Megpróbálom lerázni magamról az ólomsúlyokat. Már igencsak nehezen bírtam a tehetetlenségi állapotot, mely valósággal földig húzza az embert, s lehetetlenné teszi, hogy helyükre tegyük a dolgokat. Konkrét és átvitt értelemben egyaránt.
Ilyenkor fogom a naphiányra ezt az aszténiás állapotot. Tény, hogy ha csak pár órára is kisüt a nap nagyritkán, rögtön elfog a pezsgő munkakedv! Rendet rakok, takarítok, hátralékokat hozok be és utána jóleső érzéssel nézek körül. Csak az a baj, hogy ilyenkor pláne, de általában is, igen ritkán süt a nap!
Azt hiszem, elég sokan vagyunk vele úgy, hogy még nagymama korunkban is kísért bennünket anyánk sok hajdani, untig ismételt intelme, mely akkoriban reménytelenül hatástalannak tűnt. S csak évtizedek múltán derül ki, hogy mégis elsajátítottuk...
Ilyen nekem többek között anya szinte mániákus rendszeretete, mellyel a család minden tagját üldözte. Ami engem illet, szinte az ellenkezőjére ösztökélt. Széthagytam a dolgaimat, ruhát, könyvet egyaránt, szinte várva a soha el nem maradó anyai szemrehányásokat. Mintegy passzív ellenállásként.
Manapság nincs már rajtam kívül senki, aki észrevenné a rendetlenséget. Mit mondjak, nincs is olyan rendkívüli széjjelség... Kivéve talán a papírhalmazokat, melyek változatlanul mindig felszaporodnak és újabb, áthatolhatatlan rakásokat szülnek... Nomeg azt a kóros hajlamomat, hogy nehezen dobok ki bármit is, "hátha kell még"... Azt hiszem, mindennek megvan a maga lélektani magyarázata. Problémáimat gyűjtöm kupacba, hogy ne kelljen azonnal nekilátnom a megoldásuknak.
Én már ott tartok, hogy csak akkor érzem jól magam, ha rendet teszek, csak akkor tudok pihenést, olvasást ajándékozni magamnak, ha nem kell közben azon is gondolkoznom, mit kellene tenni. Jól belénk van ez verve, de nem már ezt sem bánom!
VálaszTörlésAmikor rendet teszek, én is jobban érzem magam. Ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy időnként lustán elmerüljek a számomra fontosabb dolgokban (ez is szimptomatikus: összekötöm a "számomra fontos" fogalmát a "lustasággal"! Ó, az a gyerekkor! az olvasásra ellopott órák!)
TörlésIgen. Jól belénk van ez verve. A porszívózás rutin. Viszketnék, ha elmaradna, mert rend a lelke mindennek.
VálaszTörlésMick, a por láthatatlan szemcséinek és a benne szaporodó mikroszkópikus állatkáinak tekintetében bizonyára neked van igazad! Nálunk viszont nincs munkamegosztás! Minden egyedül rám vár... Ha végig akarok menni a 156 m2-en minden nap, eltelne vele sok DRÁGA idő! És energia...
TörlésNem lehet könnyű uralni ekkora terepet. De hát mint írod, általában egyedül élsz a házban. Így egyszerűbb azért kézben tartani a gyeplőt.
VálaszTörlésEz igaz! De a por! És széjjelséget egyedül is tudok! Igaz, messze nem annyit, mint amikor a gyerekek itt vannak. De legalább ÉL a ház és nem múzeum...
TörlésHát nem tökéletes ez a világ.
VálaszTörlésKöszönöm a vigasztaló szót, kedves Mick!
TörlésTisztelem és becsülöm a rendet. Azonban a nyilas zabolátlansága néha felülemelkedik ezen és bizony előfordul néha, hogy nincs minden odapasszintva a helyére. azonban ez csak annyi ideig van így amennyit egy két óra lazítás enged. Aztán megint jöhet a rend a célszerűség és az értelem. A kupinak ugyanis akárki akármit mond annak lelke van.
VálaszTörlés:o)
"A kupinak ugyanis, akárki akármit mond, annak lelke van."
TörlésSzivemből szóltál! Csak ne legyen túl nagy...
Mint írtam egy-két óra lazaság a megengedhető nálam . Utána az érzelmeimet felülírja az értelem. Egy-két óra alatt pedig csak pici rendetlenség alakulhat ki. Amolyan bohém szétszórtság. Ami a lazaság illúzióját kelti csak.
TörlésNálam az illúzió hosszabb életű!
Törlés