Pár napja a megbocsátásról szedtem össze pár gondolatot francia nyelvű blogomon. Az indíttatást a TV-ben látott dokumentum adta. Szerzője: Mireille Darc, a 60-70-es évek francia filmjeinek nagy csillaga, Alain Delon élettársa 15 éven át... A hetvenhatodik évében járó színésznő most is gyönyörű (én legalábbis megelégednék tíz év múlva az ő mostani alakjával, szépségével, derűs, aktív életszemléletével!). Pár év óta dokumentumfilmeket forgat, könyveket ír (hogy mennyiben ő írja, azt nem tudom...). Több munkáját is láttam: a témák mindig érzékeny társadalmi, filozófiai problémákat feszegetnek (prostitúció, megbocsátás, halál stb.). Csak az interjúalany látszik a képen, a kérdező (M. D.) meg sem jelenik. A fontos személy az interjúalany, a mondanivalója és az arca közelről, amelyre az emóciók felrajzolódnak.
Nem először látok, hallok a megbocsátás problematikájáról. Ki nem élte át, vagy az egyik, vagy a másik oldalról. (Én is.) Nehéz kérdést vetnek fel a dokumentumok szereplői. Az egyiket elhagyta szerelme, minden magyarázat nélkül. Képtelen túltenni magát a szenvedésen, bosszúterveket kovácsol. Egy másik 15 évet ült börtönben ártatlanul, kiskorún elkövetett erőszak vádjával, mígnem a felnőtté vált szomszéd kislány be nem ismeri, hogy hazudott... A férfi mindent elveszített, mégis megbocsát neki, ugyanúgy, mint egy asszony fia gyilkosának...
Nehéz felsorolni minden szívszorító esetet. A végső tanulság mégis megnyugvást, optimizmust sugároz. A neheztelés, gyűlölet, még ha megérdemelt is, méregként szivárog belénk, és hosszú távon tönkreteszi az életünket. Hozzáköt a fájdalmas eseményhez, nem enged tovább lépni. Ezt értették meg azok, akik a megbocsátás gesztusával elsősorban önmagukat szabadították fel.
A felejtés más kérdés. Az megfér a megbékéléssel.
jó kérdés, már a múltkori film kapcsán is ezen morfondíroztam ("Ments meg, Uram"), mert a gyermeke gyilkosával szemben mást érzett az anya, mást az apa, és mást az apáca.
VálaszTörlésÉn is azt vallom, hogy a meg-nem-bocsátás, neheztelés, súlyos teher, amiben belerokkanunk.,
de nagyon nagyon nehéz a MEG-NEM-EMLÉKEZÉS, ami a valódi megbocsátás.
mert hiszen ki vagyok én, hogy ítélkezzek bűnök felett (csak Isten teheti), de a mentális traumával nekem kell kezdenem valamit, segítséggel, dolgozni kell a felejtéssel, hisz elfelejteni nem lehet , de az örökös felhánytorgatás, folyamatos emlegetés, büntetés, nem megy könnyen
"meg-nem-bocsátás, neheztelés, súlyos teher, amiben belerokkanunk." Igen, azt hiszem, ettől a tehertől kell megszabadítani magunkat. Különben bennragadunk, mint valami csapdában.
TörlésM.D. tényleg gyönyörű.
VálaszTörlésaz értelem sugárzása, az teszi széppé
Pedig rengeteg szenvedésen ment át ő is (pl. apja - akiről halála után derült ki, hogy nem vér szerinti apja - mindig haragudott rá valamiért, sőt, kiskorában egyszer felvitte a padlásra, és azt mondta, hogy felakasztja magát a szeme előtt, s ennek ő lesz az oka... Elképzelhető a gyerek pánikbaesése...) Sugárzó. Igen.
TörlésInkább felejtek. Törlöm. Nem azonos a meg-nem-bocsátással.
VálaszTörlésAzt hiszem, igazad van.
TörlésVan egy gondolatom: Irgalomra az szorul, aki nem érdemli meg.
VálaszTörlésA megbocsátásról a jezsuitáktól hallottam: A japánok elfogadnák a kereszténységet, de többnyire elképednek azon, hogy miért tilos a bosszú. Ők a szemet szemért, fogat fogért igazságát tartják. De jaj mindenkinek, aki igazságos ítéletre vár. Irgalomra van szüksége az esendő embernek.
A vétkes és az áldozat (beleérte a hozzátartozókat is) szituációjában az értelemmel jóváhagyott megbocsátás még nem elég. Sokszor hosszú idő telik el, mire az érzelmi traktusból is távozik a neheztelés. Ez talán vérmérséklet kérdése is.
És még egyet. Szolzsenyicin említi, hogy az ilyeneket egy külön szigetre kellene vinni, aztán hogy az olyanokat is egy külön szigetre kellene vinni, s így sorra, mígnem kijelenti utoljára, hogy saját magát is egy külön szigetre kellene vinni. Miért? Mert egyikünk se tökéletes.
Azt hiszem, Mick, hogy az igazi megbocsátás az, amikor "az érzelmi traktusból is távozik a neheztelés." Hogy felszabaduljunk a teher alól.
Törlés"Uram, irgalmazz nekünk"- mondják a hívek a templomban.Azért szorulnak irgalomra, mert nem érdemlik meg? Ezt hogy értsem? Különben, Istennél a megbocsátás. Ezt is lelki gyakorlaton hallottam. Szóval, nem kellene foglalkozni mások bűneivel vagy gyengeségeivel. Elég a magunk lelkiismeretével elszámolni. Ha mindenki ezt tenné, tisztábban látnánk.
