Manapság egyre több pszichológus, tréner és még homályosabb guru veszi fel a harcot a mindent elárasztó pesszimizmussal, az uralkodó stressz negatív hatásaival. Az emberek keresik a kapaszkodókat. Azok is, akiknek kézzelfogható okaik vannak a kétségbeesésre (betegség, gyász, anyagi gondok), de talán még többen vannak olyanok, akiket látszólag nem fenyeget efféle aggodalom.
Nem szeretem a leckéztetőket, a "majd én megmagyarázom, mitől vagy te boldogtalan" tudálékosokat, akik kijelentik, hogy ők bizony feltalálták a puskaport. "Elég, ha..." ("Yaka...", vagyis: "il n'y a qu'à...", gúnyolódik rajtuk egy francia kifejezés). Ha ilyen egyszerű volna, bizonyára mindannyian a nirvana előrehaladott állapotában lubickolnánk!
Ilyenkor legtöbben saját példájukkal rukkolnak elő, hiszen (látszólag) ezt ismerjük legjobban. Sőt, olyan dolgokat is tudunk magunkról, amibe senki más nincs beavatva. Magam is ebben vagyok a legotthonosabb. A blog amúgy is olyan öntárulkozós műfaj... Még akkor is, ha a kitárulkozásnak is megvan a határa.
Amikor elhatalmasodnak rajtam a mindennapok gondjai, a jövőtől való szorongás (anya lassú leépülése elrettentő példaként festi le a nagyon is közelinek tűnő jövőt), kapaszkodó után nézek. Miért kellene a megmaradt, még kellemesnek mondható éveket is elrontanom a jövőtől való rettegéssel? Könnyebb józan ésszel kimondani, mint megvalósítani.
Katalin blogján dr. Bagdy Emőke tart pezsdítő előadást. Eleven példa arra, hogy hetven év után is lehetünk frissek kívül-belül. Nézem az arcát közelről. Két szemöldöke között bevésődött, gondokról tanúskodó ránc, de kék szeme derűs. Nem mesterségesen odasminkelt, hanem élettapasztalatból leszűrt derű. Egy életünk van. Mindennek ellenére csodálatos, egyedi kaland. Megismételhetetlen. Itt, csakis itt játszódik, a földön. Itt kell értékelni, élvezni minden percét, mint valami visszahozhatatlan ajándékot. Akkor is, ha nem mindig fenékig tejfel. Mert az érte való harc is szép, akkor is, ha csak később tudatosul bennünk a szenvedés értelme leszűrt tanúságként.
Mindez távolról sem akar "lecke" lenni. Csak afféle kis merengés saját sorsomról...
B. Emőkéről: 1941-ben született Tiszafüreden, Bagdy István református lelkész és Fóris Julianna gyermekeként.
VálaszTörlés„Mindig szerettem tanítani és lelket gyógyítani. Ezt teszem ma is, és tanítok »nem középiskolás fokon« a média minden csatornáján és mindenütt, ahová hívnak, és ahol terjeszthetem a pszichológiai ismereteket. Remélem, sokáig végezhetem ezt a szolgálatot. Mégsem időt kérek a sorstól, hanem csak azt, hogy szabott életidőmben mindig a személyes érdekeltségen túlmutató értelme legyen annak, amit teszek.”
– Bagdy Emőke. In: Napút, 2010/10
Valóban szép program.
Rendkívül megnyugtató, sőt lelkesítő egyéniség!
TörlésAlapból pozitívan gondolkozni a mai korban Isten ajándéka. Keveseknek adatik meg.
VálaszTörlésTapasztalataim szerint azonban kemény munkával átfordíthatóak a negatív depresszív gondolatok. Csak az a bökkenő, hogy ezek a gondolatok olyan súlyos terhet raknak ránk, hogy bitang nehéz dolog átfordítani őket és hinni abban, hogy a másik oldal szebb és jobb! Mindezt úgy tenni, hogy csak remélni lehet, hogy a feltételezés igaz!
A pozitív gondolkodás önmagában nem elég. Hit nélkül esélyünk sincs arra, hogy megszerezzük.
Nem is mondom, kedves Györgyi, hogy könnyű!... Sokszor el kell érni a mélypontot, hogy felrugaszkodhassunk a víz színére. Én csak a magam példáján elgondolkodva jutottam ezekre a gondolatokra (s mivel nem akarom részletezni a "mélypontokat", úgy tűnhet, hogy csak könnyedén teorizálok...)
Törlés"Hit nélkül esélyünk sincs arra, hogy megszerezzük" - mondod. Megkérdezhetem, hogy mit értesz "hit" alatt?
Önmagunkba vetett hitet. Persze az Isteni hit is jól jön mindehhez.
TörlésMásképp próbálnám megközelíteni. A saját belső határaink pontos ismerete szükséges ahhoz, hogy tudjuk mire vagyunk képesek. Fontos tudnunk, hogy mennyi energiára van szükségünk egy probléma megoldásához és ezeket az energiákat miként tudjuk magunkban életre kelteni!
Mindenki másképp képes előhozni magából a belső tartalékait. Van akinek a munkája adja a belső erejét, van akinek a gyereke, és még nagyon sok más ösztönző energia lakozik bennünk. Ha ismered magadat jó esetben hiszel is a saját erősben és így képes vagy mozgósítani ezeket az energiazónákat. Ehhez azonban hinni kell abban, hogy mindezt megtudod csinálni!
Egyetértek veled!
TörlésNem tudom átfordítani a negatívat pozitívvá. Csak akkor vannak pozitív gondolataim, ha azok már eleve úgy születtek meg bennem.
VálaszTörlésKedves Éva, talán nem is annyira arról van szó, hogy a negatív gondolatokat egy az egyben pozitívra átfordítsuk, hanem arról, hogyan nézzünk szembe egy szorongató élethelyzettel, hogy ne engedjük eluralkodni rajtunk, elfojtva lassan életerőnket... Talán inkább az kellene, hogy "megtaláljuk" azokat a bizonyos pozitív gondolatokat, hogy megszülethessenek, ahogy te is írod. (pl. klasszikus módszer, hogy a nap folyamán legalább 2-3 olyan eseményt, pillanatot találjunk, amikor "jól" éreztük magunkat, ami feljebb srófolta szemünkben saját képünk értékét. Azt is mondják, hogy ha mosolygunk - nem féligmeddig, hanem teljes bedobással - lehetetlen megőrizni lehangoló gondolatainkat, legalábbis a mosoly idejéig!...)
TörlésHiszek benne, hogy ha lépésenként vizsgálod meg a negatív döntés miért, miben okoz problémát akkor apró részenként fel tudod oldani a szorongásodat. Ugyanis csak addig félünk valamitől ameddig nem ismerjük pontosan a félelmet kiváltó okot és a reá adott reakciónkat.
TörlésNem szerettem volna bővíteni az okoskodók táborát. Azonban azt hiszem most beleestem ebbe a hibába. Izgalmas a téma. Egy finom tea mellett sokkal szebben, érthetőbben tudnám elmondani a gondolataimat.
Igen, előfordult többször velem is az a bizonyos "homályosan szorogató" érzés... Ilyenkor megpróbálom "azonosítani" az okát. Ha ez sikerült, már könnyebben le tudom küzdeni...
Törlésiszonyatosan felejtek, nem is emlékeztem erre
VálaszTörlés