Fényképalbum

   Tegnap régi fényképeket nézegettem. Óvatosan kell bánni a családi fényképalbumokkal, könnyen csapdába eshet az ember... Az emlékek csapdájába, ahonnan nehéz érintetlenül szabadulni.

   Feltűnt, milyen sok a felvételek között a csoportos kép. Legalább 10-12 ember szorong a gép lencséje előtt, hogy mindenki beleférjen a "keretbe". Nem csoda, hiszen évenként  egyszer találkoztunk. Mióta az eszem tudom, mindig kétfelé szakadt család voltunk, mindig hiányzott a fa egyik ága, hiszen anya a Dunántúl másik végéből került az Alföldre. Azután én folytattam a hagyományt, még nagyobbra növelvén a távolságot és ezzel a nyári összejövetelek hőfokát. 

   

 

   Az első kép esküvőnk előtt egy héttel készült: Gilbert családja első ízben járt Magyarországon és ekkor találkozott  először a két család (a képről hiányzik barátja, aki a gépet tartja és öccse, akit saját kérésére "levágtam", mert nem akar a Neten szerepelni).

 A második kép húsz évvel későbbi (a képen látható kisbaba a napokban ünnepelte 20-ik születésnapját, balszélen guggoló mamája viszont az első felvétel idején volt 3 éves...)

   Mostanában nehezen tudom megállni, hogy ne vessek számot a képeken mosolygó arcokkal: ki hiányzik, ki van még közöttünk? Mit mondjak, egyre fogy a még jelenlévők száma... Öten már nem felelnek a hívásra. Mi maradt belőlük? Néhány csont egy sírbolt mélyén, egy-két fakuló fénykép, és sok-sok, ugyancsak lassan halványuló emlék...