Szoktatom magam a gondolathoz... Nekem mindig elég hosszadalmas készülődés kellett a megmásíthatatlan elfogadásához...
Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
az ifjúság már tőlem elszaladt.
Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltűnõdöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.
Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!
(1934)
nem hiszem, hogy ez időszerű lenne még neked, :)))
VálaszTörlésKatalin: "szoktatom szivemet a csendhez..." Hogy ne érjen készületlenül.
TörlésSzép vers. De még szerintem sem aktuális, kedves Rózsa! Itt-ott persze igaz már ránk, lassabban járunk. el-eltűnödünk no meg olvasgatunk is:)))
VálaszTörlés(Egyébként meg jó lenne tudni, mikor írta, hány évesen ezt a verset a költőnő? Kicsit keresgéltem, de
nem rudom, megbízható-e az adat. 1934-ben, Amikor 44 éves volt. Hát, nem igazán stimmel, legalábbis a mai korban hihetetlennek tűnik....)
rhumel
(írtam végre em-mailt)
Talán neki sem volt még égetően aktuális, amikor írta! Esetleg valaki más volt a konkrét ihletője. Talán csak ő is "elképzelte, milyen lesz", ami rá vár... Hogy megtalálja a dolgok értelmét... A kezdeti lázadás az öregség ellen elcsitul, megbékél a végén... Igen, talán "még" viszonylag fiatal szemmel írhatta.
TörlésMegkaptam az e-mailt, kedves E. Nagyon örültem neki és a hét végén válaszolok!