Keresés ebben a blogban

2013. június 13., csütörtök

Magasabbrendű ügy

   Lassan levonul az ár a Dunán. Több mint egy hét óta követem a híreket, fotókat, aggódva Budapestért, de éppúgy minden vízmelléki településért. Magam is a Tisza mellett születtem, s évente kétszer is elöntötte a víz az árterületet, rosszabb esetben a töltés melletti utcákat is. A töltés megszokott tájképünk része volt: a tiszaparti veteményesbe, szőlőbe menet és vissza nagyon nehéz volt a biciklit feltolni, főleg megpakolva... Nyáron meg a strandra menet, a matuzsálemi fűzfák között, szúnyogokat hessegetve...
   Én is levettem képzeletbeli kalapom a példás és eredményes nemzeti szolidaritás előtt. Bizonyság arra is, hogy az emberek közötti késhegyre menő ellentéteket mesterségesen szítják, sokszor politikai hátsó szándékkal, személyes hatalomvágytól vezérelve.
   

Nemcsak nekem volt lélekemelő az önkéntesek fáradhatatlanul munkálkodó láncainak látványa, akik még csak a kamerák elé sem kívántak tolakodni, csak tették, amit kellett. Se nem pénzért, sem pedig holmi éremért, csak azért, mert ezt érezték kötelességüknek. S még csak azt se nézték talán, hogy cigány-e, aki átadta a homokzsákot a sorban...

   Nem vagyok naiv, a veszély elmúltával bizonyára alábbhagy az összetartó lelkesedés, kiújulnak a régi bajok, széthúzások. Mégis, képes volt összefogni az ország a bajban, s már ez is kelt egy kis reményt. Talán marad belőle a hamu alatt szemernyi éleszthető parázs...

4 megjegyzés:

  1. A gátak erősítése olyan, mint egy szobrász alkotása. A bontás pedig olyan, mint a műterem takarítása. El kell végezni, de a lelkesedés hatványozott mértékben csökken.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mick, a hasonlatod találó.
      Nehezen tudtam új íráshelyedre találni. Szerencsére segített egy jóakaró(d)m!

      Törlés
  2. :)
    Örülök, hogy ellátogatsz a blogomra. Mindig olvasom, amit írsz, de csak akkor szólok hozzá, ha van hozzáfűznivalóm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, élvezem a stílusod könnyedségét, öniróniára való hajlamodat és a szemmel látható élvezetet, amit a szavak kiváltanak belőled. Világnézetünk különbözősége nem akadály, hanem gazdagítja a "jóakaratú embereket" (les hommes de bonne volonté), ha megvan a kölcsönös tisztelet feltétele...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...