Tegnap este volt a soros havi összejövetelünk, történetesen nálam. Mivel nem volt sok időm a felkészülésre, gondoltam, "kéz alatti anyagból" állítom össze. Már amúgy is dolgozott bennem a kívácsiság - nomeg a kihívás - vajon milyen fogadtatásban részesülnének azok a kis "mikro-novellák", amelyekből összejött harmincegynéhány a másfél év alatt, mióta a fikció fájába is bele mertem vágni a fejszémet, akár a kovács, aki gyanútlan ártatlansággal foghúzásra adja a fejét...
Szokatlanul hideg van mostanában erre is: inkább a 0° alatt mint felett... Dúl az influenza-járvány, 3 millió körül, abból is itt a legnagyobb százalék... Tegyük még hozzá az iskolai szünet miatt elutazókat, s volt mitől aggódnom: vajon leszünk-e többen, mint az olvasásra vállalkozó hét személy?...
Nyolc óra felé fürtökben érkezett az átfagyott huszonkét ember, megpakolva enni-innivalóval! Én már előre átrendeztem a nappalit, az összes lehető ülőhelyet összehordtam (előre szinte sosem tudható, hányan leszünk...), kitettem a papírtányérokat, műanyag poharakat, szalvétacsomagot, dugóhúzót, miegymást... Készítettem egy süteményt is: a képen látható, sütés nélküli keksztekercset, amely eredetileg jó háromszor ilyen hosszú volt...
A felolvasás majd másfél óráig tartott. Előtte persze átdolgoztam a 19 kiválasztott szöveget: a kezdő grafomán mindig lubickol a szavakban, jelzőkben, határozókban, örül találmányainak, mint kismacska a farkának, s nem veszi észre, mennyire "túldíszíti" a stílusát... Emiatt az átdolgozás inkább fogyókúrának felel meg: mi az, ami nélkülözhetetlen többletet ad, mi az, ami "redondance" (dagályosság), s amit könyörtelenül törölni kell. Mindig jót tesz a pihent tekintet, szövegnek is, képnek is: a hibák így válnak "szembeszökővé", holott azelőtt vakon elsiklottunk felettük.
Bevallom, akármilyen nehezemre esik is az öndícséret: sikerük volt. Néhányat megdöbbent csend követett, másikon mosolyogtak, egyszóval, nem maradt közömbös a hallgatóság. Utána kellemes beszélgetések közepette megosztottuk az enni-innivalót, s éjfél után újból szembeszálltak a metsző északi széllel...
Milyen csoda ez ,amit műveltek!!!!!Ó,mennyire jó lehet!Felolvasóest! Miért is nem valósítjuk meg mi is itt?
VálaszTörlésKedves Mammka, már 2007 óta csináljuk. Hárman-négyen vállalkozunk a szervezésre felváltva. Van egy 15-20 fős törzsközönség, de néha harmincan is összejönnek. Azt szeretjük, ha minél többen mernek részt venni, hozzászólni, hogy mindenki jól érezze magát. Ami engem illet, csináltam Ady, Radnóti, Kosztolányi, Szabó Magda estet, magyar szerelmi költészet válogatást, stb. stb...
TörlésNekem az ( is) tetszett, amit a kezdő grafománról írsz. Félelmeim közé tartozik a túldíszítettség nemcsak írásban, hanem mindenben. Helyesebben az indokolatlanul "sok" zavar.
VálaszTörlésÚgy szeretnék jól látni ebben is. Most ez a rendezendő vonal az életben.
Eleinte nehezen látja az ember a gerendát saját szemében... Nekem is állandóan "fogyókúráznom" kell (egyenes és átvitt értelemben egyaránt!), de idővel a lényegretörés jut érvényre mindenben...
TörlésSzép vasárnapot, Éva. Itt is esik a hó megint...
Én is "átvitt" értelemben is. Illetve ezt nem is csinálom, mert elcsábulok és visszaszedem a kilókat. Nem vagyok jó benne. Vigaszként eszem, már rájöttem.
TörlésA lényegretörés a vágyam. Pár éve kezdtem el ezt az utat, és egyre erősödik. Most pl. ez ural legerősebben mindenben.
Jó az a sütis kép. Test és lélek tápláléka is volt nálad.
Az egyedüllét sokszor csábítja arra az embert - különösen estefelé, ami még veszélyesebb a kilókra nézve - hogy az "űrt" megtöltse, hogy valamivel kedveskedjen magának... Külösen, ha egész nap amúgy is "szellemi táplálékokat" szedegetett...
