Itt vagyunk hát megint egy új év kezdetén, szinte még a kapujában. Érzem a megkönnyebbülést, mely egy ideje a hajdani lelkesedés helyére lép bennem: na, ezt is megértük! Vajon mennyi maradt még? Itt, Franciaországban a százévesekkel Szajnát lehet rekeszteni...
December 30-án este 8 felé mégis úgy éreztem egy pillanatra, hogy elérkezett földi pályafutásom vége. Igaz, hogy már hetek óta nagyon fáradtnak éreztem magam, főleg az állandó erős stressz hatására, amin nem segített a pihenés sem. Túl voltam a karácsonyi forgalmon, már csak a szilveszteri könnyű vacsora maradt hátra 2 barátnőmmel, akik maguk is részt vettek a szervezésben. Estefelé megvacsoráztam és éppen a tévé előtti fotel felé igyekeztem pihenni, de még megírtam egy rövid bejegyzést francia blogomra - mintegy évzáró pillanatfelvétel gyanánt - de éreztem pár mondat után, hogy erőm fogytán és még a szavak is menekülnek előlem... Ilyesmi még sosem fordult elő velem! Csodálkoztam és letettem a lantot aznapra.
Előtte még - egy hirtelen felbuzdulásnak engedve - kiszaladtam a teraszra egy kis hulladékkal, s közben benyúltam az ajtó résén, hogy felkapcsoljam a kinti lámpát (bár nélküle is jól láttam!), s tévedésből a redőny leeresztő gombját nyomtam meg helyette... Itt volt a sors keze, ördögi sugallata! Megfordultam a zajra és az utolsó pillanatban, láttam a villannyal működő roló lassú ereszkedését, immár csak 60 cm-re a föld felett... Elkaptam és megpróbáltam megállítani. Sikerült leblokkolni (leállt a motor) 50 cm körül, de ahhoz nem volt elég, hogy átférjek alatta és térdre se tudok ereszkedni. Átfutott rajtam, mi lesz, ha kint kell az éjszakát töltenem egy szál pulóverben (0° körül), anélkül, hogy segítséget hívhatnék... Utolsó erőmet összeszedve, előre vetettem magam a földön a résben, és sikerült becsúsznom a konyhába. Igen ám, de a földről egyedül nem tudok felállni már évek óta! Nagynehezen elcsúszkáltam fenéken a telefonomig, mely szerencsére a táskámban volt egy széken, és hívtam a tűzoltókat (mint kell elsősegély esetén), immár a negyedik alkalommal az utóbbi években. Közben visszacsúszkáltam a bejárati ajtóhoz, hogy kinyissam a tűzoltóknak.
A többit igyekszem rövidre fogni : elvittek a sürgősségire tiltakozásom ellenére, mert a vérnyomásom 22/18-ra ment fel a nagy stressz és a fizikai megerőltetés következtében. Éjjel 2 körül hozott vissza egy mentő néhány vizsgálat után (röntgen, EKG, vérvétel, vérnyomásmérés többször). Az orvosi diagnózis : szívelégtelenség, kis víz a tüdőn (?), magas vérnyomás, stb. Keresnem kell egy kardiológust is, már csak ez hiányzott a boldogsághoz!
Másnap azért megtartottuk a szilvesztert 2 barátnőmmel, mint már évek óta, intim, baráti, kellemes hangulatban. Jót tett nagyon, kicsit regenerálódtam tőle.
Minden egyes és nagyon kedves látogatómnak
hasonló kalandoktól mentes
szép és békés, örömökkel teli új évet kívánok!
 |
| isztambuli szilveszter 40 évesen |
 |
| ... és ma... |
