(...) Embermód születünk; de halnunk istenmódra kellene. Ezt adja a föld nekünk. S ezzel köp az égbe; velünk. Külön-külön valamennyiünkkel. A nagy sorsú emberek csak ilyen fölfelé küldött nagy - legyalázások, sértegetések, hasztalanul.
On naît avec les hommes, on meurt inconsolé parmi les dieux. René Char*nak ez a mondata - megszületünk az emberekkel, s meghalunk vigasztalanul az istenekkel - e kis elhajlítás irányában válhatna igazán halandópártivá. Lázadóvá: halhatatlanság-igényűvé.
Nem igaz, hogy a halál közeledését csak pánikban lehet nézni. Csak megfelelően kell működtetni, s nemhogy a nyugalom nem hagy el bennünket, hanem a számvető bölcsesség derűje sem. Elég jó fogakat örököltem, de hát az évek múlásával mégiscsak töredeznek. Újra és újra előfordul, hogy mélázó ültömben ujjammal végigtapogatok rajtuk, s arányosítva számukat az elmúlt s még eljövendő évek számával, oly tárgyilagosan, akár egy állatkereskedő, állítom föl a valószínűséget, hogy megúszom a sírig műfogsor nélkül. Ez megnyugtat; mégpedig a takarékossági ösztönömnél fogva.
*René Char francia költő (1907-1988)
*René Char francia költő (1907-1988)
"Ahogy öregszem, annál készebb vagyok élni." - idézi Illyés Gy. Kháron ladikján lebegve. Minden bekezdéséhez újabb esszé fűzhető. Tetszik az idézeted utolsó két mondata is. :))))
VálaszTörlésEzért szeretem én is, Klári, és térek vissza hozzá untalanul egy kis felüdülésre, ami ellentmondásosnak tűnhet a téma ismeretében, pedig éppen nem az!
TörlésS külön élvezem az általad említett kis "kacsintás" öniróniáját: bár a költő az istenek felé fordítja szemét, ugyanakkor nagyon is földi bölcs elégtétellel tapogatja meg még ép fogait...