol vannak ?
A telezsúfolt kamrában kutatok, sietősen, hajnali ötkor; vonathoz indulás előtt.
- Miféle pizsamák ?
- A két ötliteres !
- Pizsamák ?! - a mindig türelmes, kedves, gyógypedagógus hangsúlyban csodálkozás csendül. Ismerjük az ingerült kézmozdulatot, mellyel mi magunk legyintjük le ostobaságunkat. Az alábbi mondatot egy ilyen legyintés vezeti be.
- A demizsonok !"
Hát igen. Nyelvbotlás, szóbotlás. Azelőttről ilyesmire nem emlékszem. Nem aludtam volna eleget?... Vagy csak az a fránya homokóra csuklott egyet.
Az ajándékok beszerzése nem egyszerű, mert felnőtteknek lesz és egy 8 hónaposnak. A picinek a legegyszerőbb. Játék, ruha...Gyorsan nő, mindig kell neki ez utóbbi is. Ma akartam könyvet venni neki, de nem kaptam, ami ilyen kicsinek megfelelne. Mindben volt magyar szöveg, amit majd később sem tud használni, mert nem magyar. Vagy mégis jó lenne? A felnőtteknek mindene megvan szinte, így apróságokat veszek, melyeknek talán örülnek, és használni is tudják őket: gyertya, tea, kézkrém...M. nem segít benne, rám hárul a feladat. Ő ellene van az ajándékozásnak, lehet, hogy igaza van. Mivel mi mindig kapunk, mi is kell, hogy adjunk. Megoldom.
VálaszTörlésAz, hogy hol leszünk szenteste, még kérdéses. A többi napot már tudjuk. A szervezés majd meglesz közösen.
Jó az Illyés szöveg, megmosolyogtatott, de el is szomorított. Mi lesz, ha mi is ilyenek leszünk? Talán nem. Szellemileg még elég friss vagyok, ha jobban tudnék járni, nem is panaszkodnék semmire. Az valami keserves. Ma voltam intézkedni, alig tudtam hazajönni. Minden jót kívánok, és kitartást az ünnep előkészítéséhez. :)
Nem is anyagi kérdés számomra, hiszen nem kívánjuk meg a nagy költekezést. Hanem a legnehezebb : eltalálni a megajándékozandók ízlését!...
TörlésÉva, te még fiatal vagy, ne gondolj az öregedésre, élvezd a még relatíve jó formádat, ha - sajnos, a járási nehézségek, fájdalmak bele is szólnak a lehetőségekbe - de hősiesen még úrrá tudsz rajtuk lenni! És szerető társ, család vesz körül, amit bizonyára meg is érdemelsz. Az ilyesmi ritkán véletlen!
Sokszor nem jut eszembe egy-egy szó, vagy csak nehezen, úgy érzem butulok, el tudok keseredni, még nem vagyok felkészülve erre😂. Nincs mese, ez is "jár" az öregedéssel. Más. Az ajándékozást részben meg tudjuk beszélni, a gyerekeknek kb.ki mit tegyen a fa alá. Könyvet általában én keresek, már beszereztem mindent 👍Játék is lesz a két kicsinek, a nagyok kérnek ezt-azt. M.könyvet, könyvet, könyvet(mint annó én🤗), B.irracionális dolgait persze nem teljesítjük, de lesz öröme azért neki is Társasjáték is lesz, jó lenne egy nagyot játszani az újjal velük együtt. Mi felnőttek évek óta szimbolikus kis ajándékot adunk, ha lehet valami saját készítésűt. Sütik, finomságok pl.Én naptárt is készítek nekik az elmúlt év fotóiból, idén kifigyelem, nem unják -e még, remélem nem, mert én nagyon élvezem, míg készül😋.
VálaszTörlésÉva, szoktak olyan kis könyvek is lenni, amikben nincs is szöveg. Majd írok ötleteket.
Endi, lassanként elfogadom ezeket a "furcsaságokat" (a 77 nagy úr, s ti még oly fiatalok vagytok, mint én pár évvel ezelőtt!), s inkább tanulmányozom a jelenséget, mint valami entomológus (vagyis bogarász) a gombostűre szúrt bogarait... Ha nem is túl gyakran, de felbukkannak... Gyakoribb a szavak (főleg főnevek) felejtése, de a kezdőbetűre mindig halálbiztosan emlékszem! Azt hiszem, egyik fő oka bizonyára az, hogy messze nem pihenek, mozgok eleget...
TörlésMár telik be a lista az ajándékokból, de van aki több fejtörést okoz, nomeg tudod, milyen a Mérleg végetérhetetlen tétovázása (billegése)!...