TörlésSzívesen meghallgattam volna!
VálaszTörlésSzívesen láttalak volna!
TörlésAnnyira jó lehet egy ilyen felolvasó est. Gondolatban én is terveztem ismert íróktól, költőktől ilyet a falumban, de úgy hiszem csak kevés embert érdekelne.
VálaszTörlésA régi tanyázós esték már falun is eltűntek, mindenki behúzódik az én házam, az én váram álláspontra és nézi a sok semmire való műsort a tv-ben.
Kedves Iduska, egy idő után azért jelentkezik az emberekben hiányérzetféle... valami szép, valami katarktikus élmény után, melyet "együtt" érezhetnek... Kell hozzá valaki, aki magával viszi a tehetetlenségi erő által visszafogott TV előtt senyvedőket... Itt Muriel lelkesedése volt az, 6 éve már. Mindig kell egy "mozdony...
TörlésIgazad van. Lehet, hogy én leszek az a bizonyos mozdony.
TörlésKicsit fárasztó, de rengeteg örömmel jár! (batyubálos formája nem olyan költséges!) Minél több embert kell fokozatosan a közreműködésre ösztökélni, akkor több kedvvel jönnek!
TörlésMajd meséld el feltétlenül, hogy sikerül!
feltennél ide pár mikronovellát? vagy franciául irtad? akkor is, lefordithatnád esetleg!... (ha már a sütidet nem kostólhatjuk, számítógépről -... lányom tegnap sütötte élete első sütijét, csak azt mondja, nem lett elég magas, a tied az is...:)
VálaszTörlésA sütemény sütés nélkül készülő keksz-tekercs: már vagy 40 éve csinálom...
TörlésA sütés "is" nagyban gyakorlat kérdése!
A mikro-novellák franciául íródtak, megpróbálhatok talán fordítani egyszer belőlük, de úgy valahogy más, mintha eredetileg is magyarul íródtak volna. Az írásban szabadabb az ember, mint a fordításban...
""Lénárd Sándorról mindennél többet eláruló gyűjteménye, a több mint hatszáz oldalas, prózai írásait tartalmazó kötete, a Völgy a világ végén s más történetek fekszik előttem. Ez a kötet - miként versei - jól érzékeltetik az ő világát. A regényeket tartalmazó kiadványban - az elsőről, a címadó szépprózáról bizonyosan elmondható, a szerző először németül fogalmazta meg, majd újra írta angolul, És harmadszorra ismét megírta anyanyelvén, magyarul. Nem véletlenül fogalmaztam így: "újra írta angolul" - majd: "ismét megírta anyanyelvén, magyarul." Lénárdnak ugyanis az volt a nézete, hogy "fordítás" a kifejezés szótári értelme szerint nem lehetséges. Egy irodalmi alkotás "visszaadása" csak úgy valósítható meg más nyelven, hogyha a fordító tökéletesen ismeri az új megjelenítés nyelvének teljes világát, a nyelvvel élő nép gondolatrendszerét, szemléletét, ismeretvilágát. És mindezeknek birtokában újra írja a műalkotást.""
Törléshttp://mek.oszk.hu/kiallitas/lenard/kritika/tolnai.html
Teljesen egyetértek. Igaz, hogy még talán elég jól " ismer(em)i az új megjelenítés nyelvének teljes világát, a nyelvvel élő nép gondolatrendszerét, szemléletét, ismeretvilágát", de más eredeti nyelven megírni, más a fordítás, de még az újraírás is... Talán azt mondanám, hogy leginkább a "fogantatás" számít!
TörlésLénárd minden szava örökbecsű. Pedig csak magyarul értem:) Csodálatos ember lehetett...Már az is önmagában elég, hogy latinra fordította a Micimackót:)
VálaszTörlésA legremekebb "fordítások" persze a Faludy féle Villon versek!
Sajnos, csak részleteket ismerek tőle, de mindig megragadóak azok a önéletrajzi jellegű írások, amelyek az intim szférából az egyetemesbe emelkednek...