VálaszTörlésNem könnyű érteni. Tovább viszem egy mai megfogalmazással, amit Szent Fausztinának tulajdonítanak: Aki nem fogadja el Isten irgalmát (azaz megátalkodik), annak igazságával kell szembesülnie.
VálaszTörlésMindenkitől elnézést kérek, aki nem vallásos, érthető okokból. Számukra úgy vélem, mindez érdektelen.
Kedves Klári és Mick, teolágiai vitába nem tudnék szállni, még ha akarnék sem: nem állok a helyzet magaslatán. Én csak az emberek egymásnak okozott traumáin gondolkodtam el, és azon, hogyan szabaduljunk meg az általuk kelt szenvedéstől. Mindazonáltal a dolog minden megvilágítása érdekes.
VálaszTörlésSokszor azért bocsátok meg, mert az nekem jó! Önzés? Legyen, de nehezen bírom a feszültséget. Olyannyira, hogy gyakran én kezdeményezek még akkor is, ha engem bántottak meg.
VálaszTörlésHogy ez mennyire megbocsátás? Később az is eljön, de először a feszültséget akarom oldani, az igazi megbocsátáshoz több idő kell.Nekem elég gyorsan itt van az is.Egyszerűen nem érdekel a harag, a sértés.
Magam is meglehetős könnyen megteszem az első lépést, pláne, ha én vagyok a hibás, de akkor is, ha tudom, hogy az illető pszichológiai merevsége (olykor bénasága) lehetetlenné teszi számára. Ez utóbbi esetben csak akkor, ha az illető (és kapcsolatunk) különben megérdemli, hogy kibillentsem a bénaságból! Ha viszont nagyot csalódtam benne, kitörlöm az emlékeimből - legalábbis megpróbálom!
TörlésÉn is csak akkor közeledem, ha valóban "megérdemli", ha a viszonyunk harmóniája fontos.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzóval, röviden: mi legyen azzal, aki önmagának nem tud megbocsátani (valamit)?
VálaszTörlésÉrdekes kérdés. Mindenkinek van lelkiismereti problémája és a bűntudat nagyon hatásos méreg, ezt én magam is jól ismerem... Talán szeressük magunkat is egy kicsit.
TörlésAlázat kérdése. Elismerem, hogy nem vagyok hiba nélkül. Így fogadom el magamat. A rossz emléket, elengedem egyszer s mindenkorra. Ha eddig „szorongattam”, most tenyeremet kinyitom és szélnek eresztem. Valaki azt mondta:Mit csinálsz, ha a kezedbe nyomnak egy viperát? azonnal eldobod. Valahogy így kell megszabadulni a nyomasztó emlékektől is. Persze ez inkább csak elmélet, ha szemléletes is.
VálaszTörlésIgen, legjobb gyorsan megszabadulni a rossz emléktől. Csak az a baj, hogy a nyoma ott marad sokáig a "tenyeredben"...
TörlésMick, milyen jó, hogy ezt írtad! Vipera a szélben.
VálaszTörlésKicsit merészelnék belekotyogni ebbe a viperás részbe:). Vipera a szélben, - ez anyira szépen hangzik. De számomra nagyon más helyzetnek tűnik. Kezembe nyomnak egy viperát? Ha látom, felismerem a veszélyt és képes vagyok gyorsan reagálni (én pl. vészhelyzetben, de csak ilyenkor!, ezt jól művelem:) akor nem is veszem át. Ha mégis, hát vagy megmar rögtön, így új vészhelyzet adódik, új és lehetőleg gyors intézkedést köüvetelő, vagy tényleg el tudom dobni, lehetőleg jó messzire (kislabdadobásban viszont pocsék voltam!:( ) A nyomasztó emlékek, alelkiismereti,-bűntudati,-haragvásos és egyéb dolgaim esetében bizony szinte sosem "reagálhattam" úgy, hogy eleve elháríthattam volna. Kénytelen voltam kezembe venni a bajt, borút, egyebet. Egy esemény, egy csalódás, egy kívülről jövő bántás ellen védtelen vagyok, ha érzelmileg érint. Nem megharagudni szoktam, sajnos, mert megbocsájtani tkp. könnyű lenne. Hanem a fájdalmat cipelem magammal tovább. Ezt legyőzni- nekem- nagyon nehéz.
VálaszTörlésEgyébként különösen érdekes volt a megjegyzéseiteket olvasgatni.
Bocs, a hosszú lére eresztettségért! -még többször ennyit írhatnék, de az már túl sok lenne belőlem:)
rhumel
E., örülök, hogy tudtál időt szakítani! Hogy szabaduljunk meg a hosszantartó fájdalomtól? Hogyan érjük el, hogy a seb behegedjen, s a végén csak a begyógyult sebhely jelezze a nyomát, mely érintésre már nem is fáj annyira? Az én módszerem legalábbis a következő: szavakba önteni, körüljárni, megfogalmazni, esetleg megosztani valakivel (ha lehet)... Igy se könnyű, persze, de lehetséges.
TörlésÉs elnézést a sok-sok félreütésért is. Munkaidőből elcsípett pillantokra fogom:)
VálaszTörlésrhumel
A vipera helyett bármiféle negatív valami behelyettesíthető.
VálaszTörlésNe vegyétek illetlenségnek, hogy saját blogomra utalok. Akit idézek, más szempontból közelít, de ugyanoda jut:
VálaszTörléshttp://klarimondja.blogspot.hu/2013/11/a-megbocsatasrol.html
Klàri, emlékszem erre az idézetre és nagyon egyetértettem vele!
Törlés