Keresés ebben a blogban

2013. április 18., csütörtök

Megállhat-e az idő?...

   A tengerparton töltött rövid hétvége Isztambult juttatta eszembe. Hiába, nem múlik a nosztalgia a huszonegynéhány év ellenére... Sőt, ha a kezdetektől számítom, jövőre lesz 30 éve, hogy odaköltöztünk, mégpedig hat évre. Mintha az azóta eltelt idő, örömmel, gondokkal, gyásszal, csak rövid, zárójelbe tett periódussá válna emlékeimben, s minden ott folytatódhatna, a Boszporusz partján!
   Az idő relativitása... Valószínűleg azért próbálkozik az ember  kezdetektől fogva mindenféle időmérő feltalálásával, hogy ellensúlyozza az idő érzékelésének rendkívül szubjektív voltát! Ha életünk eseménydús, jövendőbeli emlékekben gazdag, egyszerre az az érzésünk, hogy felgyorsul az idő... Ha pedig monoton, unalmas, ingerszegény, csigalassúsággal vánszorog, s későbbi emlékeinkben olyan, mint az a bizonyos csillagászati "fekete lyuk", mely egyetlen, láthatatlan pontba sűrűsödve mindent elnyel... Az életünket is.
   Fiunk tizenharmadik évében járt, amikor visszaköltöztünk, most meg két gyerek apja! Ez a valódi időmérő, azt hiszem. Hiszen belül nem érezzük az idő múlását, még mindig ragaszkodunk néhány ifjúkori megvalósítatlan álmunkhoz, s még mindig inkább előre nézünk, mint hátrafelé. 
   Ezen a ponton lett gyanús nekem a nosztalgia: azon vettem észre magam, hogy egyre gyakrabban fordulok az emlékek felé, melyek közül szabadon válogathatok, felidézve azokat, melyek kellemes hangulatba ringatnak, mintegy kimenekítve a jelen nehézségeiből, legalábbis egy időre. Anyám szinte csak kísérteteivel társalog... Rettenetes érzés, még akkor is, ha tudom, hogy szüksége van erre a menedékre. Vajon lehet-e igazán életnek nevezni még, amikor csak a múltba menekül valaki?... 
    Veszélybe sodorja magát az autós is, ha csak a visszapillantón a szeme.

16 megjegyzés:

  1. Csodálatos lehetett! (Orhan Pamuknál a Boszporusz a boldogság forrása.)

    VálaszTörlés
  2. „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt. Mint a kis nefelejcs, enyész.” „Irigykedem” Berzsenyire allegóriájának szépsége miatt.
    Utóbb csakugyan úgy érzi az ember, hogy időnkként meglódul az idő, máskor meg, üresjáratban működik, mint egy kihasználatlan szélmalom.
    A jó sofőrnek száz szeme van és információk ezreit értékeli pillanatonként előre-hátra-oldalra. Muszáj neki „jelen lenni”.
    És ez nagyon jó.
    Annak is, aki nem sofőr, s mégis így tesz.
    Az lubickol az életben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is finoman ízlelgettem, csodáltam az idézetet! Köszönöm, Mick!
      Egyetértek a "lubickolással az életben"! De néha olyan jéghideg a víz... (hogy az allegóriánál maradjunk! Vagy inkább a manapság divatosabb allergiánál...)

      Törlés
  3. Mindig arra gondolok, hogy legyen tervem mindig az évek múlásával is. M. nyugdíjba készül, nagyon sokszor emlegeti, hogy vajon, hogyan tölti majd az idejét, mert tudja, ezek fogják éltetni.Az előre tekintés! Én is így gondolom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. AZ ember a mültba nézve "csak a szépre emlékezik" - még a pszichológusok szerint is... (a szörnyűt, a rosszat egyszerűen kidobja az emlékezet)... a jövő meg eltölthet rettegéssel, ahogy múlnak az évek, hiszen mi van az egyre közelibb végén?...Én mindig úgy szerettem a jelent megélni, illetve azokat a"pillanatokat" szerettem, amikben egyszerre fókuszált a múlt és a jövő is. Persze ezek ritkák... "csúcspillanatok"...de voltak s tán még akadhatnak... Másrészt, én azt tapasztalom, korosodva egyre inkább és rohamosabban (ebben is relativ az idő), hogy minél kevesebb lett belőle annál gyorsabban telik! Sajnos:(

      Törlés
    2. M-nek igaza van: a váltást elő kell készíteni. Sokszor az elnapolt vágyak megvalósítása kerül előtérbe.
      Amíg az embernek vannak vágyai, semmi sincs veszve!

      Törlés
    3. Aliz, igazad van abban, hogy az idő felgyorsul az évek haladtával! Nem hittem el anyósomnak igazán, amikor úgy 65 éves kora táján egyre gyakrabban kezdte ismételgetni.
      Nálam, sajnos, az emlékezet nem dobja ki a szörnyűt sem. Nekem kell elhessegetni...

      Törlés
  4. Vissza-visszatérek, elgondolkodom, aztán újraolvasom ezt a bejegyzésed, hozzá a megjegyzéseket, és újfent elgondolkodom.
    A jelent élem, de a múlt sem múlik el. Még nem az éltet, hogy van múltam, de sokat ad ahhoz, hogy legyen jelenem. Volt idő, amikor nem is éltem. Vegetáltam, a múlttal vértezve magam az aznapok ellen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A te megjegyzésed is elgondolkodtató... Azért jó erre a blog, hogy kicseréljük, összevessük tapasztalatainkat, megérzéseinket.
      Néha az az érzésem, hogy a múlt csak az emlékezet függvénye...

      Törlés
    2. Valahogy a tények makacs dolgok, még akkor is, ha netán megszépítő messzeségbe kerülnek.

      Törlés
    3. Főleg, ha látható, kézzelfogható nyomokat is hagynak maguk után...

      Törlés
  5. Flora, gyakran mondom én is, hogy "hess, madár". És jön egyre gyakrabban, mert tudja, hogy már semmit sem lehet kijavítani, se meg nem történtté tenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálom legalább megszelídíteni egy kicsit, ha lehet... Nem mindig hagyja magát...

      Törlés
  6. Nem vagyok jóban az idővel. Sokáig sürgettem, mert sokkal előrébb szerettem volna tartani. A jelenen túl akartam lenni. A jövőt fürkésztem, hátha az több jót tartogat számomra ! Mostanság lassítanám az időt, mert a jelen sok szépségét élvezem a jövő túl szűkre szabott időnek tűnik. Elfogy lassan. Marad a jelen ami azt gondolom rajtam múlik mennyire lesz értékekkel teli.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magamra ismertem a soraidban. Azzal a kis különbséggel, hogy majdnem 7 éve nagyon fontos fordulat történt az életemben: most már csak magamra számíthatok, s egyben tartozom magamnak azzal, hogy cserébe a hátralevő időt ne fecséreljem el üresjáratban, mintegy steril módon... Sikerül-e, nem tudom.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...