TörlésA műfordítás többé-kevésbé műferdítés. A legjobb akarat ellenére. Egy példa: A birtokos és a birtok viszonya, (melyik áll előbb, melyik utóbb) meghatározza, hogy az utána következő tagmondat hogyan ragasztható az előzményhez. Ennek az alig megoldható problémáját ismerik, akik magyarra fordítanak. Elég csak egy pillantást vetni egy nagyszótár egy szócikkére, mely inkább szóbokor. Nos, ezeknek a bokroknak a rendszeréből állnak össze a mondatok. Micsoda bogáncserdőből kell kiragadni a megfelelő szókapcsolatokat. Mennyi problémát okoz a tükörfordításhoz való ragaszkodás: Stílusában agyonveri az eredeti művet, miközben élvezhetetlen az átültetés nyelvén is. Az olvasó azt véli, az eredeti is pocsék volt, noha csupán a pedantéria áldozata a szöveghű átültetés. Még csak két témát vetek fel. A magyar tele van hangutánzó szavakkal és a mondatrészek sorrendje viszonylag szabad. Ám a hangsúlyeltéréseknek jelentősége van ilyenkor.
VálaszTörlésEzért nem is lehet ragaszkodni a tükörfordításhoz, inkább (irodalmi szövegeknél különösen) arra szoktam ügyelni, hogy a másik nyelven ugyanazt a hatást keltse, mint az eredetin, s a lehető legközelebb legyen a szavakban is...
TörlésAzt hiszem, lassan kezdem érteni, miért szánod rá nehezen (vagy egyáltalán nem) francia szövegeid anyanyelvre való áttételére.:)
TörlésTe tökéletesen le tudnád magyarul írni, de az eredeti hatás elveszne. Ha pedig árnyalod és eltérsz a konkrét fordítástól, a saját nyelveden annyi pluszt tudnál belevenni, hogy az már túlságosan átalakulna, átlényegülne, mássá, új hatású szöveggé. A kettő közötti arany középutat megtalálni borzasztó néhéz lehet...
Ráadásul a francia nyelv dallama, hangzása oly' nagyon más, mint a miénk. Ezt se egyszerű "megoldani".
/Bocsánat az offért, Apám rengeteget fordított, írt más nyelveken, elfogulatlanul próbálom megítélni-de szerintem kiválóan. Verseket persze, az megint más,könnyebb talán, mint az irodalmi próza. Fecsgek sokat, pardon, de most eszembejutott egy régi barátja, aki Rilke Őszi napját tette át angol nyelvre, és a vers még több lett, merem megkockáztatni, jobb, mint bármely magyar fordítása. Valószínű a fordító az, akin a siker múlik. Nem a nyelvtudásán, irodalmi tehetségén csak, a belső késztetésen, az egyéniségén, stb./
Az irodalmi estjeiteket jószívűn, de nagyon irigylem!!!:)
Néha arra gondolok, hogy talán valaki idegen jobban meg tudná oldani... Kellő távolságból...
TörlésPersze, ahogy fentebb mondtam, leginkább számít talán a "fogantatás" nyelve, hogy eleve melyiken született.
Ezért nem érzem magam otthonosan abban a szituációban, hogy magyarul is mernék szépprózába fogni. Ennek okait még csak félig-meddig tisztáztam! Franciául vagyok az ún. "operáló szegkovács", vagy a szakadék felett sétáló gondtalan kötéltáncos... Kellő komplexusok hiányában...
még mielőtt a Lénárd idézetet elolvastam volna (az előbb), pont azt akartam irni, hogy tudom, hogy minden nyelvnek külön gondolkodása van. Tudjuk, hogy nincs adekvát forditás, mert nem lehet. De azért mégis sok irodalmi művet csak forditásokból, de legalább ismerünk! (főleg verset lehetetetlen a külön kötöttségek miatt visszaadni más nyelven - az tényleg"gúzsba kötve táncolni"))....ugyanakkor én mindig azt hittem, (ugyancsak Kosztolányival is megerősitve), hogy az anyanyelvén lehet igazán iró egy iró...Érdekes, hogy/ha nálad inkább forditva van?!:)
TörlésIgen, úgy tűnik, hogy a kellő szabadság érzését a francia nyelv adta meg. Persze, azzal a megkötéssel, hogy én nem tudhatom, mennyit ér... (ezért a fenti képek)
TörlésSok jó íróról tudok, akik idegen nyelven lettek azzá (pl. Jorge Semprun, Romain Gary, Elsa Triolet, Mircea Eliade, Ágota Kristof és még sokan mások...)
A magyar irodalom iránti komplexusaim régi eredetűek...
Értem, értem. Nehéz kenyér a műfordítás és roppant kompromisszumos.
VálaszTörlésIgen, nehéz kenyér, de sok örömmel is jár, ha a fordítót egyáltalán nem érdekli saját dicsősége, sőt, szeret az ismeretlenség homályába burkolózni...
Törlés